galéria megtekintése

Paranoiás államok szövetsége

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 27. számában
jelent meg.

Szász Balázs
Népszabadság

Először volt amerikai díszvendége az India nemzeti ünnepén tartott katonai parádénak. A köztársaság napján tartott seregszemle fővendégének személye politikai kulcsüzenet. Eddig hagyományosan a szoros szövetségesek államfői, miniszterelnökei léphettek a főpáholyba, ezúttal azonban Barack Obama nézhette innen a díszszemlét.

Az USA Pakisztánnal való szövetsége miatt India eddig ódzkodott túl szorosra vonni viszonyát az Egyesült Államokkal, ezért is történelmi lépés a hétfői protokollesemény. Persze nem lennénk Indiában, ha hetek óta nem égne lázban a közvélemény a látogatás miatt. Minden napilap saját logót vagy arculatot készített az eseménynek, és a legkomolyabbak is hosszas hasábokon át találgatták, vajon az elnöki párral tartanak-e a gyermekeik is. A két Obama lány az iskolai kötelezettségei miatt végül nem jött, de az is felmerült, vajon az elnöki pár lefényképezkedik-e az örök szerelem emlékművének tartott agrai Tádzs Mahal előtt. (A kirándulás végül elmaradt, hogy Obama Szaúd-Arábiába repülhessen az elhunyt királyról tartandó megemlékezésre.)

A tudósítások kiemelt témájának számítottak a biztonsági intézkedések. Ahogy egy elemző rámutatott: India és az Egyesült Államok egyaránt paranoiára hajlamos ország.

A két tárgyalódelegáció négy hónapja fogott a munkába, miután Narendra Modi szeptemberi washingtoni látogatásán átadta a meghívót Barack Obamának. Azt India már korábban kijelentette, hogy a nukleáris energiára energiaportfóliójának fontos összetevőjeként tekint, és az eddigi orosz hegemónia után ezen a téren támaszkodni fog amerikai beszállítókra is. Mivel India 2050-ig energiaellátásának 25 százalékát kívánja nukleáris forrásból biztosítani, ez dollármilliárdos megbízásokat jelenthet nagy amerikai konszerneknek.

 

A vitás területeket is előre lehetett ismerni. Az USA nehezményezte a bhopali tragédia óta a külföldi beszállítókra Indiában vonatkozó komoly felelősségbiztosítási terheket. India komoly ellenállása érthető: a veszélyes vegyi anyagok gondatlan tárolása által okozott harminc évvel ezelőtti tragédiában a károsult indiaiak tízezreinek a Dow Chemicals Union Carbide nevű cége ugyanannyi kártérítést ítélt meg, mint annak a kétszáz amerikainak, aki a kaliforniai Hinkley-ben levő telephelye mellett szenvedett maradandó egészségkárosodást.

Csak le ne égjenek! Narendra Modi és Barack Obama díszszemlét néz
Csak le ne égjenek! Narendra Modi és Barack Obama díszszemlét néz
Stephen Crowley / Reuters

A hét végén megköttetett a nukleárisenergia-megállapodás, és India engedett a felelősség terén. Obama keménynek nevezte indiai tárgyalópartnerét a látogató államfők rezidenciáján, a Hyderabad House-ban tartott jó kedélyű sajtótájékoztatón. Hétfőn indiaiak százmilliói nézték a televízióban vagy hallgatták rádión, amint Modi megkoszorúzta a Rádzspáthon, a Királyok Útján, a főváros központi sugárútján az Ismeretlen Katona szobrát, majd a Rastrapathi Bhaván, az államfő rezidenciája előtt Obamával megtekintették a katonai felvonulást.

A megállapodás részleteiről nem tudni, a háttérben tovább folynak az egyeztetések a végleges változatról. India a két ország roppant eltérő iparosodási szintjére hivatkozva nem vállalta a károsanyag-kibocsátás csökkentésére Kína által elfogadott kötelezettségeket. – Az Egyesült Államok és Kína között megkötött megállapodás ránk nem gyakorol nyomást, India független ország – jelentette ki Modi. Hozzátette azonban, hogy a klímaváltozás és a globális felmelegedés ténye rá is „hatalmas nyomást” jelent.

2015. január, India, Kerala állam

Eldugták a páriákat

A látogatáson kiviláglott: India még úgy érzi, van mit takargatnia. A The Deccan című lap megírta, hogyan szorították ki a hajléktalanokat a belvárosból Obama látogatásának idejére. Civil szervezetek emelték fel a hangjukat az ellen, hogy Újdelhi önkormányzata az általa fenntartott egyetlen hajléktalanszállót jelölte ki a tömegek átmeneti befogadására, annak ellenére, hogy az már eleve tele volt. Aki már tért haza éjjel Újdelhiben a szerencsétlen páriák százai felett átlépkedve, tudja, milyen cinikus ez a felvetés. Sőt hideg is van: a közhiedelemmel ellentétben az újdelhi tél leghidegebb napjain öt fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. (Sz. B.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.