A 80 év után Mexikóból elkerült bőrönd kalandos története a több ezer fotónegatívval olyan, hogy azt maga Robert Capa sem találhatta volna ki jobban. Felfedezése 2007-ben valódi szenzáció volt, most pedig New York, Madrid, Bilbao és Párizs után Budapesten is láthatjuk a spanyol polgárháború idején készült képeket.
A legendás bőrönd talán sosem kerül elő, ha a Robert Capa hagyatékát kezelő New York-i International Center of Photography nem kezd nyomozni az egyik leghíresebb Capa-fotó, a spanyol polgárháborúban készült A milicista halála eredetije és elkészítésének körülményei után.
Hat éve egy spanyol újságíró beállítottnak nevezte, még a fotó valódiságát is megkérdőjelezte. A legendás negatív végül nem lett meg, előkerült viszont a bőrönd.
Szépen egymás mellé rendezve feküdtek a bőröndben a filmtekercsek
De miért éppen Mexikóból? A három dobozban akkurátusan elrendezett több mint négyezer negatívot egy ír filmrendező, Trisha Ziff juttatta el New Yorkba. Állítólag egy filmforgatáson botlott a bőröndbe, amely szerencsésen túlélte a spanyolországi meneküléseket, a II. világháborút is. Az óceánon túlra az akkori mexikói nagykövet, Francisco Aguilar tábornok vitte magával. Később egy padláson is eltöltött néhány évtizedet mielőtt rátaláltak, és megmutatták az ír rendezőnek.
A bőrönd egyébként nemcsak Capa negatívjait őrizte meg, hanem nagy szerelme, Gerda Taro, továbbá David „Chim" Seymour és Fred Stein spanyol polgárháborús fotóit is. Közülük csak az utóbbi nem a harctéren halt meg: Capa 1954-ben, Indokínában lépett aknára, a lengyel származású Chim 1956-ban, Szueznél, egyiptomi katonák sortüzében vesztette életét, a német Gerda Taro pedig még 1937-ben, a polgárháborúban.
Nem volt kérdéses, kié volt a bőrönd, mert a képek közül sok fotót már lehetett ismerni, megjelentek a korabeli képes újságokban. A teljes anyag pedig különleges betekintést nyújt abba, ahogy egy kivételes történelmi helyzetben a háborús fotózás műfaja megszületett.
A szerelmes társalkotók: Gerda Taro és Robert Capa
A szinte érintetlenül maradt konktaktlapokon és a negatívok sorrendjén követhető, ahogy rátaláltak a témáikra, ahogy egyre közelebb mentek az alanyaikhoz, vagy ahogy élesben, a háborús akciók kellős közepén dolgoztak. Érdekes megfigyelni, hogy mikor kattintottak a történelem első igazi hadifotósai csak úgy, út menti életképeket. Robert Capa például, ha rátalált egy témára, a legkülönfélébb távolságokból és minden lehetséges oldalról addig fotózott, amíg el nem jutott az abban a pillanatban tökéletesnek megtalált kép elkészítéséig.
A bőrönd tartalma segített tisztázni azt is, hogy sok képet, amelyet korábban Capának tulajdonítottak, valójában szerelme, a 27. születésnapja előtt néhány nappal meghalt Taro készítette. Még 1934-ben, Párizsban ismerkedtek meg, 1936 tavaszán közösen változtattak nevet (így lett Friedmann Bandiból Robert Capa, Gerta Pohoryllesből pedig Gerda Taro), a polgárháború első éveiben pedig sokan emlegették a harctéren is magas sarkúban közlekedő, karcsú fotográfusnőt. Párizsi temetésén ezrek gyászolták, síremlékét Alberto Giacometti faragta meg, de sokáig csak a Capa-legendárium részeként emlékeztek rá.
A mexikói bőrönd tartalma mutatta meg azt is, hogy nemcsak élettársa, de egyenrangú művésztársa is volt Capának.
