Kétségkívül súlyos dilemma, hogy miként lehet megtorolni a legsúlyosabb bűncselekményeket. Halállal biztosan nem – gondoljon bármit a kormányfő, illetve a hazai közvélemény –, ezt eldöntötte több mint negyedszázada az Alkotmánybíróság. Amikor pedig Magyarország 1993-ban törvényben hirdette ki az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló római egyezményt, ezzel vállalta azt is, hogy soha többé senki nem végzi akasztófán.
Így maradt az életfogytiglan, ami a kilencvenes évek végéig azt jelentette, hogy a bíróság megmondhatta, mikor bocsátható az elítélt legkorábban feltételesen szabadlábra.
Ez csak annyiban volt azonban automatizmus, hogy a megadott adott idő eltelte – ami lehetett húsz év vagy még több is – a büntetés-végrehajtási bíró megvizsgálta: az érintett méltó-e arra, hogy kiengedjék a rácsok mögül. Ez a Fidesznek nem volt elég, és az első Orbán-kormány idején bevezették a tényleges életfogytiglant (TÉSZ), esélyt sem adva többé arra, hogy a vádlott valaha szabaduljon.
|
Elítélt a szegedi Csillagban. Sötét kilátások
Mediaworks/archív |
Szembemegy a civilizált európai országok megoldásaival a tényleges életfogytiglan hazai szabályozása – nyilatkozta akkor Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezető-helyettese. Nem a szankcióval van baj – mondta –, hanem azzal, hogy a TÉSZ esetén ki van zárva a felülvizsgálat lehetősége. A próféta szólt belőle: nagyjából másfél éve az emberi jogi bíróság egy magyar elítélt panasza kapcsán ugyanilyen következtetésre jutott, és elmarasztalta az államot.
Valamennyi elítéltnek joga van ahhoz – mondta ki a nemzetközi fórum –, hogy előre meghatározott időközönként, megismerhető szempontok alapján megvizsgálják, indokolt-e a további fogva tartása. Az érintetteknek pedig tudniuk kell, hogy milyen magatartási szabályokat kell betartaniuk, ha valaha ki akarnak jutni a börtönből. A bíróság azt is leszögezte, hogy
„minden fogvatartottnak – beleértve az életfogytig tartó szabadságveszésre ítélteket – biztosítani kell a rehabilitáció lehetőségét és a szabadulásra való esélyt, ha a rehabilitáció sikeres volt". Különben a TÉSZ embertelen büntetésnek minősül, és ellentétes az emberi jogok európai egyezményével.
Arról szó sincs, hogy a tényleges életfogytig önmagában ütközne nemzetközi egyezménybe, de a felülvizsgálat lehetőségét 25 év után biztosítani kell – mondta ki egy másik ügyben a strasbourgi fórum. Ez sokaknak nyilván nem tetszik, mert a romagyilkosok olyan elvetemült emberek, akiket talán soha nem szabad visszaengedni a társadalomba. De nem is kell, mert a strasbourgi verdiktből csupán annyi következik, hogy az esélyt meg kell adni mindenkinek.
Más kérdés, hogy a magyar állam sem ezt gondolja: úgy módosította a jogszabályokat – bizonyára sokak igazságérzetével összhangban –, hogy csak a börtönben töltött negyven esztendő után dönthet majd egy bírákból álló kegyelmi bizottság arról: szabadulhat-e az elítélt.
Ez viszont nem valódi remény, mert külföldi adatok szerint az elítéltek átlagos várható élettartama az elzárás után 35 év. Emiatt érkezett is már újabb panasz Strasbourgba, és a civil jogvédők érdeklődéssel várják, mit szól a nemzetközi bíróság a kormány kreatív ötletéhez.
Mellesleg ha egy uniós tagállamtól egy bűnöző kiadását kérjük, azt ahhoz a feltételhez köthetik, hogy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény esetén legkésőbb húsz éven belül meg kell vizsgálni, lehetőség van-e a feltételes szabadításra. Így akár még az is előfordulhat, hogy egy többszörös gyilkost nem adnak ki, illetve garanciát kérnek arra, hogy az ő esetében nem szabnak ki TÉSZ-t.
Amúgy a rács mögött töltött öt-nyolc esztendő elég ahhoz, hogy a fogva tartott személyisége súlyosan károsodjék. Drágább ápolási intézmény pedig egy fegyintézetnél nem létezik, mert egy rab napi tartásának költségei nyolc-kilencezer forintra rúgnak. Ráadásul akit végképp megfosztottak a szabadulás reményétől – és a negyven év nagyjából ezt jelenti –, annak már nincs veszíteni valója, ezért sokkal szigorúbban kell őrizni, hiszen semmi nem ösztönzi arra, hogy önként alávesse magát a börtönrezsimnek.
Ez is egy szempont, de miután a hazai büntetőjogban létezik a tényleges életfogytiglan, a romagyilkosok esetében csak ezt a büntetést lehetett kiszabni
– jelentette ki kérdésünkre Sándor Zsuzsanna, a Fővárosi Törvényszék nyugalmazott tanácsvezető bírája. Maga is így döntött volna, az pedig szerinte nem a kollegái dolga, hogy mérlegeljék: a magyar szabályozás nem ellentétes-e az emberi jogok európai egyezményével.
