– A hagyományos egyetemi vezetés a rektoron, szenátuson, dékánokon, kari tanácsokon nyugszik. Ezek a szereplők nem rendelkeznek magától értetődően azzal a tudással, amely egy 10-15 milliárd forintos éves költségvetéssel rendelkező intézmény vezetéséhez kell. A mi időnkben a Debreceni Egyetemnek ugyanakkora volt a költségvetése, mint magának a városnak. A szenátusok tagjainak kiválasztódása alapvetően az oktatói és tudományos munka, és nem a menedzseri készségek alapján történik – így indokolja Magyar Bálint, hogy miért is akarta az akkori oktatásvezetés a gazdasági tanácsokat felállítani az egyetemek mellé.
Az alkotmányos demagógia
Magyar szerint komoly dilemma, hogy miként lehet egyensúlyba hozni az egyetemi autonómiát azzal a munkamegosztással, ami egy gazdasági tanács felállítása esetén a testület tagjai és a szenátus között kialakul. – Ezekhez a tanácsokhoz tartoztak volna a költségvetési, pénzügyi, stratégiai, vagyongazdálkodási kérdések, az intézményfejlesztési ügyek. Ezek terjesztették volna a költségvetést és az intézményfejlesztési tervet a szenátus elé, és az mondta volna ki a végső szót.
Magyar Bálint egy példával illusztrálja, miért lett volna szükség a tanácsokra: – Magyarországon az informatikai képzés 5-10 évvel később jelent meg,mint az angolszász országokban. Azért, mert a szenátus az ilyen kérdésekben nehezebben mozog.
Minden reformot, újítást nehezít, hogy a szenátus választja a rektort, aki emiatt folyamatosan kompromisszumokat köt, ha azt akarja, hogy újraválasszák. Ez önmagában is gátja a piaci igényekre való gyors reagálásnak.
A tanácsok ebben segíthettek volna. A Magyar-féle terv fényévnyi távolságra van az idén szeptembertől felálló konzisztóriumtól. A gazdasági tanácsnak kilenc tagja lett volna, amelyből hármat delegáltak volna az érintett minisztériumok (az oktatási, a gazdasági és az adott egyetem profiljába vágó tárca). Hivatalból tagja lett volna a rektor, a gazdasági igazgató, további négy tagját pedig a szenátus választotta volna meg. Tehát a testületben jelentős többségben lettek volna a szenátussal kapcsolatban álló személyek, s akár minden ügyben leszavazhatták volna a minisztériumi delegáltakat. A konzisztórium öttagú: a rektorral és a miniszterelnök által kinevezett kancellárral, illetve az oktatásért felelős miniszter által kinevezett gazdasági szakemberekkel. Ez azért nagyon más. Magyar Bálint szerint annak idején az Alkotmánybíróság téves döntést hozott. Nem függetlenül attól, hogy a bírói tanács nagy része egyetemi tanszékvezetőkből állt, „akik befeküdtek a demagógiának”.
A szakács és a gyilkos
A gazdasági tanácsok és a konzisztóriumok között annyi a hasonlóság, mint a mesterszakács és a sorozatgyilkos között. Mindkettő éles késsel húst szeletel – mondja Magyar, aki problémásnak tartja azt is, hogy, ha a kancellár és a rektor nem tud egy-egy kérdésben dűlőre jutni – ami kódolva van a rendszerben –, akkor a fenntartó dönt, vagyis közvetlenül a kormány. – Ez a kézi vezérlés. 2011-ben keményen megvágták a felsőoktatás költségvetését, és a fejkvótaalapú finanszírozást felváltotta a bázisalapú, ami így a politikai zsarolás eszközévé vált. A jó kutyát jutalomfalattal tömik – jellemzi a helyzetet a volt miniszter. A normatív finanszírozás helyett újfent a kijárásos technikák aranykorát éljük.
Az autonómia durva megsértése az is, hogy a kormánynak lehetősége van a szakok indításába beleszólni.
– Az egyetemek akkreditáltatnak egy szakot a Magyar Akkreditációs Bizottsággal (MAB). Ha erre van piaci kereslet, miért ne indíthatnák el? Az intézmények durva korlátozása, ha ebbe a kormány beleszól. Ráadásul ezzel az egyének szabadságát is korlátozzák. A pénzemért annyi alkoholt vehetek, amennyit akarok, de nem tanulhatok nemzetközi tanulmányok szakon?! Azt elfogadja az állam egyéni kockázatnak, hogy tönkreteszem a szervezetem, de azt nem, hogy esetleg rosszul választok szakot?! Gyakori érv, hogy a felsőoktatásnak a munkaerő-piaci igényeket kell kielégítenie. Csakhogy – mondja erre Magyar –, senki nem láthat tíz évre előre. A felelősségből az is következne, hogy ha az állam beleszól abba, mit tanuljak, akkor kártérítéssel tartozik, ha utóbb nem lehet azzal a munkával elhelyezkedni.
Bologna romokban
2013-ban a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja tanulmányt jelentetett meg Autonómiák a felsőoktatásban címmel. A könyv egyik szerzője Deák Dániel, a Corvinus tanára és az Oktatói Hálózat (OHA) képviselője most azt mondja: a kérdéssel azért időszerű foglalkozni, mert a kormány patrónus-kliens viszonyba kényszeríti az egyetemeket, miközben szűkíti és ellenőrzése alá vonja a mobilitási csatornákat – ezzel pedig a szülőket zsarolhatja a gyerekeiken keresztül. Deák Dániel szerint nem véletlen, hogy a 2011-ben elfogadott és azóta többször módosított felsőoktatási törvényben egyszer sem szerepel az autonómia szó.
– 1988-ban összejöttek az európai felsőoktatás képviselői Bolognában, és megalkották a Magna Charta Universitatumot, amelynek ugyan nincs kötelező jogi ereje, de azokhoz az alapelvekhez, amelyeket akkor rögzítettek, minden európai egyetem ragaszkodik. Ám ez a négy alapelv nem tükröződik a magyar jogi szabályozásban.
Az első alapelv a függetlenség. Az egyetem fenntartója lehet ugyan az állam, de akkor tudja a felsőoktatás a feladatait a közjó érdekében ellátni, ha hagyják, hogy saját logikája alapján szervezze meg önmagát. A modern társadalmak fokozatos és egyre mélyülő differenciálódásában funkcionális alrendszerek jönnek létre: ezek egyike az egyetem. A tudomány és kutatás egységessége a második alapelv, a harmadik az akadémiai szabadságé, a negyedik pedig a humanizmusé, ami – teszi hozzá Deák Dániel – manapság szitokszónak számít Magyarországon.
Igaz, az egyetemek az elmúlt 25 évben nem tudtak élni az autonómiájukkal. De ebből nem az következne, hogy meg kell vonni tőlük.
Az intézmények pazarló módon működtek, a lobbiérdekek szétzilálták az egyetemi szférát. A hallgatók zöme a nagy budapesti egyetemekre jelentkezik, de a politikai érdekek föltámasztották a kisvárosi főiskolák erős lobbiképességét. Az autonómia célja az lenne, hogy a társadalmat szolgálja, amiből az következne, hogy lenne néhány nagy egyetem, amelyek bizonyos tanszékei világszínvonalúak, a többi pedig biztosítja a tehetségek felfelé áramlását, a mobilitást – mondta. Deák tehát osztja Orbán Viktor 2010-es véleményét, miszerint rossz struktúrába nem tesz pénzt. Csakhogy ahelyett, hogy konstruktív vitát nyitott volna erről, tovább távolította a felsőoktatást a társadalom elvárásaitól. Erre is példa, ami a MAB-bal történt: a kormány többségbe hozta az általa kinevezett embereket, ami már külföldön is kiverte a biztosítékot. Kérdés, ki legyen az autonómia alanya.
– Tévesen azt hiszi a közvélemény, hogy a szenátus. De a sikeres nyugati országokban az autonómia alanyai a munkaszervezetek, és nem a bürokratikus szervezetek. Vagyis az autonómia hordozói az oktatók, a kutatók, akik akár spontánul szerveződő közösségként pénzt is tudnak szerezni tevékenységeikre. A tudományban minden mozog, bürokratikus keretek közt nem tud működni.
A szenátus önállósága is fontos, de ha az elszakad a valós folyamatoktól, akkor az önállóság önmagában mit sem ér.
Szabadság és együttműködés. Ez az autonómia – mondja Deák Dániel, aki úgy véli: az intézményvezetés is megújításra szorulna, mert nincs meg az a kiválasztódási folyamat, amely a legrátermettebbek hozná helyzetbe. Részben ezért is van az, hogy a rektori konferencia sosem állt ki az egyetemek autonómiája mellett.
|
A négy bolognai alapelv nem tükröződik a magyar jogi szabályozásban
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív |
Ebből pedig az következik, hogy akkor sem lenne képes a kívánatos irányba elmozdulni a rendszer, ha a kormány engedne az autonómiatörekvéseknek – olyan káderek „termelődtek ki”, akik nem bírnának élni a lehetőségekkel. Ráadásul a jelenlegi vezetői garnitúrából hiányzik a munkaereje teljében lévő középnemzedék. A negyveneseket, ötveneseket felszívta a versenygazdaság, vagy külföldön vannak. Heidegger Hitler hatalomra kerülése után, 1933-as rektori székfoglalójában ezt mondta: az akadémiai tudás önmagában nem érték, nem képes a társadalomban kifejteni jótékony hatását. A tudás rászorul egy magasabb rendű politikai természetű vezetésre. A magyar felsőoktatási törvény Deák Dániel szerint erre a tézisre vezethető vissza.
