galéria megtekintése

Mindenki leírhatja majd, hogy utálja az Omegát

5 komment


Csepelyi Adrienn

Idén másodszor van botrány az Omega körül: a felcsúti koncert után egy most megjelent négylemezes kiadvány és Kóbor János MTI-nek adott interjúja körül forrnak az indulatok. Megkérdeztük az érintetteket.

A most megjelent Decades című, négy CD-t tartalmazó kiadványon az Omega angol nyelvű felvételei szerepelnek, jórészt időrendi sorrendben. Csakhogy Mihály Tamás basszusgitáros zokon vette, amit Kóbor az MTI-nek mondott: „Az Omega klasszikus ötösének tartott felállás valójában 1971-től a kilencvenes évekig létezett. Azóta a csapathoz tartozók hol játszanak, hol nem." A Heavy Nineties című lemezhez tartozó zenekari fotón Szekeres Tamás gitáros, Gömöry Zsolt billentyűs, Kóbor és Debreczeni Ferenc dobos látható. Mihály Tamás, Benkő László és Molnár György gitáros nem.

Mihály Tamás Facebook-bejegyzésben deklarálta, perelni fog, mivel Kóbor állítása hazugság, ők 2012-ig együtt zenéltek, a 4 CD dalainak legalább a felét ő írta, és mások dalait is ő játszotta. Megkérdeztük a basszusgitárost, ám ő udvariasan annyit mondott: a nyilatkozatháborút elkerülendő, nem szeretne semmit hozzáfűzni a közösségi oldalon leírtakhoz.

 

Kóbor János kérdésünkre azt válaszolta, hogy a lemez megjelentetése tíz éve téma, s nem érti, mi ez a nagy felhajtás a lemez körül. „A CD manapság olyan csak a zenésznek, mint a névjegykártya. Nincs belőle hasznunk, nem a pénzről van szó." Ebben egyébként Mihály is egyetért: ő is elvekről beszélt, amikor sérelmeiről kérdeztük.

Kóbor János a tiltott önkényuralmi jelkép alatti koncertjén, a Hősök terén
Kóbor János a tiltott önkényuralmi jelkép alatti koncertjén, a Hősök terén
Kurucz Árpád / Archív

Csakhogy ő és Kóbor nem ugyanazt értik csapatmunka alatt. Kóbor olyan közösségként tekint az Omegára, amelybe bármikor visszatérhetnek a korábbi tagok. „Öreg emberek vagyunk, s úgy látszik, van, aki rigolyásabban öregszik. Azt kéne belátni, hogy

nálunk nem Liszt Ferencek meg Bartók Bélák voltak, hanem csapatmunka"

– magyarázta Kóbor.

– „Az Omegában kimondva-kimondatlanul mindenkinek megvolt a feladata: Benkő volt a közéleti ember, Debreczeni a hangtechnikával foglalkozott, én pedig a kiadványokat intéztem. Úgy gondolom, hogy ideje rendszerezni a múltat, ennek egyik része a Hungaroton által megjelentetett Omega-összkiadás és a Decades is. Jövőre,

az ötvenötödik születésnapra készül egy könyv, amiben mindenki leírhatja, mit jelent számára az Omega. Ha utálja, azt is."

Megjegyezte: a kilencvenes éveket átfogó CD-n ő alig, helyette Edwin Balogh énekel, de ebből ő nem csinál hiúsági kérdést.

 Mihály Tamás szólóban
Mihály Tamás szólóban
Reviczky Zsolt

Az énekes Mihály kifakadására annyit mondott: nincs azzal semmi gond, ha valaki az elmúlt húsz évben alig vesz részt a munkálatokban, de ne tegyen úgy, mintha nem történt volna semmi az Omegával – az együttes ellen tenni pedig végképp nem elegáns.

Kóbor ezzel arra utalt, hogy Mihály könyvében kemény szavakkal illette a többi tagot, és nem törölte Facebook-oldaláról a gyalázkodó kommenteket, amelyekben akadt, aki a frontember halálát kívánta. Kóbor azt vallja: csak az zenéljen és akkor, akinek és amikor kedve van hozzá. Példaként említi a múlt évi, a Hősök terén játszott koncertet, amelyen szerinte Mihály olyan unott arccal üldögélt az egyik dobogón, hogy azt többen szóvá tették utána.

Az együttes korábbi gitárosa, Molnár György a napokban jelentetett meg szólóalbumot. A zenész a Hirado.hu-nak elmondta: nem beszél az Omega korábbi tagjaival, és nem ért egyet az együttes templomi koncertjeivel, mivel zenéjük nem szakrális.

Márpedig az Omega tavasszal Németország templomaiba indul turnézni, s Kóbor szerint már készül a Testamentum című anyag, amelynek munkálataiban bármelyik korábbi tag részt vehet. Kóbor úgy zárta a beszélgetést: „Nem dumálni kell, hanem dolgozni."

Mihály nem dumál, de Kóborral nem is hajlandó dolgozni. Itt tartanak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.