galéria megtekintése

Irgalom

10 komment


Czene Gábor

A Vatikán felől furcsa szavakat sodor felénk a szél, olyanokat, amelyektől egészen elszoktunk már. Szeretet, gyöngédség, vigasztalás, szolidaritás, megbocsátás, igazságosság. Meg aztán: irgalmasság a bűnösökkel, szegényekkel, kirekesztettekkel, betegekkel és szenvedőkkel.

Nem is annyira a szavak különlegesek, hanem az, hogy az átszellemültségig őszintén hangzanak. A Szent Péter téren Ferenc pápa megnyitotta az irgalmasság rendkívüli szentévét. Ötven évvel a II. vatikáni zsinat befejezése után a katolikus egyházfő úgy gondolta, érdemes lenne újra kaput tárni a világra, kiszellőztetni kicsit a dohos levegőjű templomokat. Nagy baj nem lehet belőle, a friss levegő jót tesz az egészségnek. Csak arra kell vigyázni, nehogy megfázzon az ember.

A II. vatikáni zsinat idején újjászületett a katolikus egyház, de azóta valahogy elfogyott a lendület. A progresszív irányzatok – Magyarországról legalábbis úgy látszik – egyre inkább perifériára szorultak, a civil mozgalmak, még mielőtt igazán megerősödhettek volna, megtörtek a klérus ellenállásán. Az egyház, amelynek elméletileg hivatali kötelessége lenne folyton és folyvást az idők jeleit kutatni, önmaga bénultságát sem ismerte fel. Ha felismerte, képtelen volt tenni ellene.
Nálunk pártok hálójába gabalyodott hitszónokok, a kormány fél­feudális elvárásaitól dermedt püspökök próbálják kitalálni, hogyan lehet összhangba hozni a pápai útmutatásokat az éppen regnáló politikai hatalom igényeivel. Pedig: sehogyan.

 

Vannak fertályai a világnak, és a magyarok országa közéjük tartozik, ahol Ferenc pápának nem az egyházon kívüliekkel, hanem elsősorban saját egyházával kell megküzdenie. Amikor például a menekültek befogadására kérte a katolikus papokat és híveket, a magyar püspöki karon úrrá lett a rémület. Hallhattunk olyan püspöki nyilatkozatot is, hogy a pápa valószínűleg nincs tisztában az itteni helyzettel. Mondjuk, ebben lehet valami. Az adófizetők pénzéből finanszírozott, szisztematikus és permanens kormánypropaganda pusztító hatását külföldön élve valóban nehéz elképzelni.
Korábban Áder János államfő meghívta Ferencet, aki a minap közölte, hogy „számon tartja" azt. Bár jövő évi programjában nem szerepel a magyarországi látogatás, a pápa nevezetes arról, hogy szívesen hanyagolja a protokolláris előírásokat.

Bármily csekély is az esély, drukkolunk, hogy összejöjjön. Kíváncsiak lennénk rá, hogyan viselkednek azok az egyházi emberek, akik eddig kissé unortodox módon értelmezték az irgalmasságot. Örömmel elnéznénk, ahogyan kormánypárti politikusaink – élükön a miniszterelnökkel – kényszeredett áhítattal, nagyokat pislogva bólogatnak, amikor Ferenc a jézusi tanításokról beszél.

Már annyival is megelégednénk, ha az irgalmasság szentéve nem az álszentek éve lenne.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.