Az irodalmi élet mindennapi működését „belülről" is megismerte, hiszen rövid ideig a Magvető Kiadóban dolgozott. Igaz, főként nem irodalmi szerkesztőként, hanem nemzetközi kapcsolattartóként. De nem ez játszott döntő szerepet abban, hogy Totth Benedek első regényét az ország vezető kiadója gondozta, hanem maga a kézirat. A tíz éven át érlelődött szöveget a szerző azzal a feltétellel adta át Morcsányi Gézának, a Magvető legendás hírű akkori vezetőjének, hogy tartsa titokban a kiadó szerkesztői előtt, hogy kinek a regényét olvassák.
– Úgy látszik, bejött nekik – mondja a rá jellemző finom mosollyal Totth Benedek, aki akkor még nemhogy a sikerben, de a kiadásban sem bízott, holott nem más biztatta, mint nemzedéke egyik legkiválóbb írója. Dragomán György, akivel azóta barátságot kötött, a Holtverseny hátsó borítójára ezt az ajánlást írta: ,,Trainspotting az uszodában. Úgy vág szájba, hogy beleszédülsz."
Totth Benedek indulását azért vázoltam ilyen részletességgel, hogy a kezdő írókat biztassam: éppen az ő példája igazolja, egy neves kiadóhoz ismeretlenül is be lehet robbanni. Nem a személyes ismeretség a szükséges feltétel, hanem a jó szöveg, az eredeti és sajátos hang. Stílusát elsősorban kortárs amerikai szerzők alakították – két nagy kedvence a sok közül Bret Easton Ellis és Cormac McCarthy –, nem véletlen hát, hogy leginkább a mai kor, s annak mai hősei foglalkoztatják.
– Ami a prózaírást illeti, nem vagyok „agyontervezős" alkat, sok tervem és ötletem van, de néha úgy érzem, a tervek csak azért születnek, hogy frusztráljanak – árulta el magáról. – A kérdést, hogy mikor jelenik meg a második könyvem, azzal a viccel szoktam elütni, hogy én már három második könyvet is írtam, de még egyikkel sem vagyok kész. Naivan azt hittem, hogy az első regény megírásával sok alkotói problémát sikerül egyszer s mindenkorra tisztázni, de persze nem ez történt. A kételyek újratermelődnek, meg termelődnek újak is, a nehézségek nagyrészt ugyanazok. A regényírás nekem küzdelmes folyamat, ettől még nagyon élvezem.
A Tudjukkik ügynökének jelentései kapcsán megtudtam tőle, hogy Swift világhírű hőséhez különleges viszony fűzi: Gulliver kalandjairól szólt a könyv, amelyet életében először elolvasott:
– Nagyapámnak volt egy régi, keménytáblás, dombornyomatos, antikvár kiadású Gullivere. Nagyon büszke voltam magamra, hogy egyedül elolvastam. Akkor persze még nem fogtam fel, hogy Swift mekkora zseni.
S hogy miről ír a jövő hétfői Gulliver-jelentésében Totth Benedek? Mivel ízig-vérig a mai valóságban él, az írói fantáziáját a budapesti Városligetben tervezett projekt mozgatta meg: vérlázítónak tartja, hogy a beruházás miatt fákat akarnak kivágni.
– Hálásak lehetünk a politikai hatalomnak, hogy egy életre ellát minket témával – mondta –, de a fakivágás különösen felbosszantott. Nem tudom felfogni, mi értelme ennek a pusztításnak. Korábban a Városliget közelében laktunk, naponta két-három órát sétáltunk arrafelé a kutyánkkal, a fák előre köszöntek. Nekünk nagyon fontos hely, ezért fájdalmas látni, ami ott folyik. Ebben a projektben benne van minden, amitől ez a rendszer rossz. Kristálytisztán látszik, hogy a hatalomnak nincsenek hosszú távú elképzelései, víziói, pontosabban, amit annak akarnak beállítani, eléggé ijesztő. És azért azt jó lenne tisztázni, hogy milyen országot akarunk a gyerekeinkre és az unokáinkra hagyni. Talán ezt a kérdést is érdemes volna föltenni, mielőtt a láncfűrészhez nyúlunk.
