Színdarabjait szülővárosán, Kolozsváron kívül csak a Nemzetiben játszották. Köztük A nagyúr címűt, amelyet 1912-ben mutattak be, és amelyet a Nyugatban Lengyel Menyhért lelkesen köszöntött.
 |
Bakos-Kiss Gábor Hilárium szerepében
Szigetváry Zsolt / MTI |
Ma már kicsit önmagáért való, önmagán túl nem mutató drámának tűnik. Egy törékeny, de erős és érzékeny lélekkel, heves indulatokkal élő fiatal leány megöli az akkori világ urát. Köztük különös, furcsa, szecessziósan bonyolult, ellentmondásos érzelmi viszony támad.
A szerzőt főképp ez izgatja, a nagy és titokzatos drámai jelenet, amely a nagyúr ágyasházában a két nagy lélek és szenvedélyben izzó test között zajlik.
Hogy előtte három felvonáson át népek, hadak, foglyok és őrzőik kavarognak a Kárpát-medencében és a színpadon, az csak kolorit, amely előkészíti a végső összecsapást.
Az előadást rendező direktort, Vidnyánszky Attilát a drámai szerkezet kevéssé érdekli, a színes kavalkád annál inkább. Szajkózza jól ismert eszközeit.
A Nemzeti színpada hatalmas szobaszínházként szolgál, amely magába fogadja a nézők széksorait is, egyébként meg világtörténelmi aréna. Hátra nyúló felén a kulissza a római Colosseumot sejteti, túlvégi súlypontja a keleti nomádok ősi hitvilágát idézi, és egy sajátos jelképrendszert. Két hatalmas keréken korong forog, többnyire Olt Tamás forgatja, aki táltosként archaikus mondatokat öblöget.
Olekszandr Bilozub díszletén kívül még néhány, az eredetiben nem szereplő figura dúsítja a történelmi tablót: Mészáros Tibor hercegnőként, Szatory Dávid püspökként jön-megy, jelezve a világi és az egyházi hatalmat, Kanalas Éva meg régi népdalokat énekel.
A forgó korongon Horváth Lajos Ottó végez testgyakorlatokat egy trónszékkel. Aki olvasta a szereposztást és tudja, hogy ő Berik herceg, a darabból pedig értesült szerepéről a későbbi összeesküvésben, az azt is tudja, hogy ezt miért teszi. Másrészt aki a darabot olvasta, zavarba jön, merthogy Bánffy szerint Berik szőke fiatalember, aki kamaszos hévvel szeret bele az apácává lett gót hercegnőbe, és ez viszi bele a cselszövésbe.
Itt viszont egy kopasz, korosodó izompacsirtát látunk, aki igen gyarlón alakítja a hősszerelmest.
A kimódoltan tragikus végjelenet bonyodalmait a korongon Trokán Anna és Mátray László nagyon szépen, lefojtott szenvedélyességgel adja elő egy hatalmas vörös lepelben, ahol a szerző szándékával megegyezően nem tudható, mi történik meg és mi nem a szűz hercegnő és a világverő vezér között – a gyilkos döfést leszámítva persze.
Bánffy Attilája elgiccsesített hamleti halállal hal: „Szép ez így és mindegy. Egyszer úgyis meg kell...” – mondja többször is. Mátray László, aki remek Hamlet volt Bocsárdi László sepsiszentgyörgyi rendezésében, telitalálat a szerepben.
Az előadás elején József Attila szavai szólnak a Curriculum vitae-ből arról, hogy Öcsödön elvették a nevét. Más köze nincs is az előadáshoz, mint a neve. Azt meg ugyancsak tőle tudjuk, hogy a költő neve „csak áruvédjegy, / mint akármely mosóporé”.
