galéria megtekintése

Olyasmit adjunk, ami felmelegít

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 23. számában
jelent meg.


Csider István Zoltán
Népszabadság

Juhász Anna gyermekkora helyszínére tért vissza, amikor a New York Művész Páholy művészeti vezetője lett: édesapja, Juhász Ferenc költő egykor a házban dolgozott az Új Írás szerkesztőjeként. Az LGT gitáros-énekese, az Amadindával és Presser Gáborral közös szilveszteri dupla koncertre készülő Karácsony János azt mondja, a közeli Royal lényegesen rumlisabb volt, viszont oda már egészen korán beengedték a beateket is.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Az imént, még kinn az utcán arról beszéltünk, mennyire más volt régen a New York a „pestieknek úgy általában”. De mit jelent ez a hely ma és mit jelentett régen önöknek?

JUHÁSZ ANNA: Régen sok szerkesztőség működött a házban, egyebek mellett az Új Írás szerkesztősége, ahol édesapám is dolgozott, úgyhogy rengeteget lógtam itt. Felmásztam a titkárnője, Kéri Piroska ölébe, és azt játszottam, hogy tudok gépelni... Tulajdonképpen itt nőttem föl. Eltelt jó pár év, elkezdtem itthon kulturális programokkal foglalkozni, rengeteg esemény, könyvhetek, irodalmi szalonok épültek be az életembe, és egyszer csak megtaláltuk egymást a New York-osokkal: egyaránt azt szerettük volna, hogy újra pezsgő kulturális élet legyen a falak között. Nemcsak az érintett meg, hogy visszatérhetek a gyermekkorom egyik legfontosabb helyszínére, hanem az is, ami egyébként az összes kávéházi sorozatom esetében, legyen szó a Centrálról vagy a Hadikról, nagyon fontos próba: hogyan lehet egy várostörténeti jelentőségű, a város életében aktívan részt vevő környezetet a mai kultúrába integrálni. És hogyan lehet mindezt minél szélesebb kör számára elérhetővé tenni.

 

KARÁCSONY JÁNOS: Én nem a New Yorkkal kezdem, hanem a Royallal, ahová már beengedték az olyan hosszú hajú süvölvényeket, mint mi. Utóbbi lényegesen zajosabb, rumlisabb volt, mint ahol most ülünk, de a lényeg, hogy ezen a két helyen meg tudta magát húzni az ember. Úgy emlékszem, a Royalban tízkor volt fájront, az viszont biztos, hogy a New York mindig nyitva tartott. Bármikor és bárhonnan, éjjel, hajnalban, turnéről, koncertről, utazásról érkezett az ember, ide bejöhetett, ehetett, ihatott, és ehhez mindig talált magának ismerőst is.

Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: A Hadikban gyakran egymástól távol eső pályát befutó művészeket ültet egy asztalhoz. Gyakran érik meglepetések?

JUHÁSZ ANNA: Az egyik legfurcsább helyzet rögtön a Hadik Irodalmi Szalon második estjén alakult ki. Vázsonyi János szaxofonost köszöntöttük a negyvenedik születésnapja alkalmából. Olyan írókat hívtam meg mellé vendégül, akikkel korábban már dolgozott együtt, volt valamiféle közös produkciójuk. A koncepció szerint az elhangzó köszöntésekre Vázsonyi improvizációi lettek volna a válaszok. Peer Krisztiánt, az azóta elhunyt Bächer Ivánt és Kukorelly Endrét ültettem a kávéház foteljaiba, gyanútlanul, hiszen nem tudtam, a szerzők milyen viszonyban vannak egymással. Leültünk így öten, és hamar kialakult egy elég érdekes, de nem túl csendes vita Peer és Bächer között. János mindenesetre gyönyörűen lecsillapította a kedélyeket. Mindig arra törekszem egyébként, hogy a közönség meglepődjön, akkor is, ha bevált párokat hívok meg, Dés Lászlót és Dés Andrást például, vagy Závada Pált és Spiró Györgyöt – ezekben az esetekben is próbálok az estekbe valami olyasmit csempészni, ami nemcsak a nézőket, de a résztvevőket is meglepheti.

JUHÁSZ ANNA

SZÜLETETT: 1980. november 24-én Budapesten. FOGLALKOZÁSA: kulturális menedzser.

Az ELTE bölcsészkara és egy hosszabb római kutatóút után hazai kulturális szervező munkáját a Farkas István Alapítvány ügyvezetőjeként kezdte, majd hat évig volt nemzetközi és hazai könyvvásárok szervezője az Magyar Könyvterjesztők és Könyvkiadók Egyesülésénél. Négy éve megalapította a Hadik Irodalmi Szalont, tavaly tavasz óta a New York Művész Páholy, 2014 őszétől pedig a Centrál Kávéház művészeti vezetője. A Libri csoport munkatársa. Legutóbb a képzőművészeti világ is közel került hozzá: egy neves galériával gondolkodik közösen.

MAGAZIN: Az LGT és az Amadinda is jól bevált párosítás.

KARÁCSONY JÁNOS: Igen, az idén már a negyedik közös szilveszteri koncertet adjuk – mármint nekem ez a negyedik. A Zeneakadémián kezdődött a sorozat, aztán átköltözött a MüPába, most pedig visszatért a régi helyére. De nemcsak ezek a koncertek jelzik a jó kapcsolatot: már a legelső Amadinda-lemezen is játszottunk, később pedig barátsággá mélyült a munkakapcsolat. A legutóbbi nyári turnéjukon is részt vettem, és a nagyobb koncertjeikre is gyakran hívnak játszani. Ahogy Rácz Zoltán mondta nemrég: állandó külsős Amadinda-tagként vagyok ott ezeken az eseményeken. Az idei szilveszter egyébként egy szempontból mindenképpen rendhagyó lesz: a „szokásos” egy helyett két koncertet is adunk aznap. Ez egészen friss hír, nemrég tudtam meg, hogy olyan gyorsan elfogytak a jegyek, akkora az érdeklődés, hogy hétkor is játszunk. Ilyen még nem volt.

Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Ha épp nincs dupla koncert, a zenész és a programszervező akkor sem sokat pihen az ünnepek környékén – másoknak segít pihenni.

JUHÁSZ ANNA: Érzékeny időszak ez. Ilyenkor nagyon éles lesz, hogy milyen az élet. Mindenhonnan „dől” ránk, hogy ilyenkor minden gyönyörű, mindenki boldog, közben sokan magányosan ünnepelnek. Azt hiszem, mi ezeknek az embereknek is tudunk segíteni valahogy, egy jó koncerttel, egy jó beszélgetéssel. De a hétköznapokon is fontos, hogy olyasmit adjunk, ami felmelegíti azt, akinek erre van szüksége. Mondok egy példát. Jár a Hadikba egy nagyon kedves, idős hölgy, körülbelül fél éve. Mindig a második sorban ül, mindig hamar érkezik, szépen elhelyezkedik, előveszi a táskájából az otthon éppen félbemaradt kézimunkát, és hímez, köt, horgol, mikor mit csinál. Külön kis szigetet alkot. Egy Márai-est után odajött hozzám, megköszönte, hogy nem kell egyedül töltenie ezeket az estéket, és megajándékozott egy fülbevalóval. Ő horgolta. Szerintem annál nagyobb dolog nem történhet egy szervezővel, hogy az eseményén valaki ennyire otthonosan viselkedik.

Teknős Miklós / Népszabadság

KARÁCSONY JÁNOS: Mi tényleg akkor pihenünk, amikor más dolgozik, és akkor szolgálunk, amikor az emberek szórakozni szeretnének. Van, aki nehezen viseli ezt, mások könnyebben. Azt hiszem, én eléggé jól bírom. Főleg most, hogy felnőttek már a lányaim. Korábban azért sokszor fájt a szívem induláskor. A feleségem is művészember, a lányoknak is természetes volt, hogy apu elmegy este zenélni. És mégis. Egyébként gyakran jöttek velem, a nagyobb eseményekre lényegében mindig. Szeretik, amit az apjuk csinál. Ez jó. Jó, hogy nem máshogy van. Az év vége nekem mindig nagyüzem, szólistaként is. Úgy látszik, ilyenkor vagyok aktuális, ilyenkor szólal meg az emberek fejében a nevem.

JUHÁSZ ANNA: Karácsonyozzon Karácsonnyal?!

KARÁCSONY JÁNOS: Pontosan. Ilyenkor alig van megállás úgy februárig.

KARÁCSONY JÁNOS

SZÜLETETT:  1951. augusztus 19-én Budapesten. FOGLALKOZÁSA: gitáros, énekes. Kezdetben zongorázott, majd gitárra váltott.

Később énekhangjával is feltűnést keltett. 1967-től a Ferm zenekar tagja, 1971-ben társaival megalapította a Generál együttest, három évvel később pedig csatlakozott az LGT-hez, Barta Tamás posztján játszott a zenekarban, miután a gitáros Amerikába disszidált. Több nagy sikerű LGT-dal szerzője, nevéhez fűződik például a Rajongás, A síneken vagy Az utolsó szerelmes dal. Három szólólemeze jelent meg. 2000-ben Hungaroton-életműdíjjal, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

MAGAZIN: Hogyan készülnek az ünnepekre?

JUHÁSZ ANNA: Mindig édesapám díszítette a fát szenteste, mi csak akkor mentünk be a szobába, amikor ő csengetett, ez volt a gyönyörű szertartásrend. Mára felcserélődtek a szerepek: én díszítek, én csöngetek, azután lép be a család az ünnepi szobába, ahol a karácsonyfa áll. Ez az első közös karácsonyunk a szerelmemmel, úgyhogy rögtön teremtünk is egy új hagyományt: mivel szenteste mindketten hazamegyünk a családhoz, a kettőnk ünnepét kicsit előrehoztuk, nálunk már 23-án karácsony lesz. (Interjúnk a múlt héten készült - a szerk.)

KARÁCSONY JÁNOS: Semmi rongyrázás. Én főzöm a káposztát, a feleségem készíti a halászlét, a lányok segítenek, befaragom a fát a helyére... Nem erőltetünk semmit, ellazulva, békésen töltjük ezeket a napokat. Az a legfontosabb, hogy együtt van a család. Ez az építmény a társadalom legfontosabb szigete, és egyre nehezebb fenntartani ezeket a szigeteket. Ezért is fontos, hogy vigyázzunk rá, hogy töltekezni tudjunk belőle. Meg hogy a gyerekek ne felejtsék el soha az ünnep érzését, vigyék tovább, adják tovább. Minden ezen múlik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.