Olyasmit adjunk, ami felmelegít

KARÁCSONY JÁNOS: Én nem a New Yorkkal kezdem, hanem a Royallal, ahová már beengedték az olyan hosszú hajú süvölvényeket, mint mi. Utóbbi lényegesen zajosabb, rumlisabb volt, mint ahol most ülünk, de a lényeg, hogy ezen a két helyen meg tudta magát húzni az ember. Úgy emlékszem, a Royalban tízkor volt fájront, az viszont biztos, hogy a New York mindig nyitva tartott. Bármikor és bárhonnan, éjjel, hajnalban, turnéről, koncertről, utazásról érkezett az ember, ide bejöhetett, ehetett, ihatott, és ehhez mindig talált magának ismerőst is.

Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: A Hadikban gyakran egymástól távol eső pályát befutó művészeket ültet egy asztalhoz. Gyakran érik meglepetések?

JUHÁSZ ANNA: Az egyik legfurcsább helyzet rögtön a Hadik Irodalmi Szalon második estjén alakult ki. Vázsonyi János szaxofonost köszöntöttük a negyvenedik születésnapja alkalmából. Olyan írókat hívtam meg mellé vendégül, akikkel korábban már dolgozott együtt, volt valamiféle közös produkciójuk. A koncepció szerint az elhangzó köszöntésekre Vázsonyi improvizációi lettek volna a válaszok. Peer Krisztiánt, az azóta elhunyt Bächer Ivánt és Kukorelly Endrét ültettem a kávéház foteljaiba, gyanútlanul, hiszen nem tudtam, a szerzők milyen viszonyban vannak egymással. Leültünk így öten, és hamar kialakult egy elég érdekes, de nem túl csendes vita Peer és Bächer között. János mindenesetre gyönyörűen lecsillapította a kedélyeket. Mindig arra törekszem egyébként, hogy a közönség meglepődjön, akkor is, ha bevált párokat hívok meg, Dés Lászlót és Dés Andrást például, vagy Závada Pált és Spiró Györgyöt – ezekben az esetekben is próbálok az estekbe valami olyasmit csempészni, ami nemcsak a nézőket, de a résztvevőket is meglepheti.

MAGAZIN: Az LGT és az Amadinda is jól bevált párosítás.

KARÁCSONY JÁNOS: Igen, az idén már a negyedik közös szilveszteri koncertet adjuk – mármint nekem ez a negyedik. A Zeneakadémián kezdődött a sorozat, aztán átköltözött a MüPába, most pedig visszatért a régi helyére. De nemcsak ezek a koncertek jelzik a jó kapcsolatot: már a legelső Amadinda-lemezen is játszottunk, később pedig barátsággá mélyült a munkakapcsolat. A legutóbbi nyári turnéjukon is részt vettem, és a nagyobb koncertjeikre is gyakran hívnak játszani. Ahogy Rácz Zoltán mondta nemrég: állandó külsős Amadinda-tagként vagyok ott ezeken az eseményeken. Az idei szilveszter egyébként egy szempontból mindenképpen rendhagyó lesz: a „szokásos” egy helyett két koncertet is adunk aznap. Ez egészen friss hír, nemrég tudtam meg, hogy olyan gyorsan elfogytak a jegyek, akkora az érdeklődés, hogy hétkor is játszunk. Ilyen még nem volt.

Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Ha épp nincs dupla koncert, a zenész és a programszervező akkor sem sokat pihen az ünnepek környékén – másoknak segít pihenni.

JUHÁSZ ANNA: Érzékeny időszak ez. Ilyenkor nagyon éles lesz, hogy milyen az élet. Mindenhonnan „dől” ránk, hogy ilyenkor minden gyönyörű, mindenki boldog, közben sokan magányosan ünnepelnek. Azt hiszem, mi ezeknek az embereknek is tudunk segíteni valahogy, egy jó koncerttel, egy jó beszélgetéssel. De a hétköznapokon is fontos, hogy olyasmit adjunk, ami felmelegíti azt, akinek erre van szüksége. Mondok egy példát. Jár a Hadikba egy nagyon kedves, idős hölgy, körülbelül fél éve. Mindig a második sorban ül, mindig hamar érkezik, szépen elhelyezkedik, előveszi a táskájából az otthon éppen félbemaradt kézimunkát, és hímez, köt, horgol, mikor mit csinál. Külön kis szigetet alkot. Egy Márai-est után odajött hozzám, megköszönte, hogy nem kell egyedül töltenie ezeket az estéket, és megajándékozott egy fülbevalóval. Ő horgolta. Szerintem annál nagyobb dolog nem történhet egy szervezővel, hogy az eseményén valaki ennyire otthonosan viselkedik.

Teknős Miklós / Népszabadság

KARÁCSONY JÁNOS: Mi tényleg akkor pihenünk, amikor más dolgozik, és akkor szolgálunk, amikor az emberek szórakozni szeretnének. Van, aki nehezen viseli ezt, mások könnyebben. Azt hiszem, én eléggé jól bírom. Főleg most, hogy felnőttek már a lányaim. Korábban azért sokszor fájt a szívem induláskor. A feleségem is művészember, a lányoknak is természetes volt, hogy apu elmegy este zenélni. És mégis. Egyébként gyakran jöttek velem, a nagyobb eseményekre lényegében mindig. Szeretik, amit az apjuk csinál. Ez jó. Jó, hogy nem máshogy van. Az év vége nekem mindig nagyüzem, szólistaként is. Úgy látszik, ilyenkor vagyok aktuális, ilyenkor szólal meg az emberek fejében a nevem.

JUHÁSZ ANNA: Karácsonyozzon Karácsonnyal?!

KARÁCSONY JÁNOS: Pontosan. Ilyenkor alig van megállás úgy februárig.

MAGAZIN: Hogyan készülnek az ünnepekre?

JUHÁSZ ANNA: Mindig édesapám díszítette a fát szenteste, mi csak akkor mentünk be a szobába, amikor ő csengetett, ez volt a gyönyörű szertartásrend. Mára felcserélődtek a szerepek: én díszítek, én csöngetek, azután lép be a család az ünnepi szobába, ahol a karácsonyfa áll. Ez az első közös karácsonyunk a szerelmemmel, úgyhogy rögtön teremtünk is egy új hagyományt: mivel szenteste mindketten hazamegyünk a családhoz, a kettőnk ünnepét kicsit előrehoztuk, nálunk már 23-án karácsony lesz. (Interjúnk a múlt héten készült - a szerk.)

KARÁCSONY JÁNOS: Semmi rongyrázás. Én főzöm a káposztát, a feleségem készíti a halászlét, a lányok segítenek, befaragom a fát a helyére... Nem erőltetünk semmit, ellazulva, békésen töltjük ezeket a napokat. Az a legfontosabb, hogy együtt van a család. Ez az építmény a társadalom legfontosabb szigete, és egyre nehezebb fenntartani ezeket a szigeteket. Ezért is fontos, hogy vigyázzunk rá, hogy töltekezni tudjunk belőle. Meg hogy a gyerekek ne felejtsék el soha az ünnep érzését, vigyék tovább, adják tovább. Minden ezen múlik.