galéria megtekintése

VAN-siker Washingtonban is

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 22. számában
jelent meg.


Kőműves Anita
Népszabadság

Az amerikai főváros legmenőbb művészmozijában mutatták be pénteken Reisz Gábor filmjét, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant. Az AFI Silver mozi minden télen megrendezett európai uniós filmszemléjének része volt a vetítés, amely egyben a film amerikai premierje volt.

A washingtoni AFI Silver moziban a közönség a film után tapssal jutalmazta a magyar rendezőt, majd kérdések özönével árasztotta el. – Sok filmet láttunk a fesztiválon, amely a felnőtté válásról szól, de ez tetszett a legjobban. Áron, a főhős nagyon szerethető figura, és tudjuk, hogy úgyis folytatni fogja a szerencsétlenkedést – kezdte az első hozzászóló. Volt, aki az iránt érdeklődött, terjeszteni fogják-e a filmet az Egyesült Államokban. Más pedig azon csodálkozott, hogyan lehetséges, hogy ez egy diplomafilm, Amerikában legalább tízmillió dollárba került volna leforgatni.

A bemutató helyszíne az AFI Silver mozi
A bemutató helyszíne az AFI Silver mozi
A szerző felvétele

Todd Hitchcock, az AFI Silver mozi programigazgatója júliusban a Karlovy Vary-i filmfesztiválon látta Reisz Gábor filmjét. Minden évben személyesen járja végig a jelentős európai filmes eseményeket, hogy az ott látottak alapján állítsa össze az AFI európai szemléjét.

 

Nagyon jól ismeri a kortárs magyar filmipart, a most készülteket is látta, de mindenképpen a VAN-t akarta elhozni idén télen. – Egy nagyon tehetséges és kreatív filmes alkotása – mondta tudósítónknak. –Nem érdekel, hogy diplomamunka. Ha a film jó, minek várni valakinek a következő filmjére?

Reisz Gábor
Reisz Gábor
Móricz-Sabján Simon

Szerinte a közönség imádta, és ez igazolta a döntést. Örült neki, hogy az AFI lehetett az egyesült államokbeli premier helyszíne, ám hozzátette, csodálkozik, hogy nem csapott le a filmre egyetlen amerikai fesztivál sem az ősszel.

– Persze sok idő kell, mire egy fiatal filmesre felfigyelnek, a fesztiválszervezők általában az ismert neveket keresik – magyarázta.

– De ez nem baj, egy ilyen film egy-másfél évig is járhatja a fesztiválokat, még van ideje –tette hozzá. Azt is elmondta: a filmfesztiválokon nagyon gyakran sötét és nehezen érthető filmeket látni, ezért „áldás”, hogy talált egy jó vígjátékot, amelyet betehetett a programba.

A negyvenes évei végén járó Hitchcock önvallomással folytatta: – Érdekes volt látni a képeken Budapestet, hallgatni a magyar nyelvet, és megismerni az ottani problémákat. Ám a film egyetemes abból a szempontból, hogy a teljes európai kontinens húszas és harmincas éveiben járó korosztályáról szól. Bárhol játszódhatna. Sőt egyes jelenetekben még én is magamra és a korosztályomra ismertem.

– Minden külföldi országban azt tapasztaltuk, hogy értik és érzik a filmet, és ez szerencsére most sem volt másképp – mondta lapunknak Reisz Gábor a bemutató után.

– Sokat kérdeztek a nézők, nem is jutott idő minden kérdésre. És többen is emlegették Dustin Hoffmann játszotta legendás Diploma előtt című filmet! Ez hatalmas bók, mert az az egyik kedvenc filmem – büszkélkedett a rendező.

A tüntetők mentették meg a Silvert

Az 1938-ban art deco stílusban épült Silver mozit a kilencvenes évekre bezárták, a pusztulás fenyegette. A bontását a tüntetők állították meg: mire odaértek, egyes részei már nem is voltak meg.

A marylandi Montgomery megye vezetése a tiltakozások hatására megőrzendő emléknek minősítette az épületet, csakhogy nem akadt beruházó az újjáépítésére. Így a mozit az adófizetők pénzéből újították fel.

Az Amerikai Filmintézet (American Film Institute, innen az új név: AFI Silver) működtette mozi három termével 2003-ban nyitotta meg újra a kapuit, az első előadásra Clint Eastwood is eljött. Jelenleg Észak-Amerika technológiailag legjobban felszerelt mozija, tematikus filmfesztiváljai pedig újra elismertté tették.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.