Gulliver nudista magyarok közé keveredett

– Ennél azért jobb. A rendszerváltás igazi közösségi eufória volt. Olyasmit éltem át, amire egyáltalán nem számítottam: hogy a többiekkel együtt valami jót csinálunk, valami ígéretes dologban veszünk részt. Felszabadító érzés volt. Az elmúlt huszonvalahány évben egyre kevesebb lelkesedéssel figyelem a napi politikát, ebben szerepet játszik az is, hogy védem a privát szférámat, és amúgy sem vagyok egy néptribunalkat. De érdekel, mi folyik az országban, ha úgy alakul, petíciót írok alá, visszaadom a lovagkeresztemet, elmegyek tüntetni.

– Mi az, ami mindebből beszűrődik a munkájába?

– Remélem, nem túl sok. Próbálok egészséges egyensúlyt fenntartani munka és közéleti figyelem közt, vagyis elválasztani a kettőt egymástól. Az írásra koncentrálok, nem hagyom, hogy a kinti zajszennyezés túl sok figyelmet, energiát elvigyen. A politika a mai magyarországi formájában egyszerre hervasztó és nyugtalanító, nem tesz jót az inspirációnak.

Ha az ember sunyi játszma foglya, győzhet a sötétebb énje Koncz György / Népszabadság

– Mitől függ, hogy a politikából mi éri el az írói ingerküszöbét?

– Ami mélyen személyes. Az én esetemben leginkább a kommunista diktatúra, ami mintha már történelem lenne. Egyik fő témám, hogy a kiszolgáltatottságban milyen titkos utakat, gyönyöröket, azaz szabadságot lehet találni. Következő könyvemben a demokrácia szabadságának nyomoráról is beszélni fogok. 

– Mi a viszony Gulliverhez?

– Kamaszkorom katartikus olvasmányélménye. Új utakat nyitott, Swift révén jutottam el például Karinthyhoz is. A hétfőn megjelenő jelentés megírására készülve újra beleolvastam, ez a szatirikus hang nagyon közel áll hozzám. Jó ötlet a sorozat, Gulliver sok minden elbeszélésére lehetőséget ad, lehet játszani vele.

– Annyit elárulhatunk, hogy jelentése a pőre magyarok között játszódik. Miért meztelenek önnél a magyarok?

– Mert nudisták. Régóta ismerem a naturista szubkultúrát. Kíváncsi voltam, Gulliver milyen tapasztalatokra tesz szert, ha ellátogat Délegyházára. 

– Az ügynök állandó kérdése: milyenek a magyarok?

– Nem tudom, hol ilyenek, hol olyanok. Unalmasnak semmiképpen sem mondanám őket. Szerintem tévednek, akik mostanában azt állítják, hogy tipikus magyar mentalitás, hogy besúgót, tőkés prolit és focistát választunk vezetőnknek, vagyis hogy a magyarok mazochisták. Talán egy adott pillanatban, de egy nép közösségi mentalitása, viselkedése nem állandó. A hatások, indulatok, elfojtások, félelmek, felismerések a múlt mély kútjából gomolyognak elő, és különféle válaszokat generálnak. A magyar történelmet nem lehet diadalmenetként leírni, sok borzalmas dolog terhét hordozzuk, ugyanakkor sok fantasztikus dolgot is létrehoztunk. Voltak pillanatok, amikor felül tudtunk emelkedni önmagunkon, és angyalivá tudtunk válni. Lesznek is ilyen pillanatok.

– Hamarosan?

– Most mintha éppen nem ez történne, az inga túlságosan is kilengett egy irányba. Szinte mindenről másképpen gondolkozom, mint a politikai többség, és ez nem kellemes, de az elmúlt hatvan évben volt időm megszokni. Biztosan tudom, hogy a honfitársaim többsége nem buta és szívtelen gazember, csak egy sunyi játszma foglya és áldozata, ami kiszolgáltatottá teszi a sötétebb énjének.