Tóth Eszter Zsófia szerint a brigádéletet nem érezték tehernek. Belenyugodtak abba is, hogy beléptették őket a pártba, hogy marxista középiskolába kellett járniuk. A 15 asszony a közös munka mellett a közös felelősséget is gyakorolta – egy 14 éves (!) munkatársnőjük gyereket szült, s ők kollektíve álltak mellé, segítették. A közösség valamilyen formában tovább élt, amikor már mind nyugdíjba mentek, és a harisnyagyárat is felszámolták. Brigádblues címmel dokumentumfilm is szól a munkásnőkről, sőt, látható volt nemrég az óbudai Platán könyvtárban egy fotókiállítás, amely az egykori brigádtagokat – munkájukat, szórakozásukat – idézte fel.
A kiállítás persze nem érzékeltethette, hogy ezek az asszonyok három műszakban dolgoztak heti hat napot, s milyen embertelen hőségben, zajban végezték a megterhelő munkát. Különösen a formázóknak volt nehéz a munkájuk, mert ott gyakran százfokos gőzzel kezelték a harisnyákat.
A gyárban a hetvenes években már nyolcvanmillió harisnya készült, az igények óriásiak voltak, nemcsak a hazai piacra szállítottak, hanem a fogyasztói javakban mindig szűkölködő szovjetre is. Moszkvai diák voltam a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, s jól emlékszem, az akkor ott újdonságnak számító harisnyanadrág mennyire keresett cikk volt az egyetemi társak között. Vetekedett a farmernadrággal. A hatvanas években a harisnya még drága és ritka áru volt nálunk is. A lányok eleinte flórharisnyában jártak, később kaptak nejlont. Anyám mesélte, hogy az ötvenes években a szemináriumon azt adták elő nekik, hogy a kapitalista Nyugaton a nagytőkések szándékosan szakadósra gyártatják a harisnyákat, hogy a nép többet költsön. Na, ez eljött hozzánk is – sóhajtott a lefutott szemű harisnyájára nézve. Amelynek a javítására természetesen mindenütt volt vállalkozó akkoriban.
Emlékszem, a fodrászüzletekben is ültek nők, akik egy kis géppel javítgatták a lefutott szemeket. Egykori iskolatársnőm családja pedig a használhatatlanná lett harisnyák lebontásából és újrakötéséből egészítette ki nyomorúságos jövedelmét. Az így előállított harisnya átlátszatlan és durva tapintású volt. A külföldi mindig értékesebbnek minősült, sokáig a ritka kiutazásokból hazahozott harisnya is elsőrangú ajándékszámba ment. Hátul varrása volt, és amikor megjelent a varrás nélküli változat, már az volt az elegáns. Nemrégiben előttem billegett az aluljáróban egy nő, akinek művarrás volt a harisnyanadrágján. A múltat idéző, erotikus szándékú nosztalgia. (És akkor még nem szóltunk a harisnyakötő nagy múltú intézményéről, amelynek szintén leáldozott.)
A gyár ipari műemlék, amelynek lebontását folyton ígérik, hogy pláza épülhessen a telken. Addig is kisebb-nagyobb cégek lakják, mint másutt a rozsdaövezetet. A magyar könnyűipar dicső múltjának üres múzeuma.
