Azt, hogy végül mi lesz a tarifa, a „varázslók", tehát az aktuáriusok határozzák meg, amit a múltban bekövetkezett, illetve a jövőben várható események alapján kalkulálnak úgy, hogy nyereség is keletkezzék – közölte a kommunikációs vezető. Arról azonban, hogy mekkora haszonnal számolnak, nem árult el részleteket, ám nem vitatta, hogy bizonyos esetekben egy nagy, több tízezer főt foglalkoztató állami szervezet esetleg jobban járhat, ha felvesz maga egy „varázslót", aki elvégzi a szokásos kockázatelemzést, és csak utána döntenek róla, igénybe veszik-e biztosítók szolgáltatásait.
Jelezte ugyanakkor, hogy a biztosítási szerződések mindig tételesen tartalmazzák, egy-egy eseménynél mekkora kártérítés jár. Ezzel tiszta viszonyokat teremtenek, és szerinte ott, ahol inkább házon belül akarják rendezni a károkat, hasonlóan egyértelmű belső szabályokat kell alkotni, hogy elejét vegyék a későbbi jogvitáknak.
Egyébként Németh Péter szerint az élet- és balesetbiztosítási üzletág az átlagosnál nagyobb nyereséget hoz. Gyakran a nullszaldóhoz közelít viszont a kötelező, ami tömeges ügyfélkört érinthet, és ezért a cégek bízhatnak benne, hogy az autósoknak más, rentábilisabb termékeket is értékesíteni tudnak. Ám ha a felelősségbiztosítás tényleg nem vagy alig hoz hasznot, felvetődik, hogy a HM-nek érdemes volt-e ezt is felmondania.
A hatályos szabályozás szerint ezt a honvédelmi miniszter megtehette, mert rendeletével e kötelezettség alól a járműflottát felmenthette. Így amennyiben katonák másnak kárt okoznak, az ügyintézést az egyik hazai biztosítóintézet, a Groupama végzi, majd benyújtja a számlát a honvédelmi tárcának. A szakértő úgy látja, ez sem lehetett rossz döntés, mert a honvédség járműveit gyakran nem közúton, hanem gyakorlatok során használják, amikor nemigen veszélyeztetnek senkit.
Másként gondolkodnak a Belügyminisztérium. A tárca több mint 120 milliót költ évente a hivatásos állomány biztosítására, és fel sem vetődött, hogy ez üzleti szempontból megéri-e. Forrásaink szerint egyébként megéri, mert évente több mint kétezer biztosítási esemény történik, és a számításaik szerint volt nem egy olyan esztendő, amikor a biztosítók nyilvánvalóan ráfizettek.
A döntést azonban nem pénzügyi megfontolások alapján hozták. A tárca fontosabbnak tartja, hogy a gyakran fokozott veszélynek kitett hivatásos állomány számára nyilvánvalóvá tegyék: mi jár nekik, ha bekövetkezik a baj. Amikor pedig tragédia történik, a BM a biztosítási szerződésben foglaltakon túl is jótáll, s – a HM-hez hasonlóan – gondoskodik például az árván maradt gyermekekről, s vállalja a temetési költségeket.
A belügy a kötelező biztosítást is fizeti, ami évente a tízezernél több járműre 1,4 milliárd forint körüli összeg. Ott nem is próbálkoztak számításokat végezni, így azt nem tudtuk meg, hogy gazdaságos megoldás-e, hogy nem maguk fizetik a kárt, ám a tárca járműparkja kizárólag közúton közlekedik, s egy-egy autó évente százezer kilométert is fut. A kockázat tehát jóval nagyobb, mint a katonáknál, és lehetséges, hogy a biztosítást nem lenne érdemes felmondani.
A HM-től szerettük volna megtudni, évente átlagosan hány közlekedési baleset következik be katonák hibájából, mekkora összegű kártérítést fizetnek a vétlen feleknek, s mennyi lenne a kötelező biztosítás díja, ha nem mondják azt fel. Kérdéseinkre azóta sem kaptunk választ.
