Schilling Árpád rendezőt a Faustban az a kettősség érdekelte, ami Máté Gábor és Kulka János, egy introvertáltabb és egy extrovertáltabb alkat találkozásából létrejöhet – írta lapunk egy hónapja. Lássuk, hogy sikerült a média által előre körberajongott produkció.
A Faust első része a Katonában mintha leginkább egy öregedő értelmiségi kapuzárási pánikjáról szólna. Igaz, a színpadon hatalmas könyvoszlop mered a plafonig, aztán összeomlik, Máté Gábor meg a nézőtér első sorából indulva remekül mondja a megfáradt, kiábrándult tudós szomorún kétkedő verseit Márton László értelmesen mondható fordításában. Később meg a könyveket egy eleven gyereksereg, a fiúkórus leszórja az erre a célra szabadon hagyott félsor elé.
 |
| Keresztes Tamás (fent), Bodnár Erika és Máté Gábor (Faust szerepében) a Katona József Színházban Szigetváry Zsolt / MTI |
Ám a vén tanár inkább érzéki vágyaival van elfoglalva, bár hozzájuk ifjúságot nem kér az ördögtől. Ocsmány képzelgései pedig erősebben hatnak a szavainál. Vaskos megjelenítésük mögött nem biztos, hogy korunk nézője tudja a kultúrtörténeti hátteret. Azt viszont jól látjuk, amint a benne tanárára ismerő Margarétát vénemberes komótossággal teszi magáévá. Nem látszik rajta, hogy ez a numera megérte volna az árát. Sem a túlvilági poklot, de talán még azt a kis lelkifurdalást sem, amelyet tette szörnyű következményei miatt érez.
