galéria megtekintése

Egy független kiadóval kevesebb

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 02. számában
jelent meg.


Papp Sándor Zsigmond
Népszabadság

A Libri−Shopline kiadói csoport régi elképzelése valósul meg a Jelenkor Kiadó felvásárlásával. Így a csoporton belül a gyerekirodalommal foglalkozó Kolibri mintájára a magyar szépíróknak is lesz külön műhelyük.

A Jelenkor Kiadó esetében úgy változik a helyzet, hogy közben minden marad a régiben. Az eddigi igazgató, Csordás Gábor szerkesztőként azzal a – korábban a Librihez igazolt – Nagy Boglárkával dolgozik majd együtt, akivel 1993-tól 1997-ig már egyszer vezették a Jelenkort. A most libris Kukorelly Endrével és Kőrösi Zoltánnal pedig régi jelenkoros szerzők térnek vissza a korábbi műhelyhez. A teljes arculatváltáson áteső Jelenkor első könyve Térey János verses regénye, A Legkisebb Jégkorszak lesz valamikor ősszel.

– Nincs lelkiismeret-furdalásom – mondja Csordás Gábor. – A Jelenkornak mint kis kiadónak egy évtizede egyre romlott a helyzete. A folytonos pénzhiány miatt még azt is kétszer meg kellett gondolnunk, hogy a sikeres könyveinket mikor nyomtatjuk újra.

Csordás Gábor (balról) és Sárközi Bence a lendületről
Csordás Gábor (balról) és Sárközi Bence a lendületről
Koncz György

 

– Új lendületet szeretnénk adni a kiadónak, és biztonságot a szerzőinknek – foglalta össze Sárközy Bence, a Libri Kiadó igazgatója a váltás legfontosabb céljait. Előbbit azzal érik el, hogy olyan hátteret és olyan szakembergárdát kap az új kiadó bolti kihelyezés, terjesztés és reklám tekintetében, amelyet eddig nem engedhetett meg magának. Másrészt szeretnék, hogy a szerzőiknek állandó szerkesztőjük és sajtósuk legyen, akihez bármikor fordulhatnak. De mindenekelőtt végigbeszélik a szerzőkkel a várható változás folyamatát, és még azokkal is újratárgyalják a jövőt, akiknek létező szerződésük van. – Ez olyan, mint egy házasság − magyarázta Sárközy −, fontos tudni, ki lesz a partnered, és mit várhatsz tőle a következő, lehetőleg hosszú időre. Nádas Péterrel, Oravecz Imrével, Térey Jánossal és a többiekkel nem tehetjük meg, hogy kész helyzet elé próbáljuk állítani őket. Ezzel csak bizalmatlan helyzetté formálnánk az esetleges kezdeti bizonytalanságot.

Az igazi érték: Nádas Péter

A Jelenkor nemcsak irodalmi, hanem pénzügyi értelemben is legfontosabb szerzője Nádas Péter, aki eddig kitartott az egyre súlyosabb nehézségekkel küszködő kiadónál, alighanem szerkesztőjéhez, Csordás Gáborhoz ragaszkodott. Mindegyik nagy kiadó szívesen látná őt, forrásaink szerint még gondolkozik azon, mit kíván tenni: lépni vagy maradni. Folyóiratközlésekből és interjúkból is tudható: jelenleg a memoárjain dolgozik, vagyis néhány éven belül új könyvvel állhat elő. Kérdés, hogy hol. (K. K.)

A Nobel-díjra is esélyes Nádas a Jelenkor koronaékszere, a szakmabeliek szerint javarészt az ő könyvei tartották felszínen  magát a kiadót is, hiszen a keresettebb műveiből 15-20 ezer példányt is el tudtak adni.

S bár Sárközy nem hisz az „esztétikai fasizmusban”, abban, hogy az olvasók szigorúan szórakoztató és magas irodalomra osztanák fel az olvasmányaikat, az effajta „elkülönülés” mégis célravezető, hiszen így könnyebb megcélozni a kortárs irodalom olvasóit. Közös és megbízható ízlés formálja majd a Jelenkor kiadót, hogy az a legjobb hagyományait vigye tovább.

Még ha nem is teljesen. A Jelenkor négy fő profilja – kortárs irodalom, kelet-közép-európai szerzők, filozófia és társművészetek – közül csak az első kettőt viszik most tovább.

Az új együttműködés legfontosabb hozadékaként Csordás is a kísérletezést említette: – Rég nem tudtam már megtenni azt, amit mindig is nagyon kedveltem: úgy ajánlani fel valakinek a művei kiadását, hogy épp most olvastam tőle valami nagyon izgalmasat valamelyik folyóiratban.

Múlt- és jelenkor: elsősorban nevet, brandet vásárolt magának a Libri-hálózat

A Jelenkor, az azonos nevű pécsi folyóirat a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legfontosabb irodalmi orgánuma volt, az „új próza” kitüntetett fóruma. A lap presztízse „átszármazott” a rendszerváltás idején belőle kinövő könyvkiadóra is, annál is inkább, mert Csordás Gábor igazgató egyike volt a folyóirat szerkesztőinek.

A Jelenkorban 2013 januárja óta több mint 50 százalékot tulajdonol a Jaffa Kiadó, amelynek két tulajdonosa Radics Richárd és az SQ Invest. Az említett cégben Balogh Ákos, a Libri tulajdonosa magánszemélyként tulajdonos. A Libri most a Jaffa tulajdonrészét is megvásárolta.

A Jelenkor brandje a nehézségek ellenére nem veszítette el patináját, és ez most jól jöhet a Librinek, amelynek eddig nem sikerült igazán nagy részt kihasítania a kortárs irodalom kiadásában. A Magvetőtől érkezett Sárközy Bence a nagy nevek közül régi kiadójától Térey Jánost, a Kalligramtól Kukorelly Endrét tudta a kiadóhoz vonzani. Mostantól a Jelenkor veszi majd át a kortárs szerzők megjelentetésének feladatát, ahogy a konkurens Líra-csoportnál a Magvető felelős ezért a területért. A Libri koncentrálhat a kisebb presztízsű, de nagyobb olvasottságú szerzőkre.

(A Líránál ez az Athenaeum feladata.) A magas irodalom területén így négy nagy versenyez majd: a Magvető és a Jelenkor mellett az Alexandra-csoporthoz tartozó Európa és a független, pozsonyi bázisú Kalligram.

Piaci szakértőink szerint a mostani adásvételnek gazdasági racionalitása nincs, de úgy vélik, az akció jól passzol a Libri-csoport stratégiájába, hogy látványos marketingtevékenységet kell folytatni. (Munkatársainktól)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.