Szerinte a kötet újdonsága az érintetlensége és a hitelessége, a változtatás nélkül közreadott szöveg alapján egy nem mindennapi megfigyelőképességű, biztos ítéletű és remek kifejezőtehetségű szereplő rögzítette és értékelte legelső élményeit. Meglátásai lélegzetelállítóan egyszerűek és igazak: „Soha ilyen tiszta munkásforradalma nem volt Közép-Európának” – írja egy helyen. A költő „lefegyverző őszinteséggel láttatja saját egyéniségének összetett vonásait is: képes diplomatikusan, okosan és higgadtan érvelni, máskor viszont elveszíti türelmét, majd utána a saját megnyilvánulásait is erkölcsi bíraként vizsgálja, s ebbe az Illyés-képbe nem fér bele az, amit szívesen terjesztettek róla, hogy
„körültekintő, ravaszdi fickó”.
A lánya azt reméli: e tisztább Illyés Gyula-portré árnyalatait a mai olvasó észlelni tudja, elvégre a XX. századi magyar történelemről hosszú éveken át nem alakulhatott ki hiteles kép részben a fontos történelmi események félelemből való elhallgatása, részben pedig nyilvános, hivatalos és tudatos meghamisításuk miatt. Amikor pedig 1990 után lehetővé vált a múltfeltáró munka, Illyés Mária szerint „nem mindegyik írással hivatásszerűen foglalkozó személy volt képes saját érzelmi elkötelezettségeitől távolságot tartani”.
Egy feljegyzésben Illyés Gyula azt írja, hogy
„dehogy megyek nyugatra, itt lenni nyugatinak, az épp elég”.
Horváth István szerint sorra menekültek Nyugatra a barátok és rokonok, őt is sokan hívják, Illyés viszont elutasította az emigrálás gondolatát. Tudta, hogy a hazáját kényszerűségből elhagyó szellemi ember egy új kultúra közegében soha nem lesz képes úgy alkotni, mint szülőhazájában.
|
Illyés Gyula 1956 szeptemberében. Egy hónap múlva kezdte írni a naplót
MTI |
A történész szerint a második szovjet intervenció után a fegyveres ellenállást fokozatosan és kíméletlenül felszámolták. A szellemi ellenállás egyik legerősebb motorjává vált Írószövetség erőfeszítéseinek bemutatása szerinte a kötet leghangsúlyosabb része. A harc utolsó állomásán, az 1956. december 28-i írószövetségi gyűlésen háromszázan tettek hitet a forradalom mellett, nyolcan ítélték ellenforradalomnak. – Illyés érzékletesen tárja elénk ennek a folyamatnak a részleteit – mondta Horváth István –, majd az Írószövetség felfüggesztését, végül a megtorló gépezet megindulásakor az Atlantisz mélyére kényszerülő és elhallgató írókat.
Illyésnél aktívabbak voltak ötvenhatban a nagy íróper elítéltjei
A magyar írók 1956-os tevékenységének, valamint többek későbbi elítélésének legtekintélyesebb szakértője Standeisky Éva történész, Az írók és a hatalom, 1956–1963 című, nagy sikert aratott könyv szerzője. A történész sokat foglalkozott Illyés Gyula forradalmi szerepvállalásával, meg is írta, hogy az író a forradalomban a maga megfontolt módján vett részt. Azokban a hetekben nem publikált. Igaz, akkor jelent meg az évekkel korábban született Egy mondat a zsarnokságról című hatalmas verse, és felszólalt az újjáalakuló Nemzeti Parasztpárt, valamint az akkor megalakított Színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottságának ülésén.
Standeisky Éva szerint a napló a jelenlegi politikai-hatalmi kurzus és az Illyés család közös erőfeszítésének fura keveréke. Történeti szakmunkának nehezen nevezhető: nincs benne eligazító, háttérbemutató tanulmány, a hatalmas mennyiségű, szerteágazó tartalmú lábjegyzet sem a tisztánlátást segíti.
Az vitathatatlan, hogy Illyés Gyula a forradalom híve volt. Ellenezte a szovjet beavatkozást, támogatta a fegyveres megmozdulást, de ezt akkor is, eddig is lehetett tudni. A feljegyzéseket elolvasva már nem is igazán világos, miért kellett ezt a naplót elrejteni, hiszen a forradalommal kapcsolatban lényegében semmitmondó. Nincsenek benne olyan kompromittáló adatok, megállapítások, amelyeket a hatalom akár a napló írója, akár a szövegben szereplők ellen felhasználhatott volna.
Déry Tiborhoz, Háy Gyulához, Tardos Tiborhoz és Zelk Zoltánhoz – akiket a nagy íróper során börtönre ítéltek – képest Illyés ötvenhatos szerepe jelentéktelennek mondható. A könyvet valószínűleg az ’56-os emlékév díszkiadványának szánják, többek közt arra hivatott, hogy valamelyest emelje és túlfényezze Illyés Gyula semmiképpen sem kiemelkedő szerepét a forradalomban.
