Bernát tudta, hogy nem puszta elvi kérdésről filozofál. Egy generációval korábban a keresztény seregek, amint azt egy másik egyházi író, Guibert de Nogent leírta, elfoglalták Jeruzsálemet: „A pogányok kiirtása általános volt, sem a fiatalság, sem a szépség, sem az öregség (…) nem menekülhetett a megsemmisüléstől.”
A keresztesek által Salamon templomának tartott épületbe (az al-Aksza-mecsetbe) menekült tömeget, férfiakat, nőket, öregeket és gyerekeket mind lemészárolták, úgyhogy a keresztény katonák „szinte bokáig gázoltak a vérben”. „A mieink életben hagytak néhányat azért, hogy eltemessék a holttesteket”, majd, amint ez megtörtént, őket is „kardélre hányták”. Guibert munkájának címe: Isten tettei, a frankok által.
A magyarországi kereszténység kezdetei is erőszakban fogantak. I. István nemcsak fegyvereseivel verte le az ellene lázadókat, de törvényeinek hangneme is egyértelműen mutatja, hogy az erőszak alkalmazása szerves része volt a keresztény királyság megteremtésének: „Azok, akik az istentisztelet hallgatására a templomba menvén, ott a mise alatt egymás közt mormognak és másokat zavarnak, haszontalan történeteket mesélgetve és nem figyelve a szent olvasmányokra, ha … közrendűek, … a templom előcsarnokában mindenki szeme láttára kötözzék meg, s ostorozással és hajuk lenyírásával fenyítsék meg őket.”
Nem is csupán kivételes alkalmakkor kapcsolódott össze a keresztény hit és az erőszak. A katolikus egyház bevezette, majd tökéletesítette a kínvallatást. 1252-ben IV. Ince pápa engedélyezte az eretnekek elleni inkvizíciós eljárásoknál a kínzás használatát, és hamarosan rutinszerűen alkalmazták ezt mindazok ellen, akik az egyház szemében gyanússá váltak. Bár a halálos ítéletet a világi hatalom hajtotta végre, az eljárásokat egyháziak folytatták le.
1600-ban Giordano Brunót égették el a máglyán a Campo dei Fiori téren Rómában. Bruno először a katolikus dogmák elutasítása miatt került az inkvizítorok érdeklődésének középpontjába: Mária szüzességének és a transzszubsztanciációnak (a felszentelt ostya és bor átlényegülése dogmájának) elutasítása miatt. Kozmológiai munkássága, a földközpontúság elutasítása csak megerősítette, hogy eretnekgyanús. Műveit elítélték és elégették. Azon pontok között, amelyekhez Bruno hű maradt, és amiért végül máglyán fejezte be életét, szerepelt a világegyetem végtelensége és az, hogy a föld mozog.
Húsz évvel később Katharina Kepler szerencsésebb volt. Boszorkányság vádjával került börtönbe, s bár több mint egy évet töltött ott szörnyű körülmények között, végül kiszabadult. Fia, Johannes Kepler, a híres csillagász mindent megtett anyja ártatlanságának bebizonyítására. Katharina szabadulása után fél évvel meghalt.
A reformáció véget vetett a katolikus egyház monopóliumának, de a keresztény értékekkel igazolt erőszaknak nem. A német parasztháború miatt írta Luther, hogy „a parasztok három szörnyű bűnt követtek el Isten és ember ellen; ezáltal teljes mértékben megérdemelték a testi és lelki halált”. S bármennyire is dúlt a konfliktus katolikusok és Kálvin között, abban azért egyetértettek, hogy Miguel Serveto máglyán végezze, mert ellenezte a gyermekkori keresztelést, és elvetette a Szentháromságot. A késő XV. századtól a XVIII. századig a katolikus egyház és a reformált kereszténység egyaránt aktív volt „boszorkányok” felkutatásában. Több tízezer esetben végződtek máglyahalállal az ellenük lefolytatott bírósági eljárások.
Azoknak, akik minderre azt mondják, hogy „az igazi” kereszténység nem erőszakos, s mindez csak valamiféle sok évszázados elhajlás volt, ajánlom az evangéliumok olvasását. A kereszténység alapszövegei sokféle üzenetet hordoznak, sokszor önmaguknak ellentmondva. Bár sokan csak a békés tartalmú részeket szeretik idézni, ezek a szövegek ugyanúgy tartalmazzák az erőszakot, mint sok későbbi keresztény szerzőé. Ízelítő Máté evangéliumából: „Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt.
De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.
Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot.
Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával.
Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége. Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.” (10.32-37)
Az erőszak elutasítása nem a kereszténység egyetlen igazi arca; pusztán azóta meghatározó jellemzője Európában, mióta nincs monopolhelyzetben a társadalomban.
Keresztény emberek, ugyanúgy, mint nem keresztények, megtalálhatók a békét, együttműködést, emberi értékeket hirdetők és gyakorlók között. Ugyanakkor a kereszténység nevében éppen annyi bűnt lehet elkövetni, és éppen annyit követtek is el, mint bármilyen hatalmi ideológia nevében. Nem véletlenül fordultak oly sokan a szekularizáció felé a XIX. századtól, elvetve a kereszténységet, megundorodva a kereszténység nevében elkövetett, keresztény értékekkel igazolt embertelenségektől. „Keresztény értékek” csak annyiban léteznek, amennyiben keresztények tiszteletben tartanak az emberi társadalom működéséhez szükséges értékeket. A kereszténység önmagában senkit nem tesz jobb emberré, mint ahogy a hit hiánya sem tesz rosszabbá.
Emberi társadalmak jól csak a társadalom minden tagjának részvételével működhetnek. Egyetlen ideológia vagy vallás sem hoz megváltást, önmagától működő megoldást. Monopolhelyzetben azonban hoz kirekesztést, megbélyegzést, üldözést és akár halált.
Emberi értékek vannak, ezeket képviselhetik és gyakorolhatják keresztények, zsidók, muzulmánok, buddhisták, ateisták stb. – bármilyen vallású vagy vallástalan emberek. Az emberi kegyetlenség és értékvesztés a keresztényeknek ugyanúgy sajátjuk, mint bárki másnak, és korunk gondjaira nem a keresztény értékekben, hanem az emberekben kell a megoldást keresni.
A szerző történész
