galéria megtekintése

Ismét feltámad a vadnyugat

0 komment


Csákvári Géza

Tévésorozat formájában újul meg Michael Crichton klasszikusa, a Westworld, amely Magyarországon annak idején Feltámad a vadnyugat címmel vált ismertté. A film egy olyan üdülőhelyen játszódott, ahol többek közt az 1880-as évek vadnyugatába lehetett a sok pénzt kifizető látogatóknak kipróbálniuk. Korlátlanul szeretkezhettek, vedelhettek, sőt gyilkolhattak is. Egészen addig, amíg a fekete kalapos Pisztolyhős (Yul Brynner) és robottársai meg nem elégelik a folyamatos megaláztatást.

Ed Harris lesz az új Pisztolyhős
Ed Harris lesz az új Pisztolyhős
HBO

Korábban már többször nekifutottak, hogy újra feldolgozzák a ma már klasszikusnak tartott filmet, de mindez csak most jött össze: az HBO finanszírozásában ­Christopher Nolan öccse (és állandó társ-forgatókönyvírója), Jonathan Nolan tízrészes minisorozatot hozott létre, amely október 2-án startol az Egyesült Államokban, de már egy nappal később Magyarországon is vetítik az első epizódot.

 

Nolan fő inspirációja az volt, hogy 1976 óta megváltozott a moziról alkotott kép, ma a néző egészen mást gondol sci-finek, mint negyven évvel ezelőtt. A konkrét cselekményről még nagyon keveset tudni, de az biztos, hogy Crichton filmjét csak inspirációként használták, nem egyszerű újraforgatásról van szó.

A Pisztolyhőst az új verzióban egy nagy sztár, Ed Harris alakítja, de ő is csak mellébeszél, ha a karakterről faggatják. Annyi biztos: nem robotról, hanem egy harminc éve visszajáró vendégről van szó. S még annyit árul el, hogy „valami nagyobb terv része a vidámpark, amely mögött az Anthony Hopkins alakította Bábjátékos áll”. Egyszóval igazi high-concept produkcióval lesz dolgunk.

Roncsfilm 2.

Szomjas György 1992-ben készített mozija, a Roncsfilm szintén kultikus alkotás: három és fél éven keresztül vetítették minden este a Szikra moziban, számos jelenete és párbeszédei beépültek a popkultúrába. Az alkotók most a Roncsfilm 2. forgatását tervezik, de előtte néhány egykori és új szereplővel egy hosszabb dumafilmet készítenek Gólya és a velnessz disznó címen a nagy folytatás anyaggyűjtéseként-előkészítéseként.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.