galéria megtekintése

A tanúkra senki sem volt kíváncsi a "röszkei terrorista" perében

Senki sem kérte a tanúk bírósági meghallgatását – ehelyett a nyomozati vallomásaikat olvasták fel a terrorizmussal vádolt Ahmed H. tárgyalásán.

Állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével és határzár tiltott átlépésével vádolja az ügyészség a szír Ahmed H.-t, akinek ügyében pénteken tartott újabb tárgyalást a Szegedi Törvényszék. A bíróság épülete előtt mintegy 20 aktivista tiltakozott ezúttal is – Szabadságot a röszkei 11-nek! feliratú transzparenssel.

A korábbi tárgyalásokon meghallgatták magát Ahmed H.-t, jó néhány rendőrt, aki ott volt 2015. szeptember 16-án délután, amikor az előző nap lezárt Röszke II-es határállomást megostromolták az előtte feltorlódó migránsok. Mivel azonban a rendőrök már nemigen emlékeztek, hogy mi történt, sorra úgy döntöttek, hogy inkább a nyomozati vallomásukat tartják fenn. Mivel sem a vád, sem a védelem nem kérte, a további tanúkat már be sem idézték a tárgyalásra, hanem pénteken egész nap a nyomozati vallomásukat olvasta a bírónő.

Ahmed H.-nak a szülei, a testvére és annak gyerekei is elindultak Szíriából Angela Merkel hívó szavára. Gyorsan eljutottak a balkáni útvonalon Horgosig. Maga a vádlott Cipruson élt a feleségével, de eljött a rokonaihoz Szerbiába, segíteni nekik eljutni Németországba.

 

Az minden kétséget kizáróan kiderült, hogy Ahmed H. egy hangosan beszélővel irányította a tömeget, amely később bedöntötte a határállomás kapuját. Nem egyedül ő tett így – volt olyan társa, aki eltűnt a rendőrség szeme elől, egy másik társát 3 évre ítélték a röszkei ostromkor elfogott tíz migráns perében. Más kérdés, hogy ő néha csitította is a tömeget – főleg akkor, amikor már úgy látszott, a ledöntött kapun sikerül az áttörés, sőt, már azt kiabálták, hogy köszönjük Magyarország.

Bebizonyosodott a videofelvételek alapján, hogy a vádlott dobálta a rendőröket – például egy féltéglának látszó tárggyal. Meg valakiket – gyerekeket és mozgássérülteket – ölben hozott a rendőrsorfal és a migránsok tömege közé. A migráns tanúk szerint ők ott kívül úgy tudták, a magyar hatóságok megígérték, hogy a családos szíreket beengedik az országba. Szintén migráns tanúk felolvasott vallomása szerint ezt újságírók is terjesztették a tömegben, akik vélhetően arra vártak, hogy majd megrázó felvételeket készíthetnek az áttörésről.

A rendőrsorfal hátrébb lépett 15-20 métert. Rendőr tanúk szerint azért, hogy közelebb engedjék, és kiemeljék a tömeget irányítókat. A migránsok le is döntötték a rendőrök által elhagyott kaput, és a zsákszerű részen beléptek az ország területére. Nem sikerült azonban bekeríteni és elfogni az irányítóikat, mert előzőleg gyerekeket és mozgássérülteket tuszkoltak előre, akiket részben megdobáltak, letapostak vagy fellöktek, és őket a rendőröknek hátra kellett vinni a kapun belüli U alakú területről. Ahmed H.-t sem tudták akkor elfogni – csak az idős, sérült szüleit. Ő visszajutott a szerb oldalra. Miután a magyar rendőrök két óra zavargás után visszaszorították Szerbiába az ostromlókat, ott szirénázva megjelent a szerb rendőrség, aminek hatására mindenki lecsillapodott.

Ahmed H.-t néhány nappal később a győri vasútállomáson fogták el. Neki ugyanis volt schengeni vízuma, és elfogásakor kilenc személynek, köztük őrizetbe vett családtagjainak hozott útlevelet – szintén érvényes schengeni vízummal. Alkalmasnak látszott egy terrorper vádlottjának, mert kiderítették róla, hogy két ízben járt Indiában a Tablighi Dzsamaat (Szövetség a hit terjesztésére) nevű iszlám szervezet bentlakásos iskolájában.

A tárgyalás októberben a perbeszédekkel és az elsőfokú ítélettel folytatódik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.