Katolikusnak született a protestáns északon, a polgárháború idején indult költészete egyszerre volt békés és bátor, kereste a kompromisszumokat, de vállalta az ír irodalom hagyományait. – Nyugodt, elmélyült, kontemplatív, nagy erővel és nagy érzelmi odafigyeléssel szóló hangja volt – magyarázta Ferencz Győző –, s noha voltak elődei és mintái, a költői megszólalása azonnal felismerhető és azonosítható.
Az akadémia elnök szerint az írek is éppúgy féltékenyek, gyűlölik egymást, ott is meg lehet találni a demarkációs vonalakat írek és anglo-írek, katolikusok és protestánsok, meg mindezek árnyalatai között, ennek ellenére Heaney-t, aki pedig érzékeny politikai témákról írt, nagyon sokan szeretik. Pontosabban: kevesen nem szeretik. Mert nem sarkít, nem túloz és nem plakátszerű. Mindig megfontolt, mindig a tárgyalás, a párbeszéd híve, s ő maga is szerény, póztalan és együtt érző.
S hogy mi is valójában a Seamus Heaney-emlékbeszéd? Ezeket az esteket a Széchenyi akadémia szervezi az ELTE anglisztika tanszék és a Budapest Centre for Irish Studies közreműködésével, a budapesti ír nagykövetség bőkezű támogatásával. A beszédeket a kortárs ír költészet legjobbjai tartják: az elsőt Medbh McGuckian, a másodikat Paul Muldoon mondta, a mostanira William J. McCormack irodalomtörténészt kérték föl, aki harminc éve jár Magyarországra, több művében találni magyar motívumokat. Olyan költőket fordított angolra, mint Ady Endre, Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor.
Előadásában McCormack vázolta Heaney pályáját. Munkássága kezdetben nem politikai, hanem esztétikai kérdéseket vetett föl, a második szakaszban politikai, és nem esztétikai problémákat, végül esztétikai és politikai vetülete volt egyszerre. Azt vallotta, habár a művészet elsősorban művészet, s ilyen módon csak önmagának felelős, időről időre fontossá válik társadalmi relevanciája. Ahogy magyarul mondanánk: az írástudónak van felelőssége az alkotáson kívül is.
McCormack azt a meglepő kijelentést tette, hogy pesti tartózkodásai idején többet tanult az angol nyelvről, mint odahaza az iskolában. Megkérdeztem hát tőle, hogy ez hogyan is történhet meg. Megosztom a válaszát, hadd dagadjon honfiúi keblünk: amikor a nyolcvanas évek elején ösztöndíjjal három hónapig tartózkodott Budapesten, az ELTE angol tanszékén szorítottak neki ideiglenes helyet abban a szobában, ahol Kúnos László műfordító, Nádasdy Ádám nyelvész-költő, Takács Ferenc irodalomtörténész és Varga László, az intonáció világhírű kutatója dolgozott. A velük folytatott társalgás alapján Bill (ahogy mindenki szólítja) először azt a következtetést vonta le, hogy itt mindenki remekül beszél angolul, később pedig azt: még nála is jobban.
Doktorálni Heaney-ből
Seamus Heaney magyarországi fogadtatásáról Ferencz Győző azt mondta: először Tandori Dezső fordította az Európa Kiadó Új Pegazus sorozatában, amely – ma szinte hihetetlen! – azért született, hogy bemutassa a világirodalom fiatal költőtehetségeit. A verseiből megjelent válogatás a kilencvenes években észrevétlen maradt. De 2010-ben kiadtak tőle egy reprezentatív, keménytáblás kötetet, ezt Heaney még kézbe is vehette, az egyik szerkesztő, Imreh András adta át neki. Ferencz Győző évek óta hirdet olyan egyetemi kurzusokat, amelyek az ő költészetével vagy a nemzedékével foglalkoznak. Magyarországon szakdolgozatok és doktori disszertációk sora született róla: Mesterházi Mónika a doktori disszertációjában részletesen foglalkozott vele, Gerevich András róla írta a szakdolgozatát, Dolmányos Péter szintén Heaney-ből doktorált.
