Ami aztán fel is robbant 1939 szeptemberében, amikor annak hírére, hogy a Vörös Hadsereg átlépte a lengyel határt, Witkacy egy kis lengyel faluban 54 évesen véget vetett életének. A falu a második világháborút követően a Szovjetunióhoz került, Witkacyról meg egyre kevesebb szó esett. Így aztán amikor az 1980-as években ismét felfedezték művészetét, és felmerült az igény arra is, hogy földi maradványait hazaszállítsák Lengyelországba, azt sem tudták, hol keressék azokat.
Komoly és magas szintű diplomáciai tárgyalások után így került a vélt sírból egy női csontváz a lengyelekhez (számunkra ismerős egy hasonló történet Barguzinból…), kínos, abszurd drámába fordult még ez is, akárha maga Witkacy rendezte volna. Magyarországon játszották néhány színpadi művét, megjelent egy-két kötete, most születésének 130. évfordulója alkalmából a leghíresebb fotóiból rendeztek kiállítást a Lengyel Intézetben. Látható mindenekelőtt néhány kép barátairól, családtagjairól.
Szűken komponált, komoly embereket ábrázoló portrék, fakó tekintetek, a szemek némelyikében már-már az őrület szitál. Látható aztán egy sorozat leghíresebb önarcképeiből. A kiállításhoz egy alkalmi fotóstúdiót is berendeztek most a Lengyel Intézet egy félreeső zugában, ahol egy régi műtermi masinán Witkacy képeihez hasonló fura, színpadias portrék készültek/készülnek, amelyek egy tablón láthatók.
Főszereplői a Lengyel Intézet barátai, ismerősei, mások mellett a közeli Radnóti Színház művészei, de a tablón feltűnik még maga a Lengyel Intézet igazgatónője, Katarzyna Sitko is. Végül látható néhány műtermi fotó, amelyen a modellek vad jelenetek főszereplői, heves gesztusokkal, dús érzelmekkel, mintha színpadi pillanatok lennének. Ezek a képek sem véletlenül kerültek oda, mert a kiállítás másik apropója, hogy 250 évvel ezelőtt alakult meg a lengyel Nemzeti Színház, amely fordulópontot jelentett a lengyel nemzeti színjátszás kialakulásában.
A barátok és ismerősök visszaemlékezéseiben Witkacy gyakran őrült alakként jelenik meg, aki egyben nehéz ember, és nem mindig rokonszenves. A művészettörténet viszont úgy emlékszik rá: ő volt Lengyelországban a XX. század első felének legmegdöbbentőbb művészi személyisége. A katasztrofista művész, aki mára már testet öltött, megrázó világokat ábrázolt. Művészi gondolkodásmódjának örököse a 100 éve született Tadeusz Kantor, róla szól majd a Lengyel Intézet következő kiállítása.
„Titeket a fényképezés érdekel, engem meg a játék.” Stanislaw Ignacy Witkiewicz / Witkacy fotókiállítása a budapesti Lengyel Intézetben Nyitva: október 30-ig
