galéria megtekintése

Első a negyvenegyediken

0 komment


Boda András

„Ő az én hősöm, nem tudom felfogni, hogy utolértem” – fogalmazott Lewis Hamilton (Mercedes), miután nyert a Japán Nagydíjon, s ezzel megszerezte F1-es pályafutása negyvenegyedik győzelmét, valamint beérte az örökranglistán Ayrton Sennát. Az eredmény bekerült a sportág históriás könyvébe, de az izgalommentes futamot legfeljebb Fernando Alonso (McLaren) elkeseredett üvöltése tette emlékezetessé.

Bár bő egy héttel ezelőtt felcsillant a remény, hogy esetleg izgalmassá válik a hajrában a világbajnokság, a Japán Nagydíjon világossá vált: a szingapúri fiaskó után Szuzukában visszatért a csúcsra a Mercedes, amely a riválisok számára fájdalmasan könnyű kettős győzelmet szerzett. A Mercedes drukkereknél csak a Lewis Hamilton szurkolók lehetnek elégedettebbek: a brit pilóta nyerte ugyanis az izgalommentes futamot, csapattársa Nico Rosberg és Sebastian Vettel (Ferrari) előtt.

Egy kép előtte...
Egy kép előtte...
Thomas Peter / Reuters

A győzelem sorsa voltaképpen már a rajtnál eldőlt, hiszen a pole pozícióból induló Rosberg kicsit beragadt, így már az első kanyar után a második helyről induló Hamilton állt az élre. Bár már az szombati kvalifikáción világossá vált, hogy a gárda – amelynek pilótái bő egy hete Szingapúrban még a dobogóra sem tudtak állni – visszatért a csúcsra, a Mercedesek vasárnap csak nyomatékosították dominanciájukat a versenytempójukkal. Hamilton hamar tetemes előnyt autózott ki magának, a rossz start után a negyedik helyre visszaeső Rosberg pedig különösebb erőfeszítés nélkül jött fel másodiknak.

 

Ahogy az élen, úgy a középmezőnyben sem akadtak különösebben izgalmas események, a legdrámaibb pillanatokat a McLaren versenyzőinek „köszönhetjük", igaz, ezeknek a momentumoknak nem sok közük volt a valódi autóversenyzéshez.

A versenyautójuk tempója – értsd: lassúsága –, az eredménytelenség miatt mind frusztráltabb Fernando Alonso és Jenson Button ugyanis a kínok kínját élte át a futamon, hiszen nem volt olyan párharcuk, amelyből nyertesként kerülhettek volna ki. A helyzetükről sokat elárul: volt, hogy Buttont egyszerre ketten hagyták le abban a kanyarban, amely finoman szólva sem tökéletes előzési pont. „Azt hiszem, ma nem volt olyan autó a pályán, amit ne tartottunk volna fel" – fogalmazott tőle szokatlanul keményen a brit világbajnok. Nála viszont sokkal durvább volt Alonso, aki a futam közben azt közölte a rádión: „GP2-es motor! Gp2-es!" Majd pedig, lelkiállapotáról mindent elárulva, artikulátlan üvöltéssel zárta mondandóját.

Bár merőben szokatlan, hogy egy kétszeres világbajnok hörgéssel foglaljon állást, ezúttal mégis a szavai ütöttek nagyobbat. McLarenjét ugyanis Honda motor hajtja, vagyis finoman szólva is udvariatlan a gyártó hazájában, otthoni futamán élő adásban másodosztályúvá nyilvánítani az erőforrását. Ezzel együtt meglehet, hogy jövőre még ezt a Honda-motort is lesz, aki irigyli. Jelen állás szerint ugyanis kétséges, hogy a Red Bull és a Toro Rosso talál-e motort a 2016-os szezonra. Az év végén szinte bizonyosan szakítanak a Renault-val, amely várhatóan felvásárolja a Lotust, a Ferrari és a Mercedes viszont nem szívesen adna erőforrást, a saját motor kifejlesztése pedig kockázatos és időigényes feladat...

...és egy utána
...és egy utána
Thomas Peter / Reuters

Lassan egyébként már a Ferrari, Sebastian Vettel és Nico Rosberg is elkezdheti tervezgetni a jövőt, hiszen egyre biztosabbnak tűnik, hogy az idén már nincs dolguk a vb-cím ügyében. Matematikailag persze még semmi nincs lefutva, de a számok önmagukért beszélnek. Öt futammal a szezon vége előtt Hamilton 48 ponttal vezet Rosberg és 59-cel Vettel előtt, vagyis nem is kisebb, inkább nagyobb csodára lenne szükség az éllovas megállításához. Annyi mindenesetre tény: Hamilton egy fontos címet már biztosan bezsebelt az idén. Szuzukában F1-es pályafutása során negyvenegyedszer nyert, ezzel pedig a nagydíjgyőzelmek számát tekintve utolérte Ayrton Sennát, és Michael Schumacher, Alain Prost valamint Sebastian Vettel mögött, holtversenyben a brazil klasszissal, minden idők negyedik legeredményesebb pilótájává lépett elő.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.