Russell Crowe maga is otthonos ebben, akármilyen bugyuta is volt a Gladiátor, a mi bugyutánk volt, nem szabadulunk a képeitől.
A Noé viszont nagyon nem szeretne bugyuta lenni, így aztán nem csak előkészületekből és esőzésből áll, nem a galambbal és szivárvánnyal végződik, hanem világképe van. Ipari világképe, amellyel szemben áll a növényevő, bibliai hegymászócuccokba öltözött Noé és családja.
|
| Az eső rendesen zuhog, a stúdióban jól dolgoztak a látvány emberei, mégis Russell Crowe a legmeggyőzőbb attrakció |
Egy pontot azért mindjárt érdemes a rendező Darren Aronofsky neve mellé írni: a földtúróknak mindig elég piszkos a körmük, nem manikűrözött kezekkel markolásszák a vulkanikus humuszt. Többi gondolata sajnos a kisiskolások hittanórai kérdéseivel vetekedik, olyanokra keresi a megoldást, hogy mit csináltak az állatok a bárkában, hogy-hogy nem ette meg a párduc a gödölyét, és akkor most mindannyian testvérek vagyunk-e, vérfertőző kapcsolatok leszármazottai.
A többi ember miért nem kéredzkedett föl a bárkára, ha látták, hogy ez nagyon nagy eső? És Noé miért nem engedett föl még egy vagy két rendesebb tagot? Ha az állatok ártatlanok, akkor rajtuk miért állt ugyanolyan bosszút Isten? A halakkal mi lett?
Jó, ez csak egy mozi 3D-ben vagy IMAX-ben. Az érzékeket viszont igazán kényeztethetné.
Rendben zuhog az eső, hányódik a bárka, mint valami ős-Titanic, de Aronofsky látomásai időnként meglepően régimódiak. A bukott angyalok bazaltba zárva csépelik az ellenséget, olyanok, mint a tíz évvel ezelőtti transzformerek. Közben kizöldül a világ és elszárad. Ezt ma megoldja az operátor a stúdióban, de az eredmény az lesz, ami: mintha már láttuk volna ezeket a felvételeket.
A helyzeten még Russell Crowe sem tud eleget segíteni. Pedig briliáns, és megint lenyűgözően önazonos, abszolút apa, felelős és gondokkal terhelt, gyötrődő és mégis határozott. Szeretné az ember megfogni a kezét, és elindulni vele. Mindegy, hová. Egy másik filmbe.
Noé
Forgalmazó: UIP-Duna film
