galéria megtekintése

"Bárhol járunk Gordonnal, a termek kicsinek bizonyulnak"

22 komment

Debrecenben meglepő módon hatalmas tömeg (és harminc ellentüntető) gyűlt össze Mesterházy és Bajnai meghallgatására.

Mintegy harminc fideszes tüntető várta Mesterházy Attila MSZP-elnököt és Bajnai Gordon volt miniszterelnököt a kormányváltó szövetség csütörtök délutáni kampánygyűlésén Debrecenben, a vasutas művelődési központ előtt. A demonstrálók nejlonzacskókat lobogtattak, és Orbán Viktor kormányfőt éltették azt skandálva, hogy "Viktor, Viktor, Viktor!".

Az ellenzék válasza sem maradt el: az Együtt-PM, a Szolidaritás és a Szocietas helyi aktivistái hangosbeszélőn kihangosítva játszották le a még ellenzékben lévő Orbán azon kijelentéseit, amelyek szöges ellentétben állnak kormányzati intézkedéseivel. Majd az ellenzékiek azt kiáltozták: "Orbán tolvaj, takarodj!".

A Debrecenben napokkal ezelőtt beharangozott fideszes ellentüntetés atrocitás nélkül zajlott le, köszönhetően annak, hogy a helyszínt nagy erőkkel biztosító rendőrség kordonnal zárta el egymástól a két szembenálló politikai tábor tagjait.

 

A vasutas művelődési központban Debrecenben meglepő módon hatalmas tömeg gyűlt össze Mesterházy és Bajnai, valamint az ellenzéki parlamenti képviselő-jelöltek meghallgatására. A létesítmény nem a belvárosban található, a közelében parkolni nehézkes, ennek ellenére a 650 fős nagyterem zsúfolásig megtelt. Sőt az épület több termében kivetítőket kellett elhelyezni, hogy a résztvevők figyelemmel kísérhessék a szónoklatokat, így a közönség lélekszáma elérte a nyolcszázat.

- Bárhol járunk Gordonnal az országban, a termek kicsinek bizonyulnak. A választók aktívak, kifejezetten érzékelhető a kormányváltó hangulat - kommentálta a hatalmas tömeget Mesterházy Attila a rendezvény előtt Bajnaival közösen megtartott sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki szövetség miniszterelnök-jelöltje kérdésre válaszolva azt mondta: a Fidesz győzelmét jósoló közvéleménykutatási adatokat semennyire nem tartja hihetőnek. Mesterházy szerint Orbán kormányzása alatt eluralkodott a társadalomban a hatalomtól való félelem, s ilyen társadalmi klímában a kérdezőbiztosoknak az emberek nagy része nem is válaszol arra a kérdésre, hogy kire fognak szavazni. De ha mégis válaszol - folytatta -, akkor "jobb a békesség alapon" a Fideszt nevezi meg. Mint mondta, a mérések nem reálisak, hiszen 2002-ben a választás napján az exit poll eredmények 8-9 százalékos Fidesz-előnyt jeleztek, s végül Orbán mégis elvesztette a hatalmat.

Kérdésünkre, miszerint az ellenzék milyen lépésekkel igyekszik elejét venni a külföldről levélben való szavazással elkövethető csalásoknak, Mesterházy Attila azt válaszolta: az ezzel kapcsolatos aggodalmak jogosak, hiszen a külhoni szavazási rendszer finomam szólva is rugalmas. Hozzátette: az aktivistáikat delegálják a külhoni szavazatokat ellenőrző bizottságokba, s  monitoring-rendszert állítanak föl, hogy megakadályozzák a visszaéléseket.

Az Együtt-PM vezetője, Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón reagált arra a hírre, miszerint ma a magyar és a szlovák miniszterelnök átadott egy új gázvezetéket, amely az országot Szlovákiával köti össze. Mint mondta, ezt a beruházást még az ő miniszterelnöksége alatt készítették elő azzal a céllal, hogy csökkentsék Magyarországnak az orosz gázellátástól való függőségét. Bajnai Gordon szerint az előző kormányok energiapolitikája arra irányult, hogy Magyarország e téren ne legyen kiszolgáltatott, ezzel szemben Orbán Viktor hazug és manipulatív energiapolitikát folytat.

A volt miniszterelnök úgy fogalmazott: Orbán Viktor odadobta Paksot az oroszoknak annak reményében, hogy a rezsihazugság érdekében az oroszoktól átmenetileg olcsóbban vehessen gázt. Bajnai szerint ez felelőtlen és ártalmas lépés volt, ezért a Mesterházy Attila vezetésével hamarosan megalakuló új kormány egyik első dolga az lesz, hogy lefektesse egy biztonságos energiapolitika alapjait.

Újságírói kérdésre, miszerint Mesterházy miniszterelnöksége alatt Bajnai milyen pozíciót kaphat a kormányban,  mind az MSZP elnöke, mind az Együtt-PM vezetője kitérő választ adott. Bajnai úgy fogalmazott:  a választási győzelem után az Együtt delegációját vezeti majd az MSZP-vel folytatandó koalíciós tárgyalásokon. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.