galéria megtekintése

Olyan jóképű, hogy aludni sem tud

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 12. számában
jelent meg.


Csákvári Géza
Népszabadság

Kezdetben pincér, komikus, sorozathős, ma pedig a legkapósabb amerikai filmsztár. A csütörtökön bemutatott Jurassic Worldben dinókkal beszélget, motorozik és végül megmenti a világot. Chris Pratt Párizsban adott interjút lapunknak. A dinoszauruszokat kezeljük csak úgy, mintha jávorszarvasok lennének.

– Amikor elhívták a Jurassic World főszerepére, ismeretlen volt. A galaxis őrzői sikere hirtelen a legnagyobb sztárrá tette. Élvezi?

– Amikor tizenöt évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy színész leszek,

irtó kövér voltam és nagyon szegény, de nem boldogtalan.

Dolgoztam, a szerepek jöttek szépen egymás után, nem éreztem sikertelennek magam. A galaxis őrzői után tényleg nagyot fordult a világ, megtisztelő a szeretet, amit kapok. A mérföldkő az, amióta megengedhetem magamnak, hogy ne kelljen párhuzamosan pincérkednem.

 

– Bryce DallasHoward, a női főszereplő igent mondott a felkérésre, amikor még nem lehetett tudni, miről is fog szólni a Jurassic World.

– Én óvatosabb voltam. Csak akkor vállaltam el, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy új nézőpontból közelítenek a témához, és nekem raptorokat kell idomítanom, motorozhatok és lövöldözhetek. Ugyanakkor a digitális trükkök most értek el arra a szintre, hogy tényleg érdemes volt újra elővenni az egész sztorit.

– Tényleg elég ennyi ahhoz, hogy 2015-ben egy Jurassic-mozi bárkit megszólítson?

– Természetesen nem, de Colin Trevorrow író-rendező komoly kérdéseket is felvet a filmben. Például görbe tükröt mutat a társadalmunknak: az első részhez képes hogyan változott a tudományhoz való viszonyunk.

A showbizniszt is kritizálja.

Például a park üzemeltetői mindent a profit maximalizása érdekében tesznek: mivel az élménypark már unalmas, megalkotnak egy szörnyet. Ugye, ismerős? Így keletkeznek a konfliktusaink, minden téren.

Komoly kérdéseket is felvetnek a filmben
Komoly kérdéseket is felvetnek a filmben
Brian Snyder / Reuters

– A Jurassic World számos jelenetében digitális vadállatokkal kell kommunikálnia. Ez komplex feladat?

– Nehezebb, mint hinné. A saját életemből tudtam ehhez meríteni. Néhány évvel ezelőtt Utahban elmentem vadászni. Egy kis pisztollyal köröztem az erdőben a pizsamámban, mert nyírfajdot akartam lőni ebédre. Ekkor megláttam egy nagyobb állatot, elővettem a távcsövemet, hogy jobban megnézzem. Keresem-keresem, majd egyszer csak ott termett előttem egy gigantikus jávorszarvas.

Rettentő pipának tűnt.

Azzal a fegyverrel, ami nálam volt, akkor lett volna esélyem, ha mondjuk, bedugom a szájába és ott sütöm el. Így elkezdtem lassan hátrálni, ő meg jött csak felém. Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, megértette, hogy nem akarom bántani és büszkén, mit sem törődve velem, elment mellettem. Szóval, a digitális dinókkal pont ezt kreáltam újra és újra.

– Most mindenki Chris Prattet szeretné főszereplőjének. Igaz, hogy felajánlották, vegye át Indiana Jones szerepét Harrison Fordtól?

– Hallottam ilyen elképzeléseket, de hivatalosan még nem keresett meg senki ebben az ügyben.

– Az sem igaz, hogy szerepel A hét mesterlövész felújításában?

– De, azt most forgatom. Ezek után jön a The Passanger című sci-fi, amelyet a Kódjátszmát jegyző Morten Tyldum rendez: ez már csak azért is remek, mert édesanyám vonalán norvég vagyok és így tudom gyakorolni a nyelvet. És februárban kezdjük A galaxis őrzői második részét forgatni.

– A Városfejlesztési osztály című sorozatban és A galaxis őrzőiben a komikusi képességei domináltak.

Chris Pratt egy-két év alatt lett Hollywood kedvence
Chris Pratt egy-két év alatt lett Hollywood kedvence
UIP DUNA

– Viccesnek lenni nem könnyű. Olyan, mint az éneklés. Lehet fejleszteni magadat, de ha úgy születsz, hogy nem tudsz énekelni, akkor nincs esélyed.

A legviccesebb emberek a különcök: a humor a legfőbb fegyverük a túlélésre.

Én rengeteget szenvedtem azzal, hogy túlsúlyos voltam.

– Mit szól hozzá, hogy ehhez képes most megszavazták a világ egyik legvonzóbb férfijának?

– Rettenetes. Nem tudok aludni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.