A világ, amelyet Lengyel felidéz, egyfelől a reformközgazdászok és elődeik ötleteinek, innovációinak világa, a megtalált igazságoké, szellemi tornáké és a szakértelmiségiek korlátozottságukban is felszabadító közéleti befolyásáé. Legszebb, legmélyebb portréi Hetényi Istvánról, Surányi Györgyről, Bokros Lajosról és – ne lepődjenek meg, nincs rá ok – Matolcsy Györgyről szólnak. Másfelől az előző korszak három jelentékeny miniszterelnökéről beszél, azokról, akiket mindennek ellenére tart valamire: Antall Józsefről, Horn Gyuláról és a fiatal Orbán Viktorról, akinek személye egyszerre kísértő múlt és szinte végtelennek tűnő jelen e könyv hasábjain.
Az ő Lengyel által felvázolt arcélük egymás mellé helyezése nagyjából kiadja a szerző hite szerint a Harmadik Magyar Köztársaság történetét.
És ez a szép és értékes munka legnagyobb tévedése.
Az, hogy ő maga különböző módon és mértékben közel volt egykor a nevezettekhez, akik a maguk módján mind valóban formátumos figurák, optikai csalódás áldozatává teszi Lengyelt. A miniszterelnökök személyes történetei, amelyeknek elbeszélését a szerző alighanem mélyen drámainak szánhatja, gyakran inkább rikítóan, Jókai-utánzósan regényessé lesznek a tollán, egy-egy kulcsélményre, meghatározó személyiségjegyre lecsupaszítottak – nos,
ezek a történetek nem helyettesítik az ország történetét,
és ha persze nem is érdektelenek egészen, korántsem annyira figyelemre méltók, mint ahogy Lengyel hinni látszik.
Foglaljuk össze: Antall Józsefnek volt háttere, jött valahonnan, szokások, normák és hagyományok rendjéből, amelyek egyszerre adtak neki tartást, és verték meg gyakran figyelmetlen merevséggel és némi gőggel ráadásnak. A többiek – vele szemben – a „semmiből", Horn a főváros peremének proletárvilágából, míg Orbán (és Gyurcsány) a vidék távoli és hagyományosan perspektívátlan Magyarországáról jönnek, döntő jellemvonása mindegyiknek az, hogy idegenek, parvenük.
|
Horn és Orbán egy 1993-as vitán
Szabó Barnabás / Népszabadság/archív |
Mélyről érkeztek, sokat láttak, és csak az erőben hisznek. Dominánsak, agresszívek és adott esetben kegyetlenek – a Horn állatának választott róka és az Orbán emblémájául szolgáló tigris ravaszságot és erőt ötvöző jellemvonásai között csekély a különbség:
a róka inkább ravaszságát, a tigris a nyers erőt használva éri el céljait. Hornban él megértés a „kisemberek" iránt, akik közül vétetett,
Orbánt jóformán csak valamelyest érthető személyes sérelmei mozgatják.
Nem véletlen, hogy Julien Sorel, a világirodalom első számú parvenüje annyira foglalkoztatja Lengyel fantáziáját. De agresszív, a „vidéki kocsma" viselkedésmódját elsajátító politikus. Ennyiben Orbán tükörképe Gyurcsány is a könyv lapjain, az egyetlen fajsúlyos miniszterelnök, aki nem érdemel portrét Lengyeltől, csak mélységes ellenszenvről tanúskodó, futó utalásokat. Gyurcsány helyén a portrék sorában utóda, Bajnai Gordon áll, a szerző utolsó, alkonyi hőse, aki a zsákutcákba vezető erőszakosságot a mérséklet, a bölcsesség és a kompromisszum, a konszolidáció „civilizált, nyugatos, európai" politikájával válthatta volna fel, ha lett volna benne elég kitartás és hűség. De még a Tamás Gáspár Miklósról szóló 1994-es tollrajz is az erdélyi, határon túli eredetből és a nem egészen helyesen és jóindulatúan értelmezett „funkcigyerekségből", vagyis amolyan beilleszkedési nehézségekből vezeti le TGM korabeli politikai és filozófiai vonzalmait.
Azért ennyire nem vagyunk egyszerűek és ennyire nem is hasonlítunk egymáshoz.
A könyv második fele lesz igazán lenyűgöző, a rendszerváltás előtörténete, a már említett reformközgazdászok csoportjának története a csúcsponttal, a Fordulat és reformmal, az innen szétágazó, kalandosabbnál kalandosabb pályákkal Bokrostól Matolcsyig.
Ennek az alig túlbecsülhető jelentőségű áramlatnak a leírásánál van igazán elemében Lengyel, valóban megmutatja, hogy messze több volt ez részben hasonló tudományos előfeltevésekben osztozó közösségnél, hogy a köztársaság politikai mentalitásaira gyakorolt hatása is mennyire jelentős: elég Bokros felvilágosító-jozefinista „reformdühét" eszünkbe idézni.
A könyv végén aztán különösen szép ajándék várja a figyelmes és kitartó olvasót: a Hankiss Elemérről és Csányi Vilmosról szóló, gyönyörű, okos, láttató szövegek, amelyek minden addigi homlokráncolást teljes mértékben feledtetnek a nagy emberek valódi, mély megértésének szép példáiként.
Lengyel László: Új magyar bestiárium. Helikon Kiadó, 2015. 403 oldal, 3490 forint
