Ahogyan a falu egyetlen 1500-ös (majd 1600-os) Zsiguliját (más néven paraszt Mercedes) is néztük csodálattal. A hentesé volt. Neki is a hiányból lett.
Ebben a hiánygazdaságban készült a képünk 1980 januárjának első napjaiban. Akkoriban a „bréking nyúz” az volt, hogy év elején hogyan változnak az árak. Nem mondom, hogy ez a múlt, de a reflexszerű ráfigyelés már hiányzik. Aki még megélte, abból kiveszett, a negyven évesnél fiatalabbaknál pedig már ki sem alakult.
Az árak persze most is változnak, de már csak akkor állami parancsszóra, ha az aktuális kormányaink éppen az áfát birizgálják valamilyen irányba. Még talán az üzemanyagnál él(t) a legtovább, hogy az előre bejelentett áremelések előtt megtankolunk, hogy spóroljunk egy kicsit.
Változatlanul nincs Minimat automata mosógép, színes televízió, és még sorolhatnám a szakmánkban előforduló hiánycikkek sorát
Az árvadászatot akkoriban nem az interneten, hanem a boltokban végezhettük el. Ahogy a cikk fogalmaz: „Izgalmas dolog manapság az üzleteket járni, s tájékozódni, minek az ára ment fel, minek le. Sokaknak csalódást okoztak a január 7-i árváltozások. Volt, aki azért mérgelődött, mert karácsony előtt vásárolt, volt, aki azért mert nem.” Az ármustrát csak a lehúzott roló akadályozta erősen. „Természetesen pénzt költeni csak nyitva tartó üzletekben lehet, márpedig az elmúlt két hétben számos bolt félig lehúzott redőnnyel üzemelt, vagyis leltározott. Sok bosszúságot okozott ez nekünk, vevőknek, mivel mintegy 30 ezer üzletet érintett az árváltozás, amelynek lebonyolítása leltározás nélkül nem képzelhető el. A vevő ezt megérti, mi mást tehetne.”
Leltározás most is van, nem veszett ki a szocializmussal, csak annyi a különbség, hogy ma a lehető legrövidebb idő alatt elvégzik, hogy minél kisebb legyen a forgalomkiesés, míg a nyolcvanas években ez gyakran több napig is eltartott. Dohogott is miatta a cikkíró, mert arra is volt példa, hogy egy hétig bezárt a bolt a leltár miatt.
A leltározást mutató képen mai szemmel az a legfurcsább az árukínálat. Helyesebben annak hiánya. Miközben telivannak a polcok, valójában alig kapni valamit. Nincs választék, ugyanazok a hajszárítók sorakoznak egymás mellett. Egy dobozt is elég lenne belőlük a polcra tenni, de akkor üres lenne a bolt. Erre az árukínálatra sokkal kisebb bolt is elég lenne, de itt lényegében a raktárt is üzletté tették, hogy tele legyen az üzlet.
Erdős András, a Keravill igazgatója bescülettel be is vallja: „Sajnos, nem dicsekedhetünk a kínálatunkkal. A karácsonyi roham kiürítette a boltokat, s csak most kezdjük feltölteni a készleteinket. Ez pedig főleg a a hazai gyárak szállítási készsége miatt igen nehezen megy. Változatlanul nincs Minimat automata mosógép, színes televízió, és még sorolhatnám a szakmánkban előforduló hiánycikkek sorát.”
Ez ma már tényleg történelem. Ahogy a Keravill is a múlté. Végleg bevonult a magyar kereskedelem múzeumába. Ahogyan a fekete-fehér tévé vagy a lemezjátszó a technikatörténelembe.
