galéria megtekintése

Gyomorra ütöttek az írók

0 komment


– Fenn kell tartani magunkban az illúziót, hogy a szó megvéd, hogy abba talán lehet kapaszkodni – mondta Darvasi László író az új Magvető-könyvek bemutatóján, ahol nyolc író olvasott föl legújabb munkájából.

Sziporkázóan sikerült a Magvető Kiadó idei ünnepi könyvhétre megjelent köteteinek bemutatója múlt pénteken a Radnóti Színházban, és a sziporkázó jelző egyúttal nem csak a szerzőknek és a szövegeknek szól, hanem a műsor két házigazdájának, Bálint András színművésznek, a teátrum volt igazgatójának, valamint Szegő Jánosnak, a kiadó szerkesztőjének.

Bálint és Szegő humorral, leleménnyel, igazi debattőri tehetséggel vitték a szót, s talán azért fogták föl a szerepüket ennyire könnyedén, szellemesen és oldottan, hogy elviselhetőbbé tegyék számunkra az elhangzott irodalmi szövegek súlyos terhét - már ami a mondanivalójuk, témájuk, vagy a megjelenített történelmi szituációjuk súlyát illeti. Ebben a tekintetben ugyanis súlyos szövegek hangzottak el a szerzők előadásában.

Az első "felvonásban" Oravecz Imre az  Ondrok gödréből olvasott föl, amely természetesen nem volt ismeretlen a közönség számára, az újdonságát az adja, hogy most harmadik, javított kiadásban jelent meg. Bán Zsófiától a Turul és dínó című tárcakötet jelent meg, amelyben a Mozgó Világban 2012-től írt "tüntetéskritikáit" gyűjtötte össze. Nagyon szeretem az írásait mély humora, valamint a szövegekből áradó, humanista elkötelezettsége miatt.

 

Milbacher Róbert következett a Szűz Mária jegyese című kötetével, és az írók közül számomra ő volt a kakukktojás, mert a nevét – bevallom – az idei könyvhéten hallottam először. De nagyon remélem, hogy még sokszor lesz alkalmam hallani felőle, a kötetéből felolvasott részlet ugyanis kiváló, érett prózaírót sejtet – ha a szépírásnak köze volna a sportversenyhez, most azt írnám: mostantól drukkolok neki. 

A sort Tóth Krisztina zárta a Világadapterrel (vele készült interjúnkat itt olvashatják).

A második "felvonást" Bencsik Orsolya kezdte, akinek a neve ugyancsak ismeretlen volt számomra, s akinek Milbacherhez hasonlóan mostantól szintén drukkolok. A Több élet című könyvéből hallott részlet alapján az olvasóknak érdemes odafigyelniük rá, hiszen sajátos nemzedéki hangja van.

Utána azonban egy nagyon is jól ismert név, régi nagy kedvencem, Darvasi László következett, aki a Taligás című regényéből olvasott föl. A történet a XVIII. század első felében játszódik Kelet-Európában, főhőse egy könyvekkel, azaz szavakkal kereskedő férfi, aki taligán hordja-tolja kincseit országokon át. Arra a kérdésre, hogy miért fordult a figyelme e régi, elmúlt kor felé, az író azt válaszolta: nem is olyan elmúlt kor az, elvégre hasonlít a miénkre, akkor is volt rendszerváltás, koncepciós per és migráció, minden ugyanúgy megy ma is, mint akkor. S miben reménykedhetünk hát? Talán a szóban, válaszolja erre Darvasi, fenn kell tartani magunkban az illúziót, hogy a szó megvéd, hogy abba talán lehet kapaszkodni.

A börzsönyi "rengetegben" élő Győrffy Ákos költő ezúttal prózakötettel mutatkozott be: A hegyi füzet egy magányos erdőjáró megfigyeléseit rögzíti, s amennyire az általa fölolvasott részletből kiderült, Győrffy Ákos "erdeje" legalább annyira belső táj, mint külső, természeti közeg. Fényképekkel kísért felolvasása nagy hatást tett rám, ezt a kötetet nem szabad kihagyni. 

Az est végén minden könnyedség dacára egyenesen "gyomorra mért" ütéseket" kaptunk: Závada Pál az Egy piaci nap című új regényéből olvasott föl részletet. A kötet az 1946-ban Kunmadarason történt pogromról, s azt azt követő büntetőperről szól, ami már hosszú ideje foglalkoztatta Závadát, de – mint mondta – most jutott el oda, hogy az elbeszélésnek formát, a szereplőknek "arcot" adjon. A hallott részlet alapján Závada ismét súlyos, komor és nagyszerű prózakötetet írt, ha rám hallgatnak, ezt a könyvet is megveszik.

A Radnóti Színházban ez volt a 21. Magvető-bemutató, a rendezvénysorozat a volt igazgató, Morcsányi Géza kezdeményezésére született meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.