Balog Zoltán Faludy-sorokkal kezdődő, szép beszédének egy pontján Magyarország alaptörvényéből citálta a híres sorokat arról, hogy az egykor számottevő, még látható méretű ellenzéki párt, az MSZP jogelődei „bűnöző szervezetek" voltak, majd kitért arra, mennyire fontos a tettesekre is emlékeznünk, nem a bosszú okán, hanem hogy okuljunk az idegen hatalmak zsoldjába álló kollaboránsok történetéből.
|
A táblák elnagyolt képet mutatnak, hiányzik a teljességre való törekvés
Teknős Miklós |
Az Andrássy úti szabadtéri kiállítás táblái túl sok olvasnivalót kínálnak ahhoz, hogy az arra járók igazán elmélyedhessenek a magyar és angol nyelvű feliratokban. Ha valaki mégis megteszi, bizonyára lesz sok minden, ami megérinti majd, és egy és más talán meg is hökkenti.
Az 1949-től '53-ig tartó időszak, a színtiszta magyar sztálinizmus történetét vázlatosan bemutató rész ellen aligha lehet bárkinek kifogása, olyan irtózatos volt, amilyennek itt is mutatkozik. Az is inkább csak furcsa, hogy az 1945 és '48 közötti évekre szinte utalást sem találunk a forradalom előtörténetének bemutatásánál. A közvetlen előkészítők között nem kerül szóba a reformkommunista mozgolódás, az értelmiség, a Petőfi-kör, Rajk László újratemetése. A táblaképeken a forradalomban sem igen jut másnak szerep, mint a pesti srácok történetének, Mindszenty Józsefnek és Nagy Imrének.
Utóbbiról a rendezők szerint leginkább azt kell tudni, hogy reformjai miatt népszerűbb volt kommunista társainál, akik mind – őt leszámítva –, lényegében egyforma mértékben a rossz oldalon álltak. Angyal István, a II. világháború idején koncentrációs tábort megjárt, majd kommunistaként a sztálinizmusban csalódó, '56-ban a Tűzoltó utcai felkelőcsoportot vezető pesti srác neve említtetik ugyan a harcoló hősök között, de ez sem árnyalja a képet. A munkástanácsokra csak futólag utalnak a szövegek.
Aztán megtaláljuk az áldozatok falát, hogy fejet hajthassunk előttük, majd a tettesekét is, kissé esetlegesnek tűnő válogatásban, néhány szavas életút-összefoglalók kíséretében. A legfeltűnőbb Hegedűs András besorolása minden további megszorítás nélkül a tettesek közé, mintha az ő életútja és Münnich Ferencé vagy Biszku Béláé között semmilyen érdemi különbség nem lenne fellelhető. Hegedűs életútjának második felét, Csehszlovákia megszállásának elítélését, azt, hogy kizárták a pártból, és tulajdonképpen ellenzékivé vált, nem említik egyetlen szóval sem.
