galéria megtekintése

Soproni fal

21 komment


Révész Sándor

A magyarok „kijózanodtak, miután elegük lett a demokráciából és a piacgazdaságból” – így vélekedett Alekszandr Lukasenko, Fehéroroszország elnöke. A nyugati sajtóra rácsahol az orbánista sajtó, ha valami nemdemokráciának minősítik, ami Magyarországon épül, de Lukasenkóval senki nem vitatkozik. Kedves ember, méltatta már Hitlert is, mivel szerinte a németek is akkor értek a csúcsra, amikor elegük lett a demokráciából.

Fehéroroszország és a demokráciából, a piacgazdaságból még ki nem józanodott országok polgárai jól el vannak szigetelve egymástól. Az állami tulajdon dominanciájára és a vezető teljhatalmára épülő belorusz rendszert nem is lehetne fönntartani nyitott országban, amelynek polgárai emberi jogokkal bírnak. Utazhat a belorusz, ha megengedik neki, nem utazhat, ha nem. Lukasenko 2014-ben bejelentette, hogy eztán egy kolhozmunkás sem hagyhatja el nemhogy az országot, de a munkahelyét és a lakóhelyét sem, ha azt nem engedélyezi a helyi kormányzó.

Német földön is kiderült pár év alatt, hogy lehetetlen egymás mellett, szabad átjárással fönntartani egy demokráciából kijózanított és egy annak mámorában megrekedt országot, mert előbb-utóbb mindenki kirohan a józanságból bele a mámorba. Vajon hányan tippelték meg az ötvenes évek közepén, amikor elkezdett vészesen növekedni a Nyugatra távozók aránya, hogy néhány év múlva Berlin hézagmentesen szét lesz falazva? Holott utólag ez olyan logikusnak tűnik. Hogyan is lehetett volna másképp?!

 

Amikor Hollandia mini-Schengent sürget, amikor Németország kétsebességes Európán dolgozik, amikor Ausztria határellenőrzést vezet be az osztrák–magyar határon (is), akkor már csak eszünkbe kell jusson, milyen remekül el lehet adni öntudatos válaszként minderre a mi elszigetelésünket. Hiába nem rólunk szól az az ellenőrzés – szólhat, ha országunk vezetői úgy akarják.

Ellenőriztek? Ha ti úgy, mi is úgy! Mert ez egy büszke nemzet! Az megy ki a nyugati határon, akit kiengedünk, és az jön be, akit beengedünk. Mert a nyugati felforgató is van olyan felforgató, mint a keleti. Sőt!

2020 után, midőn az uniós eurófolyam elapad, miért vesződnének tovább a nyugat-európai normákkal és szabályokkal, akik ki akarják vezetni az országot a demokráciából és a piacgazdaságból? Hiszen ezeket mind-mind a kivezetés ellen találták ki.

A régebben elhatározott beruházások és az uniós támogatások fogytán miként lehet fenntartani nyitott határok mellett a demokrácián és piacgazdaságon kívül egy kis országot, amelynek nincs nagy belső piaca, nincsenek nagy mennyiségben exportálható természeti kincsei, amelyben az államnak soha nem sikerült – miként máshol sem – versenyképes, hasznot hozó termelést szervezni a piac ellenében? Hát sehogy. Ha bárki elmehet, ha másutt jobbat lát, ha bárki idejöhet és bármit pofázhat, szervezhet, alapíthat, árulhat, akkor a rendszer védtelen és védhetetlen lesz.

Csak annyit mondtam, amennyi kiszámítható. De a számítás eredményét nem fogja igazolni az idő. Nem fog odáig lejózanodni az ország. Teszünk róla. Ha meg nem, akkor megérdemeljük.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.