De, fárasztó, bár látszólag könnyűnek tűnhet. Ikonnak, legendának, anekdoták főszereplőinek ugyanolyan nehézkes, mint bárki emberfiának. Talán az egyikről többet beszélnek, a másikról jókat hallgatnak. Magam is irtó fárasztó tudok lenni mániáimmal, amiket nagyon szellemesnek képzelek. Kétségtelen, hogy igen inspiráló volt a '80-as évek aktivitása, lendülete, ifjúságunk kiterjesztése. De én soha nem nosztalgiázom, benne vagyok az időben, a minden idők idejében. Néha azért fejben jókat időutazgatok az univerzumomban, mert ez nem kerül pénzbe, s hobbinak is kiváló.
Egyik kedvenc figurája Milarepa, a tibeti szent, aki a világtól elvonulva a hegyek között gondolkodott a legnagyobb aszkézisben élve. Az ő példáját követve költözött a művészeti nyüzsgésből 1997-ben Sárospatakra? Egyáltalán: jó ott?
Elolvasva Milarepa életét anno, nyilván szimpatikusnak találtam, de annyira indirekt a kapcsolódás, hogy azt nem is fejtegetném. Az viszont biztos, hogy elég rövid idő után kiábrándultam a show bizniszből, a zeneiparból, a fesztiválokból, a turnékból, a folyamatos fellépésekből, ezért egyszerűen kihátráltam az egészből. El kellett vágnom, mint a gordiuszi csomót, és a túlzott, túltengő exhibicionizmusomat meditációkkal tettem visszafogottá. (nem, nem, nem, most kicsit ironizáltam.) Más dolgok jobban érdekeltek, koncentráltabban akartam képzőművészettel foglalkozni, írással is, meg ilyenek... Itt relatíve jó, sokat tudok dolgozni, önmegismerésemmel foglalkozni, amit fontosnak érzek.
Egyszer úgy határozta meg magát, hogy „kedélyes szkeptikus". Szerintem találó.
Óh, ezt köszönöm! Vidáman kételkedem, tehát vagyok! Néha persze szomorúan is.
A napokban nyílt meg az A38 kiállítótermében az Az utolsó bölény (nem nyert!) című kiállítása. Az utolsó bölény, felteszem feLugossy László. De miért nem nyert?
Tavaly októberben a MissionArt galéria szervezésében és gondozásában volt egy nagyobb kiállításom, és két új könyvem is megjelent erre az alkalomra, egy művészeti album és egy verseskötet. Ennek kapcsán meghívást kaptam az A38-as hajó galériájába, ezért egy teljesen új anyagot készítettem, amely szemléletében is változást mutat. Szeretek kísérletezni. Lényegében két most készülő könyvemből, Az utolsó bölényből és A hal, aki a Nap körül hering című evolúciós kacifántból készítettem vizuális variációkat, álló és mozgó képeket. Még nem dőlt el, hogy a bölény legyek-e, vagy a hal, aki a Nap körül hering. Valójában már sem a kudarc, sem siker nem érdekel. A távolságban rejlő közelség a felhajtóerőm.
A kedve mindenesetre nem lehet túl rózsás, hiszen a kiállítás megnyitó performance-ában, amelyet Szirtes Jánossal tartott, a sötétség ijesztő formáiról beszélt. Arról, hogy lát egyebek mellett arcközömbösítő, humortalanságot izzadó, az oszlásnak indult kultúra szagával átitatott, félelemmel teli és szemérmetlenséget indukáló sötétet. Tényleg ilyen borongósan látja a világot?
Nos, ezt így élből nem tudom, de azt igen, hogy egy egyszerű és erős, katartikus jelenlétet szerettünk volna felmutatni a HOMEOSZTÁZIS című rövid, bevezető akciónkban, mind a sírást, mind a nevetést felvállalva, megérintve a katarzis utáni csendet...
Hatvannyolc évesen is fiatalos lendülettel fest, készíti filmjeit, írja bizarr szófolyamait, és meghökkentő, egyedi minőséggé gyúrja az izmusokat, a filozófiai gondolatokat, a banalitást, a dadát, a szeretetet és az abszurd humort.
Annak örülök, hogy van még bennem fiatalos lendület, mert ez életben tart egy darabig. Szerintem a művészet erre is alkalmas, avagy ahogy a pék is mondaná: „a minimálisból a maximálisat kihozni".
Névjegy
feLugossy László 1947-ben született, Kecskeméten, Munkácsy-díjas festő, performer, színész, rendező, író, forgatókönyvíró, énekes. A szentendrei Vajda Lajos Stúdió egyik alapítója, később az A. E. Bizottság, majd a Batu Kármen zenekar énekese és szövegírója. Írt több könyvet, szerepelt filmekben is, egyebek mellett a Meteoban és a Sátántangóban.
