galéria megtekintése

Rezsiszilárdnak fogalma sincs, de vállalja

A napokban történt, hogy a könyvtár-tanítói szakon oklevelet szerzett fideszes rezsibiztos egyéni indítványként a parlament elé terjesztett egy összetett, az energetika bonyolult részletkérdéseit módosító törvényjavaslat-csomagot, amelyben többek között 12 százalékról két százalékra csökkentené a palagáz-kitermelésnél az államot megillető bányajáradékot. Az alábbiakban a törvény parlamenti vitájának jegyzőkönyvéből idézünk.

Németh Szilárd: Felvetődhet a kérdés, hogy miért egyéni képviselői indítványként van az asztalunkon az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amely nyolc energetikai tárgyú törvényt, illetve hozzá kapcsolódó jogszabályt módosít. (A fideszes képviselő az önmagának feltett kérdésre végül nem válaszolt – H. M.)

Említette, hogy mi a pálya
Említette, hogy mi a pálya
Teknős Miklós / Népszabadság

Aradszki András nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Az előterjesztések kormány általi elfogadásakor, amikor erről dönt egy kormány vagy az illetékes minisztérium, akkor azt szokta megvizsgálni egy energetikai tárgyú törvényjavaslatnál, hogy mennyiben szolgálja a 2011-ben elfogadott energiastratégia megvalósítását, és a rezsicsökkentés értékeinek a megtartását. Ha végignézzük az ön által benyújtott törvényjavaslatot, akkor azt el lehet mondani, hogy ezeknek a szempontoknak minden elemében, minden szabályozási céljában megfelel.

 

Tóth Bertalan, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Számomra teljesen fura ez a színjáték, ahogy képviselő úr mint előterjesztő előterjeszti a törvényjavaslatot, majd államtitkár úr megerősíti és dicséri és elemzi magát a javaslatot, miközben a kormany.hu-n ez a jogszabálytervezet mint kormányzati előterjesztés társadalmi egyeztetésre megjelent.

Nem mintha ennek olyan kiemelt jelentősége lenne, de mégis furcsa, hogy ha egy kormány-előterjesztésben már megjelent, hogyan vált belőle egyéni képviselői indítvány.

A törvényjavaslatra rátérve szeretném először kiemelni, hogy melyek azok a támogatható elemek, amelyeket tartalmaz. Legelsőként hadd emeljem ki: az üzemanyagok kötelező ellenőrző jelölésére vonatkozó szabályozás eltörlése. Az üzemanyag-jelölés egyébként egy konkrét, jól beazonosítható, hozzáadott érték nélküli fideszes mutyi lett volna. Talán nem sértődnek meg, ha kimondom a nevet – ugye, Voldemort, akinek nem lehet kimondani a nevét, de azért én kimondom –, emlékeim szerint egy Simicska Lajoshoz közel álló gazdasági társaság lett volna egyedül alkalmas arra, hogy ezt az üzemanyag-jelölést megtegye. Ha jól emlékszem, talán már a céget is kiválasztották azelőtt, hogy ez a jogszabály hatályba lépett volna.

Szél Bernadett, az LMP képviselőcsoportja részéről: Először is sajnálatomat kell hogy kifejezzem, ugyanis információm szerint a köztévé most nem adja a parlamenti közvetítést. Amikor az előbb az energiahatékonyságról beszéltünk, akkor

a Charly, majom a családban című filmben gyönyörködhettek a magyar adófizető állampolgárok, ahelyett, hogy azt nézték volna, hogy a magyar képviselők nagyjából az évszázad sorsára meghatározó befolyással lévő törvényről vitáznak.

Én azt gondolom, hogy Németh Szilárd úr, amikor fogta magát és megváltoztatta a képletet, „a bányajáradék mértéke a hatósági engedély alapján kitermelt ásványi nyersanyag mennyisége után keletkező értéknek" mondatot követő részben, kivette az importált szénhidrogénnek a számlával igazolt árát. Minden tiszteletem a szakembereké. Én önöket is tisztelem, együtt dolgozunk itt a parlamentben, de komolyan gondolják, hogy én elhiszem, hogy Németh Szilárd ott az íróasztal mellett

fogta magát és átbuherálta ezt a képletet?!

Mondja meg, legyen kedves, hogy mi az oka ennek! Én semmi másra nem tudok gondolni, hogyha kihagyunk egy számlával igazolt tételt, mint arra, hogy itt megint valamilyen korrupcióra készülnek, hogy így könnyebb legyen elrejteni a magyar közvélemény elől, hogy mekkora profitok keletkeznek a behozatal, illetve esetleg a bányászat során. Viszont például remek lenne, ha most Németh Szilárd képviselőtársunk felállna, és elmondaná, hogy erre miért van szükség. Legyen kedves, álljon fel, és mondja el, hogy ha itt nem korrupcióra készül a Fidesz, akkor mi a szakmai indoka annak, hogy ennek a képletnek így nekiesnek. (Apáti István Németh Szilárd felé fordulva: Mit jelent a képlet? – Derültség.)

Kepli Lajos (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát, képletesen szólva én is kíváncsi lennék arra, hogy milyen spirituális és lelki állapot kellett ahhoz, hogy megszülessen ez a képletmódosítás egy egyéni képviselői indítványként.

Németh Szilárd: Mivel aláírtam a törvényjavaslatot, ezért a teljes politikai, erkölcsi és jogi felelősséget – nem tudom, jogi felelősségről tudok-e beszélni egyébként képviselőként itt – benyújtóként vállalom.

Tehát, ha azt gondolják önök, hogy megijesztenek avval, hogy az összes felelősség az én nyakamba fog hárulni, ezt én pontosan tudtam, amikor benyújtottam.

Szeretném Apáti István úrnak mondani, hogy ha olyan büszke a jogászságára, akkor szerintem el tudja olvasni ezt a képletet, hiszen tanult statisztikát, és a jogi egyetemen a statisztika elég komoly, két féléves stúdium, a végén szigorlattal végződik, kollokvium van az első félévben is, és mondjuk, ha ott megnézzük a Csuprov-együtthatót, akkor az ennél egy kicsit jóval bonyolultabb történet.

Tehát véleményem szerint ez megoldható. Főleg úgy megoldható, hogy az első paragrafusban azon kívül... Értem én a cinizmust is, az előbb említettem, hogy mi a pálya. Ebben a képletben az 1.§-ban világosan leírja, hogy mi micsoda, csak ki kell tudni olvasni, illetve a műveleti sorrendet, ha elfelejtette, akkor szívesen segítek. Azonkívül a részletes indokolás is világossá teszi, hogy a lényege ennek... Hát, nem én kezdtem, bocsánat! Tehát a lényege ennek, hogy 12 százalékról 2 százalékra csökkenjen. Ennyi van ezzel a képlettel egyébként, és véleményem szerint, aki jogi egyetemet végzett, az biztos megérti ezt a képletet.

(Ezzel szemben a valóság: A törvényjavaslat a képletet annyiban változtatta meg, hogy a bányajáradékot korábban nem a kitermelt szénhidrogén hazai ára, hanem a számlával igazolt importárak alapján számították ki, mostantól viszont ez a dokumentált importár kikerül a képletből – feltételezhetően

ugyanazért, amiért az állami gázimportőr immár a második éve nem hajlandó elárulni a kormányzati energiahivatalnak, hogy mennyiért importálja a gázt.

Az a változás, hogy ezentúl 12 százalék helyett 2 százalék lesz a bányajáradék, nem a képletben van, hanem a törvényjavaslat szövegében – H. M.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.