„Fájdalmat nem akartam senkinek sem okozni”

– Ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget néhány újságíró magánvéleményének, ahogyan a pletykát se tévesszük össze a valósággal. A produkció kiindulópontja Puccini operája, A köpeny volt, amit otthon minimum százszor hallgattam már. Egyszer az erkélyen állva beugrott, hogyan kéne megváltoztatni a szereplőket ahhoz, hogy igazán fájdalmas kortárs történet legyen belőle. Ekkor mondtam igent Máté Gábor meghívására a Katonába. Amikor elkezdtem írni a darabot, egy barátom szembesített azzal, hogy van egy ilyen pletyka. Valószínűleg abban a pillanatban el kellett volna engednem a történetet, de végig akartam vinni, mert éreztem, hogy mennyire drámai az alapanyag.

– Nehéz elhinni, hogy véletlenül lett a főszereplő polgármester, akinek a felesége egy olimpikonnővel esik szerelembe.

– Nem ez az első előadás, amelyben polgármester a főszereplő. Múlt héten is játszottuk például Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című darabunkat, amelyben Heródes, majd Péter apostol mai megfelelője egy korunkbeli polgármester. Manapság, mikor nem születnek királydrámák, új nagy hatalmú személyt kell találni. A miniszterelnök túl konkrét lenne, polgármesterből meg van elég. Ezt a figurát egyébként alapvetően önmagamról mintáztam, és ha a mi társulatunkkal mutatom be, akkor biztosan én játszottam volna. Nem bántam meg, hogy így maradt, bár nyilván megúszhattam volna a gyalázkodást, ha a polgármestert átírom vezető edzőre. Az élsportoló karaktere egyébként azonnal szimpátiát vált ki, ez is fontos volt számomra. Fájdalmat nem akartam senkinek sem okozni, és nagyon sajnálom, hogy sokakból váltott ki dühöt, haragot, indulatot. Függetlenül attól, hogy látták-e az előadást vagy sem.

Pintér Béla: Nem a „polgármester” a darab igazi hőse, hanem felesége, az „édesanya” Teknős Miklós / Népszabadság

– A jelenlegi politikai helyzet, a közélet sem befolyásolta, hogy polgármester lett a főszereplő?

– A Fácántáncnál megfogadtam, jó darabig nem csinálok aktuálpolitikára reagáló előadást. (Agyonmanipulált igazgatóválasztások sora, menekültet buktató operatőrnő is volt abban a darabban – Sz. K.) Megszenvedtem a politikai analógia­játékkal. Nagyon jelen idejű, még nincs rálátásunk. A Szutyok című előadásunknál ez jobban ment. Ott a Jobbik csak fenyegetés volt a választás előtt, a darabban már megjelent gárdistaként az egyik szereplő. De A bajnokban nem a politikai rész a fontos, hanem a családi, városi mikrotragédiában lévő torokszorító keserűség, a hazugság, a szorongás és a szabadságra vágyás. Aki látta az előadást, tudja, hogy nem a „polgármester” a darab igazi hőse, hanem felesége, az „édesanya”. A dráma csúcspontja az anya-gyermek telefonbeszélgetése.

– A Katona vezetősége sem próbálta lebeszélni a témáról?

– Nem.

– Azt sem mondták, jelezni kellene a színlapon: bármiféle azonosság csak a véletlen műve?

– De. Én viszont azt gondoltam, ez felhívás lenne keringőre.

– Végül belekerült az előadásba.

– Más, ha a színpadról halljuk vagy ha a darab előtt kapok egy információt. Az előadás legvégén énekli el a Józsika nevű minden problémát elsimító, sokat látott kampányfőnök: „ez a történet a képzelet szüleménye...”. Olyan ez a gesztus, mint a Szentivánéji álom végén: „Ha mi, árnyak nem tetszettünk, gondoljátok, s mentve tettük.” Nagyon szeretem az ilyen pillanatokat.

– A köpeny mellé Kéménczy Antal zenei vezetővel berakták a legismertebb Puccini-áriákat, az O mio babbino carót a Gianni Schicchiből vagy a Nessun Dormát a Turandot-ból. Miért ezeket a gálákon is agyonénekelt áriákat vette elő?

– Ezek az áriák hatnak rám a legjobban. Nem először dolgoztam Puccini-zenékkel. Az O mio babbino carót feldolgoztuk a Tündöklő Középszerben, a Pillangókisasszonyból az Un bel di vedremót is használtuk már. A Bohéméletben Mimi áriájánál nem érzem azt az átütő erőt, mint a Nessun Dormánál a Turandotban. Valószínűleg A bajnokban szerepeltettem ezeket utoljára. Mivel A köpeny egyfelvonásnyi, 45 perc kevés egy előadáshoz, ezért kibővítettem, és megváltoztattam a végét. Túl egyszerű volna, ha az előadás féltékenységből fakadó gyilkossággal érne véget. Ma az a legfájdalmasabb, ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig.

– Kapott valaha politikai reakciót az előadásaira?

– Sosem támadtak, sőt egyszer egy fideszes államtitkárral jót beszélgettünk a Titkaink-előadásunk után. Tulajdonképpen remekül vitatkoztunk. De nem gondolom véletlennek, hogy a Szutyok óta nem hívtak tőlünk semmit a Pécsi Országos Színházi Találkozóra. Se a Kaisers TV, Ungarnt, se a 42. hét címűt, se a Titkainkat. Vélhetőleg a Teátrumi Társaság paranoid csinovnyikjai miatt van.

– Évi egy előadást készít, leteperte, hogy az idén kettőt írt és rendezett?

– Ha kellően motivált vagyok, szellemileg nem annyira megterhelő, csak fizikálisan. Úgy terveztem, A bajnok után pihenek fél évet. De nem így lesz. Már a Katona színházbeli próbafolyamat alatt Enyedi Évi dramaturggal elkezdtük írni az újabb darabunk szinopszisát. Izgalmasra sikerült, és olyan drámai fordulatok vannak benne, amelyeket remélem, könnyű lesz megírni. A címe: Szívszakadtig. Csákányi Eszter mesélte: híres magyar agysebész szerint a lélek nem az agyban, hanem a szívben van. Elmondtam ezt szívsebész ismerősöknek, akik jót röhögtek ezen. Aztán meséltek két érdekes esetet. Az egyiknél egy tériszonyos szívbeteg, aki a lépcsőn is alig mászott le, megkapta egy hegymászó szívét, és azóta sziklát mászik. Aztán egy kisfiúnak, aki a hal szagától is rosszul volt, olasz kisgyerek szívét ültették be. És mikor az altatásból feleszmélt, megkérdezték tőle, mit enne, és tonhalat kért. Mi most eljátszunk a gondolattal: az új szívvel új lelket is kap-e az ember.