Rettenetes merényletek sora ismét. A ki sem hevert Párizs után Ankara, Brüsszel, Lahore, nem megfeledkezve a másképp sokkoló kölni szilveszterről sem. Az áldozatokkal Facebook-szolidaritást vállalókat sokan képmutatással vádolják, mert, úgymond, jobban fájnak nekik az európai áldozatok, mint az Európán kívüliek. Nem lényegtelen kérdés, ám az igazi képmutatás másutt rejtőzik. Azokban a mondatokban, hogy a merényletekben kifejeződő gyilkos indulatokat hozzák magukkal a menekültek, meneküljenek bár ugyanazon erőszak elől. Így válik a világ milliárdnyi lakója erőszakos masszává, amitől a keresztény kontinensnek (a felvilágosodást, kérem, mellőzzük) meg kell magát védenie. Kerítésekkel, menekülttáborrá tett országokkal, diktatúráknak adott eurókkal.
Másféle, az erődemonstrációval keveredő formája a képmutatásnak, amikor a brüsszeli merényletek után a budapesti utcákat ellepik a kommandósok és a harci járművek. A kormány önigazolását szolgáló TEK-es kirakat azonban valójában nem véd meg az esetleges öngyilkos merénylőktől. Ellenük leginkább a fokozott biztonságpolitikai konvergencia, az összehangolt európai titkosszolgálati erőfeszítések nyújthatnak védelmet, amint az valószínűleg sok esetben meg is történik, csak arról a nyilvánosság ritkán értesül.
A menekülő emberek áradatát a terroristák többször is a maguk céljaira használták fel, a beszivárgás lehetőségét látva meg a kiszolgáltatott emberekben és a kaotikus szituációkban. Ez tagadhatatlan veszélyforrás. Csakhogy ebből nem következik ugyanezen kiszolgáltatottak bűnbakká tétele és az évtizedes európai befogadási politikák kudarccá nyilvánítása. Az országhatárok védelme, a biztonság és a szabadságjogok viszonya, a fegyveres testületek felhatalmazása, a befogadás tempója ugyanúgy része ennek a problémakötegnek, ahogyan a szekularizáció, a rasszizmus visszaszorítása, az iskolai egyenlőség, a nyelvismeret vagy a jobb munkahelyek tényleges elérhetősége.
