galéria megtekintése

Nő nem maradt szárazon

0 komment


Csepelyi Adrienn

A szlogennek megfelelően ki-ki már húsvét vasárnapján kaphatott egy löttyintés vizet, panaszkodni azonban senkinek nem jutott eszébe: Hollókőn még a japán turisták sem akarnak elhervadni. Görhe, íróka és palócleves: belevetettük magunkat a húsvéti sokadalomba.

Bombasztikusak voltatok, szívem! – simogatja meg egy büszke apuka nyolcévesforma, népviseletes kislánya fejét, a nagyszínpad felől távozóban. Igaza is van: a legtöbb magyar zenekar csak álmodik arról, hogy akkora tömeg előtt lépjen fel, mint ez a lány az imént a néptánc­csoporttal.

Nem csak a hagyományőrzők kaptak vizet a nyakukba, de a japán turisták is
Komka Péter / MTI

A hollókői húsvét régóta branddé nőtte ki magát, az elején olyasmi érzésem van, mintha a Glastonbury fesztiválra igyekeznénk: az autósokat egy, a falu alapterületénél is nagyobb legelőre terelik és parkoltatják az önkéntesek, azon sem lepődnék meg, ha vénaszkennerrel akarnának beléptetni.

 

Mintegy nyolcezer látogató érkezik évente a húsvéti fesztiválra, ami derekas teljesítmény a 380 lakosú falutól. Az utcán néhol csak oldalazva lehet közlekedni, mindenütt hosszú sorok kígyóznak. Van itt kovácsbemutató, fazekasok, méhészek, késesek portékái sorakoznak a pultokon, a bioszörptől a palóc burgerig kapható minden és bármi. Benevezünk egy isteni túrós lepényre, az édes, kukoricadarából készült görhére sajnos akkora sor vár, hogy feladjuk. Gazduram sajtboltjában kárpótoljuk magunkat némi kecske- meg vöröshagymás gomolyával, és beszerzünk egy tekintélyesebb méretű tormás kalácsot is.

Vasárnap lévén a locsolók még nem lendültek igazán bele, de a hervadást elkerülendő, a járókelők mellett a viseletes lányokkal pózoló külföldiek is kapnak egy-egy szolid löttyintést.

A szerző felvétele / Népszabadság

Gyermekkoromban Szatmárban minden évben több száz locsoló fordult meg nálunk, ipari mennyiségben kellett gyártanunk a hímes tojást. Mifelénk ma is nagy divatja van a „hagymahajas”, azaz a vöröshagyma héjában festett tojásnak. Írókázni azonban nem szokás: csak a berzselésnek van hagyománya, azaz a nejlonharisnyával a tojásra szorított levelek, virágok hagyta mintáknak.

Ahol Bereczné Lázár Nóra hímestojás-festő népi iparművész tart tojásírás-foglalkozást, ­bepróbálkozom egy „csillagos tőtött rózsa” motívummal, egyszerűnek tűnik. Nem az. Nóra kezei között repül az íróka, mérnöki pontosságú viaszvonalat húzva, az én rózsám viszont egy nagycsoportos rajzára emlékeztet.

– Az autentikus magyar tojásdíszítés a karcolásos technika, ilyen tojásokat már avar sírokban is találtak. A viaszos írókázást szláv nyelvterületről vehettük át – magyarázza a szakember. – Az íróka szorosan feltekert rézlemez, amelyet vékony rézdróttal pálcára erősítenek. Ha a rézcsövecskét melegítjük, beszippantja az olvadt viaszt. Ezt viszik fel a tojásra. A lányok nagypénteken festették a tojásokat, ám vannak olyan többszínű, bonyolult minták, amelyek elkészítéséhez két hét is kellett.

Alkalmi festőpartnereimmel megállapítjuk: nekünk ehhez legalább két hónap kellene, és nagy gondban lennénk, ha tojásaink szépségén múlna a férjhezmenetelünk. A férfiak többsége egyébként türelmesen vár (értsd: telefonját nyomkodja) a ház előtt, akad azonban, aki maga is beáll írókázni.

A szerző felvétele / Népszabadság

Búcsúzóul, nem adom fel alapon beruházok egy írókára – az iparművész szerint kézre kopik majd, és másfél-két évig is bírja. Nem akarom elkeseríteni, de az én sebességemmel a szerszám tíz-tizenöt esztendeig szolgál majd. Elhervadni viszont nem fogok: hazafelé az én hajamba is jut némi víz egy formatervezett, Hollókő feliratú vödörből.

Piros, sárga, zöld

A legelterjedtebb a piros tojás: ez a szín Jézusnak a keresztfán lecseppenő vérét szimbolizálja – valaha a beregi juhászok bárányvérrel festették vörösre a tojásokat. Mi, az egyszerűség kedvéért maradunk a fehér tojásnál és az aranyporos viasznál, eleink tojásai azonban a zöld búza levétől zöld, a bábic nevű növény, azaz a lapulevelű keserűfű gyökerétől sárga színt kaptak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.