Szedett-vedett volt ugyan a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) vigadóbeli, kétnapos konferenciája, de akadtak meglepően szép és súlyos pillanatai is. A művészeti nevelés magasztos eszméjéről folyt a szó, leginkább arról, hogyan érvényesül mindez a közoktatásban.
A bevezető blokkban Fekete György elnök és Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia egykori főtitkárhelyettese mellett Kucsera Tamás Gergely MMA-főtitkár és Kocsis Miklós, a mindannyiunk által türelmetlenül várt MMA-s művészetelméleti kutatóközpont megbízott igazgatója szólt az egybegyűltekhez. Fekete és Csépe – aki kétségbevonhatatlanul komoly kutató – hozták, amit várhattunk tőlük, Kucsera és Kocsis viszont tönkretették hallgatóik délelőttjét.
Kucsera cizellált evidenciákat hintett elénk. Legigényesebb meglátása az volt, hogy nekünk, magyaroknak „Kodály a trambulin”, amelyről mindig elrugaszkodhatunk, de aztán végül nem rugaszkodtunk el szegényről semerre. Végeérhetetlenül hosszan mondta a semmit, ráadásul olyan modoros hangvételben, olyan rossz narcisztikus álpoénokkal súlyosbítva, hogy azt hittük, sosem bocsátunk meg neki. Aztán Kocsis Miklós lépett a mikrofonhoz, és már két perc után emésztő Kucsera-nosztalgiát éreztünk.
A főtitkárnak ugyan semmi mondanivalója nem volt, de amúgy egyáltalán nem tűnt butának, Kocsis igazgatónak viszont semmi fogalma nincs a művészetfilozófiáról, amelyről előadni szándékozott. Megállapította, hogy Magyarországon nem folynak művészetelméleti kutatások, úgyhogy nekik mindent elölről kell kezdeniük. Cáfolatul legyen elég annyi, hogy de, folynak, például Pécsett, ahol Kocsis maga is tanít. Egyszer érdemes volna át sétálnia a bölcsészkarra.
