Esterházy a fájdalom terében

Kulka kapcsán Esterházy azt mondta, hogy „a legrémesebb dolog színésszel fölolvasni, mert azonnal kiderül, hogy egy színész mennyivel jobban csinálja”. Ráadásul – mint fogalmazott – Kulka okos színész, és érti is, amit olvas, ami nem azt jelenti, hogy buta színész ne tudna zseniálisan fölolvasni, feltéve, ha „gyomorból” beszél.

A Kertész-szöveg keletkezéséről Esterházy elmondta, hogy „1991-ben­ vagyunk, s az a hamis érzésünk van, hogy szabadok vagyunk, ráadásul Kertész elköveti azt a hibát, hogy úgy is viselkedik”. Amikor ő maga került hasonlóan megalázó helyzetbe a határon, akkor rögvest a Kertész-novella jutott eszébe, hiszen – mint fogalmazott – „belekerültem a fájdalom terébe, mint Imre”.

Arra a kérdésre, hogy másként olvasta-e Kertész szóban forgó írását azután, hogy a szerző Nobel-díjat kapott, Esterházy Péter azt felelte:

– Eszembe nem jutna úgy olvasni bármely Nobel-díjas ismerősöm könyvét, hogy egy Nobel-díjas szerző könyvét olvasom. Attól még rosszabb sem lesz könyv. De fontos megjegyezni, hogy Imre eseté­ben nemcsak személyesen neki, de a könyveinek is külön történetük van: egy ideig csönd volt körülöttük. Aztán nem.

Kőrössi P. József kérdésére, hogy próbált-e gazsulálni a vámossal, azaz a hatalommal, Esterházy nemmel válaszolt, s hozzáfűzte:

a gazsulálásnak, mint megoldásnak a lehetősége mindig fönnáll, hiszen amikor erővel találkozik az ember, akkor „reális lehetőség, hogy behajol”.