Egy kibírhatatlan alak

Határátlépés a Legesleges című lemez is, amelyen a verseire Kollár-Klemencz László írt zenét.

- Lacival először 2011-ben, a Rájátszás produkció keretein belül találkoztunk. A Rájátszás lényege, hogy kortárs költők és alternatív zenészek közös dalokat hoznak létre úgy, hogy a zenészek megzenésítik a költők verseit, a költők pedig új szövegeket írnak a zenészek már ismert slágereihez.

Ez a munka biztosan nagyfokú alkalmazkodást kíván.

- Valóban, de az alkalmazkodást én már a színházi munkám során is megszenvedtem. Viszont, mint tudjuk, „páros kínt enyhíthet alázat”, és a kölcsönös, szeretetteljes kompromisszumok eredményeképp hál’ istennek jó pár olyan dal született, amelyekért életem végéig hálás leszek Beck Zolinak, Kollár-Klemencz Lacinak, Sárközy Papának és a többieknek.

Erdős Virág és Kollár-Klemencz László Valuska Gábor

Van egy sokat idézett mondás, amely szerint a verset és a dalszöveget az különbözteti meg egymástól, hogy a verset egyetlen rossz sor is kapásból tönkrevághatja, a sikeres dalszöveghez viszont elég egyetlen kellőképp ütős sor is. Én azért titokban mindig abban reménykedtem, hogy a dalszövegeim több igazán ütős és emlékezetes sort is képesek lesznek elbírni. A Legesleges című lemez egyébként, habár „a Rájátszás ajánlásával” jelent meg, inkább Kollár-Klemencz Laci szólólemeze. Ez az ő saját, privát zenei verziója a szövegeimhez.

Az utóbbi idők legkülönösebb közéleti/művészeti megnyilvánulásai közé tartozott másik határátlépése, amikor egy-egy tömegdemonstráció színpadán a verseit olvasta, az emberek pedig lelkesen éljeneztek, tapsoltak.

- A kritikusok általában azon az állásponton vannak, hogy a költészetnek nem szabad képviseleti költészetté válnia, mert az valami primitív és alantas dolog. Szerintem viszont egy-egy történelmi pillanatban lehet a versnek is társadalmi küldetése és közéleti szerepe. Hosszú távon viszont a versírás nyilván nem működhet a társadalmi aktivizmus egy lehetséges válfajaként, hiszen ez a két szerep két nagyon is különböző személyiséget kíván. Egy aktivista mindenekelőtt közösségi ember, a megingathatatlanságig magabiztos, és mondhatni, az utolsó csepp véréig következetes. A költő viszont általában – de az esetemben biztosan – kibírhatatlan alak: mindig mindenen problémázik, folyamatos kételyek gyötrik, és ráadásul menthetetlenül magányos.

„Rímekkel megfejelt, katatón ritmusban elősorolt veszteséglisták ezek, nem versek.” Ezt nyilatkozta egyszer az elmúlt években nagy népszerűségre szert tett közéleti költeményeiről. Szerintem azt is hozzátehetjük: gyermeki nézőpontú, ettől ártatlan, tűpontos, őszinte, de könnyed számonkérés a világ felé. Felénk.

- Az irodalom egyik fontos feladata, hogy segítsen „színről színre”, a maga tiszta, igaz szerkezetében látni a dolgokat. Sőt, az én kissé romantikus felfogásom szerint a ténylegesen jelentős irodalmi művek a maguk nagyon bonyolult, nagyon áttételes módján mindig igazságot is „tesznek”. Akár a mesék. Ilyen értelemben a maga által említett „gyermeki nézőpont” nagyon is adekvát megközelítési mód lehet. Végül pedig, hogy a stílusom könnyed lenne...? Keveset írok, nehezen, minden sor rengeteg járkálással jár együtt. Az olvasó nem is sejti, hogy egy-egy könnyednek tűnő verssor mögött adott esetben hány kilométer van.