Összesen harminc produkció juthat be a három élő adásba, úgyhogy a zsűritagok nem nyomhatják ész nélkül az igeneket – igaz, ez az első részben látottak alapján aligha volna indokolt. A külföldi szériákhoz hasonlóan tényleg elég szélsőséges a felhozatal. Favágó, lég-DJ, random ovis tánccsoport, sőt, a radikális feminizmus zászlaja alatt egy női hentest is megnézhettünk munka közben – az állatvédők nyilván nem kötelezték el magukat a Got Talent mellett.
Az egyik – minden jel szerint kimagasló véralkoholszinttel színpadra tántorgó – delikvens már azelőtt gombnyomásig sérti Csuja Imrét, hogy elkezdte volna produkcióját, ami egyébként sokkal viccesebb lett volna, ha úgy konferálja fel magát, mintha a Pom-pom egyik szereplője lenne: a Pohárevő Szilánkköpködő.
Minden úgy zajlik, mint Ámerikába': egyes szereplőket meglátogat a stáb otthon, másokat aljasul lekameráz magánbeszélgetés közben, és a kulisszák mögé is bepillanthatunk. Minden csitti-fitti, gördülékeny, akárha babaolajjal volna bekenve, csak onnan tudjuk, hogy Magyarországon vagyunk, hogy a szünetben Csuja Krúdyt megszégyenítő, zsigeri lelkesedéssel magyarázza a tökéletes marhapörkölt receptjét az udvariasan bólogató Horgas Eszternek. (Végig azt várom, hogy a fuvolaművésznő egyszer csak bejelenti, hogy ő amúgy vegetariánus, de nem.)
A mindent lehet elvéhez hűen láthatunk Petőfi-hasonmás filozófust a Belga Egy-két-há című káromkodáshimnuszát szavalni fogadásból egy Ady-kötetért, van visszafelé éneklő kislány, légtornász, akrobatikus kerékpár, rock and roll és kosárlabda.
A zsűri női részlege cseppfolyóssá válik a Hot Men Dance hónaljszagolgató-ágyéksimogató koreográfiája – pontosabban a vetkőző tagok csillogító nélkül is figyelemre méltó teste – láttán, László Martin kifordult kezű, az anatómiai atlasz valamennyi ábráját meghazudtoló zombitánca közben pedig kis híján elájul a fél nézőtér. (Én is, pedig boncoláson is jártam már.)
|
Linczényi Márkó, Kovács Patrícia, Horgas Eszter és Csuja Imre. Nem nyomhatják ész nélkül
Forrás: rtl.hu |
Az első adás legkülönösebb szereplője mégis az a 12 éves kislány, aki Koncz Zsuzsa Mama, kérlek című dalával üzen édesanyjának, aki évekkel ezelőtt elhagyta őt. Bár a sztorit már napokkal korábban megszellőztették a bulvárlapok, a lány manírok nélküli előadásmódja és a dalszöveg koherenciája a történettel valami olyan döbbenetes elegyet alkot, hogy egy pillanatra a Ballada a költészet hatalmáról című Örkény-novellában érzem magam. A női zsűritagok tartják magukat, sőt, Kovács Patrícia egyenesen elidegeníti magát a háttértörténettől és nemmel szavaz, Linczényi Márkó azonban sírva búcsúztatja el a kislányt.
Egyelőre ő a legérdekesebb a zsűritagok közül: nyilván mindenki a videoklipekből ismert ripacskodást várta tőle, ehhez képest kifejezetten komolyan veszi feladatát.
Csuja nem igazán bontakozott még ki, Kovács Patrícia a racionalizmust testesíti meg, az üdítően választékosan beszélő Horgas pedig csupaszív, akár a brit széria Amanda Holdenje. A négyes híján van a Cowell-féle utálatos, ámde mindenható karakternek, így eleve más a leosztás, de azért a Pohárevőnél úgy elborult Csuja arca, hogy az akár sistergősebb jeleneteket is előrevetíthet. Sebestyén alaposan túltolja a zselézett hajú infantilizmust, Dombóvári pedig még szokja a közeget – ha kicsit kiegyenlítődnek az arányok, kotta szerint fog menni ez is, akár a többi kiadásban.
A másfél órás műsoridő doszt elég, dramaturgiailag pedig semmi kivetnivaló nincs a műsorban, hisz a szerkesztőknek és a vágóknak vélhetően egy 583 989 oldalas kézikönyvet kellett bemagolniuk a szabályokról, akár a gyorséttermek menedzsereinek. Hiába, no: Simon Cowell nem puszira lett médiacézár.
És valljuk be, az ember akkor is betéved néha egy hamburgerre, ha amúgy az egészséges életmód híve.
Különösen, ha azt a hamburgert csillogítóval tálalják.
