Nagy test, nagy hang, nagy természet. A legendája is, mi más, nagy lett. A lapok a blues császárnőjének nevezték, de Bessie Smith a mai napig megmozgatja a fantáziát, az HBO csaknem nyolc évtizeddel a halála után készített róla filmet.
Egy buliban összevert egy férfit, aki kint megvárta, és belevágta a kését. Bessie Smith, testében a pengével, megkergette. Azután megkérte az unokahúgát, ugyan venné ki belőle a kést. A Rejtő-regényre emlékeztető jelenet a kórházban folytatódott, mert a zsenge rokon képtelen volt elég nagyot rántani a dívából kiálló markolaton. A blues császárnője másnap már a színpadon állt és énekelt, a közönségnek fogalma sem volt az oldalán tátongó sebről. Ha nem is pont erre célozva, de Alberta Hunter, a kor egyik legnagyobb énekesnője azt mondta róla, a világon soha, senki nem fog tudni akkor fájdalmat belesűríteni egy dalba, mint ő.
Az a legvalószínűbb, hogy 1894-ben született. Szüleit korán elveszítette, az árván maradt gyerekekről legidősebb nővérük, Viola gondoskodott. Andrew bátyjával a Tennessee állambeli Chattanooga fekete negyedét járták: a fiú gitározott, a kislány énekelt és táncolt, így gyűjtöttek aprópénzt. Egy másik bátyja csatlakozott a mozi-korszak előtt divatos utazó varietéhez, s amikor 1912-ben visszatértek Chattanoogába, megkérte a tulajdonost, hallgassa meg az addigra felcseperedett lányt. Meghallgatták, és felvették táncosnőnek, az énekesnői állás ugyanis foglalt volt: Ma Rainey, „a blues anyja" töltötte be. Csak legenda, hogy Bessie-t Ma Rainey parancsára egy krumpliszsákban „elrabolták", ahogy az is, hogy az idősebb, már befutott művész tanította volna énekelni. A kortársak egybehangzó állítása szerint utóbbira semmi szükség nem volt, Bessie Smith már akkor „úgy verekedett, mint egy harci kutya, és úgy énekelt, mint egy angyal".
Ivott is, de az megint csak legenda, hogy a gin lett volna a kedvence. A dalszövegeiben is előforduló „gin", az akkori fekete szlengben minden tömény szeszre vonatkozott, ő személy szerint a házipálinka híve volt. Ezt a részletet is, sok másikkal együtt, egy Chris Albertson nevű dán derítette ki, miután a negyvenes évek elején lemezen meghallotta Smith hangját és elkezdte gyűjteni a vele kapcsolatos publikációkat, majd direkt ezért Amerikába költözött és felkutatta az akkor még élő rokonokat, ismerősöket. A 70-es évek elején megjelent, Bessie című kötete sok félreértést tisztázott, például kiderítette, hol tartotta a pénzét a kor legjobban fizetett előadóművésze. A szoknyája alatt, egy ács kötény zsebében. Innen adott Louis Armstrongnak, amikor egy stúdiófelvétel alkalmával kölcsönkért egy százast és innen fizette azt az ötezer dolláros Cadillacet is, amellyel a férjét lepte meg.
Bessie Smith sikerei csúcsán, teljes császárnői pompájában
Utóbbival finoman szólva viharos volt a viszonya. Kölcsönösen csalták egymást (Bessie még csak nem is mindig férfiakkal), de amikor Jack Gee éppen nem volt vele, az énekesnő az italba menekült. 1929-ben végleg szakítottak, de sosem váltak el. Gee később többször is lenyúlta a Bessie sírkövére összegyűjtött pénzt, így azt végül Janis Joplin és egy Juanita Green nevű, tehetős fekete asszony fizette ki. Utóbbi azt mesélte, hogy gyermekkorában, egy tehetségkutatón Bessie Smith magához intette: - Jársz iskolába? – Igen, asszonyom! – Helyes, járj is, mert nem tudsz énekelni!
hirdetés
Bessie Smith a tízes-húszas évek beinduló lemeziparának köszönhette a hírnevét. A Downhearted Blues (trombitán közreműködött Louis Armstrong) például 800 ezer példányban kelt el! Az énekes fix díjat kapott, az eladásokból nem részesült, de ez akkoriban nem is volt szokás, a lemezeket csak amolyan reklámnak tekintették, a fellépésekért és az élő rádiókoncertekért kapott honorárium volt a fő jövedelmi forrás. Smith hangja nagyon erős volt, ami sokat számított, amikor még akusztikusan rögzítették a felvételeket. Az elektromos mikrofonok megjelenésével, no meg később a gazdasági válsággal és a swing-korszak megérkezésével az ő stílusa is változni kezdett, ám ezt az időszakát csak néhány felvétel őrzi. Korai, tragikus halála pedig megakadályozta, hogy karrierje Luis Armstrongéhoz hasonlóan teljesedjen ki.
Persze ebből is legenda lett. A Mississippiben lévő Clarksdale mellett szenvedett autóbalesetet, 1937 szeptember 26-án reggel halt meg a városka feketéknek fenntartott kórházában. Elterjedt, hogy azért vérzett el, mert a fehér kórház nem fogadta be, de Chris Albertson minden részletet felderített: nem így történt. Már csak azért sem, mert aligha volt akkoriban az amerikai délen olyan mentőautó, amelyik fekete pácienst próbált volna bevinni a fehér kórházba. Sérülései pedig akkor is végzetesek lettek volna, ha közvetlenül a kórház bejáratánál történik a baleset. De a hamis sztorit a Columbia nagyhatalmú producere, John Hammond is terjesztette, mert a felhajtásban több lemezt lehetett eladni.
Az egykori kórházat később szállodának alakították át. A mai napig a világ minden részéből érkeznek turisták, hogy a Riverside Hotelnek abban a szobájában töltsenek egy éjszakát, ahol a blues császárnője, Bessie Smith kilehelte a lelkét.
