galéria megtekintése

Cini, mini, mikrofon

0 komment


Bárkay Tamás

A 05/200-as leltári számot viselő műtárgyunk a fenntartható gazdálkodás jegyében született. Egy darabig a Magyar Rádió törekvéseit szolgálta, aztán kapott egy szabadkőműves-modorban szobor bádogpiramist maga alá, és lett belőle máris Arany Mikrofon díj. A kompozíció felirata szerint a trófea a Magyar Ifjúság című periodika szerkesztőségének megrendelésére készült, és az 1967-es táncdalfesztivál legjobb előadói teljesítményét honorálták vele.

Ez volt a Magyar Televízió második táncdalfesztiválja. Augusztus 20-án este az Erkel Színházból közvetítették, a kor megbízható tanúi szerint a legközelebb a Dallas című sorozat első hazai vetítése idején látott, példátlan közérdeklődéstől kísérve.

A fél ország a szomszéd tévéje előtt ült,

a budapesti utcákon nagyjából akkora volt a mozgás, mint egy tejbüfében szilveszter este áramszünetkor.

 

A rangadó mezőnye ugyanis igen erős volt – versenybe szállott mások mellett Koós János, Máté Péter, Kovács József, Korda György, Szécsi Pál, az Omega együttes és a Metró –, amiként a zsűri is: a produkciókat mások mellett Petrovics Emil, Gonda János, Bodrogi Gyula és Vitray Tamás mérte meg. Az egyik első díjat, s vele a képünkön látható jutalmat Zalatnay Sarolta kapta, aki Majláth Júlia és Fülöp Kálmán Nem várok holnapig című melódiájával vonult fel a hon legnépszerűbb színpadára.

Zalatnay Sarolta 1963-ban tűnt fel a magyar ­beatzene kéklő egén. Pályafutását Komár László oldalán, a Scampolo együttesben kezdte, majd 1965-től az ugyancsak Komár által gründolt Dogs együttesben folytatta. Rendszeresen fellépett Bergendyékkel és a már említett Metróval, igazi karrierje azonban a diadalmas '67-es táncdalfesztivállal kezdődött. Felfigyelt rá ugyanis egy magyar származású impresszárió, bizonyos Joseph Halmai, és legott leszerződtette Londonba;

a magyar népi demokrácia hosszúra nyúlt történetében ilyen sikerre azelőtt nem volt példa. Hősnőnk két teljes évig dolgozott Nagy-Britanniában,

ahol egy ízben a kor egyik legnagyobb sztárjával, a Nash­ville Teens agyonrajongott tagjával, Ray Phillipsszel is fellépett: a Kismadár (Little Bird) című dalt fújták együtt a nagyvilág kitörő örömére.

Zalatnay nemcsak dalaival, de megjelenésével is óriási hatással volt hazai közönségére, a Londonban rendszerbe állított

miniszoknyájával, frufrujával és combközépig érő dominacsizmájával konkrét divatforradalmat csinált a hatvanas-hetvenes évek hiánygazdaság által konfekcionált Pest-Budáján.

Eközben szorgosan gyűjtögette a fesztiváltrófeákat: 1970-ben az írországi Castlebarból, még ugyanabban az évben Pozsonyból, 1971-ben Dublinból, 1972-ben Splitből, 1973-ban pedig Caracasból hozott haza szépen csillogó díjakat. 1974-ben Cinibabák néven alapított együttest, 1975-ben a Cini és a Tinik című formációval örvendeztette meg a nagyérdeműt, 1984-ben pedig az első magyar könnyűzenei bulvárkötettel, amely korábbi slágere után a Nem vagyok én apáca címet kapta. Összesen 11 könyvet jegyez.

Az Arany Mikrofon 1967-ből
Az Arany Mikrofon 1967-ből
Veres Viktor / Népszabadság

2006-ban egy e helyt nem részletezendő pénzügyi anomália miatt két évre börtönbe vonult, ezt az időszakot leszámítva azonban mindvégig aktív maradt. Két toleranciadíjat kapott karitatív célú fellépéseiért és az állatvédelem körében kifejtett tevékenységéért. A Guar­dian tavaly kolumnás cikkben méltatta munkásságát;

a dolgozat szerzője a magyar Janis Joplinként jellemezte az énekesnőt

– tudtuk meg az Arany Mikrofon gazdájától, Zoltán János rockzenei szakírótól, akinek Zalatnay Saroltáról szóló életrajzi kötete a közeljövőben jelenik meg.

Ez volt a Magyar Televízió második táncdalfesztiválja. Augusztus 20-án este az Erkel Színházból közvetítették, a kor megbízható tanúi szerint a legközelebb a Dallas c. sorozat első hazai vetítése idején látott, példátlan közérdeklődéstől kísérve. A fél ország a szomszéd tévéje előtt ült.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.