galéria megtekintése

A burgenlandi fal

9 komment

Telegdy Péter

Olvasói levél

1961-ben az egykori Német Demokratikus Köztársaság arra kényszerült, hogy megépítse a hírhedt berlini falat, s így zárja el a menekülők tízezreinek az útját.

A menekülők legtöbbje jól képzett fiatal, orvos, kórházi ápolónő, mérnök, technikus és szakmunkás volt. A tehetséges fiatal munkaerő tömeges elvesztését súlyosan megszenvedte az ország. A berlini fal elvágta ugyan a menekülők előtt nyitva álló egyetlen utat (az ­NDK-t lezáró körkörös határzárrendszer jóformán hermetikusan elszigetelte az országot a külvilágtól), de megépítésével a rezsim saját népszerűtlenségének adta látványosan kézzelfogható bizonyítékát.

 

Magyarországot a rendszerváltozás óta évente több tízezer fiatal, jól képzett orvos, ápolónő, mérnök, technikus, informatikus, szakképzett munkás hagyja el. Az ország sok területen szenvedi a hiányukat. Pótlásuk a születési statisztikák szerint nem nagyon reményteljes. Nyilván ez áll a házelnök és más kormányzati politikusok nyilatkozatai mögött, amikor a magyar nőket arra ösztönzik, hogy több időt töltsenek háton fekve (ami amúgy is igazi hivatásuk), mert ezzel javítanák a születési statisztikákat, és lenne elég orvos, ápolónő és informatikus.

Ha a magyar nők nem szívlelik meg a jó tanácsot, nem marad más hátra, mint a bánáti fal mellé felhúzni a burgenlandi falat is. Hogy ne csak bejönni, de kimenni se lehessen.

De ha már itt tartunk, ­miért ne zárjuk le a határainkat körkörösen? Még mindig jobb, mint ölbe tett kézzel semmit sem tenni. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a nem kívánatos menekült munkaerő-betolakodásnak az utolsó esélyét is kizárhatnánk. Ami ugye minden magyar szívügye. Mert elveszik tőlünk azt a munkát, amit félmillió magyar kivándorló itt ­hagyott.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.