galéria megtekintése

A Végzet Basszusgitárja

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 21. számában
jelent meg.


Horváth Gábor
Népszabadság

A világ legjobb basszusgitárosa már taknyos korában pontosan tudta magáról, hogy kicsoda. A világnak ehhez egy kicsit több időre volt szüksége, de Jaco Pastorius már huszonkét évesen egyetemen tanított, s a Weather Report révén nem sokkal később igazi sztár lett.

Gyorsan essünk túl a végén! Jaco Pastorius 1987. szeptember 11-én este koncert közben fellopózott a Ford Lauderdale-ben fellépő Carlos Santana színpadára, ahonnan rövid úton eltanácsolták. Még ugyanazon az éjszakán a Midnight Bottle klubból is kidobták, ám ő nem tágított, mire az ott álló biztonsági őr, egy fiatal karatemester gyakorlatilag agyonverte. Családja szeptember 21-én kérte, hogy kapcsolják le a gépekről, és három órával később meghalt. Elvált első felesége, Tracy fogta a kezét, csak harmincöt éves volt.

Öccse ezt írta róla: „Tizennyolc sem volt, amikor mélyen a szemembe nézett, és azt mondta, Rory, öregem, én vagyok a világ legjobb basszusgitárosa! Azt feleltem, hogy tudom.” Jaco akkor még kottát sem tudott olvasni, de már gazdag zenei múlt állt mögötte. Apja nyomdokába lépve dobon kezdte, de tizenhárom évesen egy amerikaifutball-edzésen elszenvedett csuklósérülés és első zenekarának személyi változásai miatt hangszert váltott: vett egy Fender Jazz basszusgitárt.

 

Ez még nem a Bass of Doom (A Végzet Basszgitárja) nevű, híres darab, amelyet még életében elloptak tőle, s most egy észak-kaliforniai széfben őriznek, miután Rob Trujillo, a Metallica basszusgitárosa egy New York-i hangszerboltban meglátta és azonnal megvásárolta. Az ütött-kopott Bass of Doom nyakán nincsenek érintők, helyüket műfával töltötték fel, és Pastorius műanyag hajóborítóval kente be, hogy védje a húrok miatti kopástól. Trujillo megígérte, hogy ugyanannyiért, amennyiért hozzájutott, visszaadja a családnak. Jaco Felix nevű fia, aki maga is basszusgitáros, néhány felvétel erejéig kölcsönkapta, de azt nyilatkozta, érzelmi okok miatt nehezen ment rajta a játék.

Jaco és a legendás Bass of Doom
Jaco és a legendás Bass of Doom
Forrás: Wikipedia

Kamaszkorában megtetszett neki a dzsessz, egy barátja orsós magnóján felvette Pee-Wee Ellis The Chicken című számát, és elküldte John Coltrane özvegyének. Biztató válaszlevelet kapott és a Csirke visszatérő darabja lett koncertjeinek. Tizennyolc évesen vette feleségül Tracyt, nem sokkal később apa lett, és bekerült Wayne Cochran R & B zenekarába. Utóbbiról csak annyit: John Belushi és Dan Aykroyd róluk mintázta a The Blues Brotherst. Itt végre megtanult kottát olvasni. Az egyik zenekari tag, Charlie Brent ámulva mesélte, hogy alig három nappal a hangszerelésről folytatott hosszú beszélgetésük után Pastorius előállt egy darabbal: „Nyers tehetség volt, a szemünk előtt bontakozott ki.”

Huszonkét évesen már a Miami Egyetemen oktatta a basszusgitározást. A zenei tanszéken kollégája lett egy másik zenész, aki eredetileg tanulni jött, de mivel túl jó volt, befogták tanítani: Pat Metheny. Még nem volt huszonnégy, amikor 1975 őszén lemezszerződést kapott, a Jaco Pastorius című albumon Metheny mellett Herbie Hancock és Wayne Shorter is szerepelt.

Nem sokkal korábban, a Weather Report nevű dzsessz-rock együttes miami koncertje után odalépett a formációt vezető Joe Zawinulhoz, és azt mondta neki, egész jó volt a show, mégis, valahogy többet várt. Majd közölte, hogy ő a világ legjobb basszusgitárosa. „Na menj a p…ba!” – mondta Zawinul, de végül csak kért tőle egy demókazettát. Nem sokkal később a Weather Reporttól elköszönt az addigi basszusgitáros, Alphonso Johnson, a többi pedig zenetörténelem. A Black Market című 1976-os Weather Report lemez a fúziós dzsessz egyik csúcsa, amit rögtön követett a másik, az 1977-es Heavy Weather. Dallamos, a harmóniákkal remekül bánó, virtuóz játéka az érintő nélküli basszusgitáron gyakran szólógitárra vagy fúvósra, sőt, dúdolásra emlékeztetett. Azóta se nagyon volt basszusgitáros, aki ne akart volna úgy szólni, mint ő.

A Weather Reportban töltött évek alatt azonban Pastorius inni és kokainozni kezdett. Elvált Tracytől, és második felesége, Ingrid hiába ajándékozta meg egy ikerpárral, nem tudta visszatartani a lejtőn. Néha zseniális volt, máskor alig tudta végigcsinálni a koncerteket, balhézott és magába roskadt. A dobos Peter Erskin pszichiáter apja mondta ki először, hogy mániákus depresszióban szenved. Harmincéves korától karrierje és egészsége is hanyatlani kezdett, s amikor Ingrid is elvált tőle, többé nem tudott talpra állni. Kórházból ki, elvonóra be, hajléktalanul csavargott Fort Lauderdale utcáin. Végül csatlakozott a fiatalon elhunyt zenei zsenik, Mozart, Chopin, Gershwin, Hendrix és a többiek köréhez.

Dzsesszlegendák sorozatunk további epizódjait itt olvashatják: >>> 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.