Az esti koncert Field- és Chopin-noktürnökkel kezdődött - Finghin Collins érzékeny billentésekkel, puha pedálozásokkal, kritikus vélemény szerint olykor már-már finomkodva játszott, majd Dudu Carmel következett, aki Britten Mulandó változatait élénk mozdulatokkal kísérve szólaltatta meg oboán Farkas Gábor kiváló, fegyelmezett közreműködésében. Az Apollon Musagete meghitten, már-már himnikus magasságokba emelve adta elő Josef Suk Meditáció a régi cseh Szent Vencel korál felett című művét, a szünet után pedig a kirobbanóan tehetséges, magyar származású osztrák klarinétos, Andreas Ottensamer debütált a Kaposfest közönsége előtt. Carl Stamitz B-dúr versenyművében játszott szólót, egy elcsípett nézői vélemény szerint olyan élettelien, sőt egyenesen „pajzánul", ahogy még sosem hallhattuk. Az estét az Erkel Ferenc Kamarazenekar ismét csodálatra és tapsviharra méltó összjátéka zárta Britten Simple Symphony-jával; amellett, hogy természetesen, keresetlen, de a legjobb értelemben vett egyszerűséggel interpretálták a művet, a második tétel pontos és vicces pizzicatójával a koncert egyik csúcspontját adták, fenséges, vibráló fináléval zárva.
Az utolsó nap három koncertfüzére méltó végjátéka volt a hétnek; délelőtt Schubert és Csajkovszkij, délután Penderecki, Chopin és Mendelssohn, este Vivaldi, Csajkovszkij, Popper és Rózsavölgyi művei kerültek repertoárra, búcsúzásként egy magyaros egyveleggel megkoronázva, fergeteges ovációval téve emlékezetessé az utolsó együtt töltött pillanatokat. Ifjabb Sárközi Lajos és zenekara előbb Andreas Ottensamer klarinét-, majd Baráti Kristóf hegedűjátékával kiegészülve ejtett ámulatba minket (ha nem látjuk a saját szemünkkel, mit művel a cigányprímás boszorkányosan gyors, de mégis halálosan pontos kezekkel a hangszerén, el sem hisszük, hogy ilyen fizikailag egyáltalán lehetséges), a végére pedig, az utolsó Monti csárdás erejéig Várdai István is csatlakozott hozzájuk csellójával, fantasztikus örömzenéjükkel csordultig töltve a búcsúestén amúgy is minden ingerre, hatásra, a befogadásra fokozottan érzékeny közönség szívét.
Nemcsak a nézőknek, de zenekarnak, kórusnak és szólistáknak egyaránt nagy élményt jelentett ez a hét. A kamarazenekar összesen huszonkét darabot játszott el a kilenc koncerten, már augusztus elejétől kezdve a napi hatórás próbákat, előre garanciát nyújtva arra, hogy maximális profizmussal és összhangban, simulékonyan biztosítják a kíséretet előadásról előadásra. Lesták Bedő Eszter azt mondta: a fáradtságot még az utolsó napon sem érezték, annyira lendületben voltak, amelyhez hozzájárult a nézők feléjük sugárzott pozitív hozzáállása és szeretete. A művészek szerint a Kaposfest közönsége a leghálásabb, legbefogadóbb, legnyitottabb, akikkel eddig valaha találkoztak, ugyanakkor ez oda-vissza működött – hiszen ők maguk is éreztették velünk, hogy nem megközelíthetetlen, elefántcsont-toronyba elvonuló, nem evilági lények, hanem a lehető legnagyobb természetességgel lehet hozzájuk szólni, beülni a próbáikra vagy akár együtt vacsorázni velük és hallgatni a cigánymuzsikusok csodálatos játékát. Sokan közülük a fesztivál atmoszféráját emelték ki, azt a családias, intim légkört, amiről a korábbi bejegyzésekben már többször is szó esett.
A fellépők egymáshoz is nagyon közvetlenül és természetesen, távolságtartás és hierarchizálás nélkül viszonyultak, már-már egy nagy családdá kovácsolódva – ez elmondásuk szerint fesztiválokon ritkán történik meg. A koncertek sikerességét nagyban megalapozták a jó hangulatú próbák, amelyek kemény munkáját a felszabadító színpadra lépés és a minden szónál ékesebben beszélő vastaps oldotta fel bennük. Az utolsó nap különlegességeként mini-tárlatot is láthattunk személyes, kinek-kinek szerencsét hozó tárgyaikból – többek között orosz ikonnal díszített zsebnaptárt Baráti Kristóftól, beszállókártyát a sokat repülő Finghin Collinstól, kávésdobozt a szintén folyton úton lévő Koh Gabriel Kamedától (mint kiderült, minden szállodába magával viszi kis mobil kávéfőzőjét), gyönyörű fellépőcipőt Oláh Villőtől, Mozart-darabbal kottázott kendőt Lesták Bedő Esztertől, hajpántot Bolyki Lászlótól, bűvös kockát Rózsa Richárdtól vagy egy, még be sem mutatott darab, a Mester és Margarita partitúráját Gyöngyösi Leventétől.
Kedves nézőtársak, akikkel együtt éltük meg a lélekemelő pillanatokat, akikkel együtt figyeltük lélegzet-visszafojtva, mit művelnek a színpadon a virtuózok és bontogattuk ki estéről estére a nekünk szánt ajándékcsomagot! Amíg tudják, őrizzék meg ennek a néhány napnak az emlékét. Tegyék el nehezebb időkre; olyanokra, amikor valahogy semmi nem klappol, fáj a hajnali felkelés meg a nyolcórás robot, az ingerszegény környezet, a kultúra hiánya. Melengessék minél tovább, hogy elég legyen csak arra gondolni: jövőre, veletek, ugyanitt.
Köszönet érte.
