Bontás és építés: a változás lázában égett a hatvanas-hetvenes években Budapest. Amerre csak fordult a korabeli polgár, azt tapasztalta, hogy ott már semmi sem olyan, mint régen volt. A bő évtizeddel korábban még csákánnyal-lapáttal elkezdett, majd félbehagyott metrót hirtelen fúrópajzsok kezdték mélyíteni, majd még javában folyt a munka az egyik vonalon, amikor már belefogtak a másikba.
A föld mélyében zajló építkezés nyomában pedig hatalmas aluljárók is épültek a felszín alatt, egymás után adva vadonatúj arcot a nagyobb budapesti tereknek és útkereszteződéseknek. Aztán jöttek a felüljárók, útszélesítések, belefogtak az első sztráda, az M7-es építésébe, a város pedig idővel megtanulta, mi az a közlekedési dugó. Az új végérvényesen győzelemre ítéltetett a régi felett. Még akkor is, ha olykor százezrek szíve vérzett a pusztulás miatt. És ez a kor másik nagy kollektív élménye: a pótolhatatlan veszteség.
Ahogy az Erzsébet híd építését, úgy a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház bontását is százak (ezrek?) fotózták. Annak is van emlékképe a díszeitől megfosztott épületről, az egyre fogyó falakról, az elárvult rivaldáról és a precíz robbantásokról, aki akkor még nem is élt.
Olyan ez, mint Óbuda: egy-két nemzedékkel előttünk járó eleink a Tabánt siratták, mi pedig azt fogjuk örökké fájlalni, hogy a kisvárosias Óbuda girbegurba utcáit eltolta a föld színéről a dózer, és a házgyár ontott a helyükre irdatlan panelmonstrumokat. Ennek a veszteségérzésnek valójában semmi köze ahhoz a tényhez, hogy mi magunk vagy felmenőink jártak-e valaha Óbudának akár a környékén is.
Mikó László 1971-ben készült fotója, amely a Képszabadság-sorozat harmadik kötetének címlapjára került, elképesztő pontossággal ábrázolja ezt a pillanatot. Két valaha volt óbudai utca fut előttünk a semmibe, kiürített, megbontott házak szegélyezik őket, itt-ott még akad olyan is, amelyben laknak, ottfeledett emberek egy halálra ítélt városban; szemben pedig új tízemeletesek zárják le a látványt, tömör sorfalukból sugárzik az erő.
|
| Fotó: Mikó László / Népszabadság/archív |
A Népszabadság fotóriporterei – de leginkább az említett Mikó László – végigfotózták ezt a változást. Dokumentálták az Erzsébet híd építését, a budai Vár átalakítását, a Belváros útjait ellepő autótömeget, a metró indulását és a villamosok eltűnését. Ott voltak, amikor nem kis nehézségek árán felrobbantották a régi Déli pályaudvart, nem hiányoztak egyszer sem, amikor az illetékesek újra és újra nekilendültek a Vigadó megújításának – az ötvenes évek végétől egészen 1980-ig tartott ez a folyamat – és fotózták a Nyugati pályaudvar előtti felüljáró építését is. (Lefogadom, készült fénykép a várost izgalomban tartó, összeérni nem akaró két hídfélről is, csak az talán nem került be a pártlap archívumába. Kudarcokat nem dokumentálunk, elvtársak. Mi viszont rögzítettük, hogyan lett egy műszaki problémából makacs városi legenda: az erről szóló írást is megtalálják a jelen kötetben.)
Ezek a képek – és a Népszabadság mai szerzői által hozzájuk fűzött szövegek – egyrészt kordokumentumok: megmutatják, milyen volt az első nap a kalauz nélkül közlekedő autóbuszokon, hogyan teltek a régi Westend végnapjai, vagy hogyan bontották le a bauxitbeton által jelentett veszélyre hivatkozva a Fiumei úti társadalombiztosítási székház budapesti nevezetességnek és igazodási pontnak számító tornyát. Másrészt viszont önálló műalkotásnak is beillenek hajdani kollégáink fotói.
Abban a korban, amikor hatszor hatos filmre fényképeztek a riporterek, és még a pártlapnál sem volt mindegy, mennyi „anyagot” használnak el, a fotósok a kompozíció mestereivé váltak. A főváros legnagyobb neonját a téli jégzajlás közepette szerelő szakik vagy a Keleti pályaudvar vágányrengetege fölött a vezetékeken egyensúlyozó villanyszerelők látványa beleég a memóriánkba. A képeken feltűnő dinamikus változás pedig talán egy kis nosztalgiát is ébreszt bennünk – mégiscsak egy olyan korba leshetünk be a Képszabadság-sorozat harmadik kötete segítségével, amelyben mindaz létrejött, amivel ma jól-rosszul sáfárkodunk.
Népszabadság Retro 3.: „Holnapra megforgatjuk”
96 oldal, 990 forint, kapható a nagyobb újságárusoknál és az Alexandra üzleteiben
