A tenisz és a gembri művészei

– Milyen volt a gyerekkora?

– Saïd Tachiti: Nagy szabadságban éltem, megreggeliztem, aztán a nap nagy részét az utcán töltöttem. A szüleim erőltették a sziesztát, főleg, amikor 40-50 fok között volt a hőmérséklet. De nem mindig sikerült.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

– Magazin: Hogy került Magyarországra?

– Saïd Tachiti: Párizsban kulturális menedzsmentet tanultam, találkoztam egy magyar lánnyal, összeházasodtunk. Amikor idejöttem, már zenéltem, és itt rögtön megalakítottam a Chalabant.

– Mit jelent a szó?

– Saïd Tachiti:

A vallási szertartásokon használt füstölőt hívjuk salabannak.

A ritmikus zenét ütősökre és pengetős hangszerekre építjük, de a dallam is nagyon fontos. Az általunk játszott afroarab stílus hasonlít a Brazíliában vagy Kubában ismert műfajokra. Az afrikai kultúra az iszlám kultúrával érintkezett, ebből született a Gwana szakrális muzsika. De játszom Dresch Mihállyal, Kovács Ferenccel és Halmos Andrással a Tariqában is, az fúziós zene, a marokkói és a Kárpát-medencei népzenei hagyomány találkozik általunk.

– Egy marokkói fiú, aki már két magyar nőt is elvett.

– Temesvári Andrea: Mert a magyar lányok szépek és okosak. És még jól is főznek.

– Saïd Tachiti: Otthon inkább én főzök. Kuszkuszt is, ami pénteken készül (ez a munkaszüneti nap az iszlám világban, Marokkóban pedig szombat és vasárnap a munkaszünet – a szerk.), be kell tartani a szabályt: hétszer kell a lisztet átrostálni.

– Temesvári Andrea: A kuszkuszt ismerem, Algériában éltem öt évig. Nem az a kifejezetten gyorséttermi ennivaló.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

– Mire emlékszik az algíri gyermekévekből?

– Temesvári Andrea: Édesapám kosaras volt, játszott az olimpiai csapatban, amikor visszavonult 1971-ben, elszegődött az algériai férfiválogatott edzőjének. Francia iskolába jártam, kilencéves koromban kezdtem teniszezni. Apám azt tervezte, megtanít, hogy hétvégén ütögessen velem.

De túl gyorsan tanultam, hamar megvertem, és a fejéhez kapott: ilyenkor mit kell tenni a gyerekkel?

– De bizonyára nem az utcán nőtt föl, miként Saïd.

– Temesvári Andrea: Egy szőke, kék szemű kislánynak eléggé nehéz lett volna.

– Amikor már versenyzett, amerikai és európai helyszínekre utazott.

– Temesvári Andrea: A világ minden táján jártam. Talán Ázsia maradt ki valamelyest, akkoriban Kínában és Thaiföldön még nem voltak női teniszversenyek, csak Japánban.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

– Milyen pályán szeretett a legjobban játszani?

– Temesvári Andrea: Salakon, a Roland Garroson. Wimbledon nem tartozott a kedvenceim közé.

Füvön játszani olyan, mintha tojásokon lépdelne az ember. Ennek a sportnak a lényege a robbanékonyság. Ha valaki nem érzi magát biztonságban, kibillen és ront.

– Mit kell tudnunk a gembriről?

– Saïd Tachiti: Háromhúros, méghozzá bélből készült húrokkal rendelkező hangszer, primitív basszusgitárnak nevezném, a teste tevebőrből és fából van.

– Temesvári Andrea: Tudsz máson is játszani?

– Saïd Tachiti: Marrokkói ütőhangszereken játszom, bendiren, darbukán, krakeben. Gitáron is pengetek, de nem játszom valami jól. Énekelek a zenekarban, ez a fő feladatom.

– Temesvári Andrea: Ravasz válasz, mert tudod, hogy ha idejönne egy gitáros, hamar lefőzne.

Ez olyan, mint mikor a teniszezőnek azt mondják, biztos jól tud pingpongozni is. És egy kicsit nyilván tudunk, de gőzünk sincs a pingpongról. Nem értünk a squashhoz sem.

– Saïd Tachiti: Kiből lesz a jó teniszező?

– Temesvári Andrea: Mi is művészek vagyunk, a sport művészei. Ha valaki tehetséges valamiben, az nagyon szép és jó, de sok tehetséges gyerek elveszik emiatt. Hamar megtanulja a fogásokat, de nincs kitartása, nincs benne alázat, nem bírja a monotóniát, nem viseli el a kritikát.

A tehetségben sokszor úgy úsznak el a fiatalok, mint a kávéban a tejhab.

– Saïd Tachiti: A tehetség: alapanyag. De nem elég a sikerhez.

– Temesvári Andrea: Hogyan tanultál zenélni? Kottából?

– Saïd Tachiti: Hagyományosan. Nem tanultam szolfézst, a szüleimtől lestem el mindent. A dalokat megjegyeztem. Ez egyébként a magyar népzenében is ugyanígy működik.

– Dresch Mihályék se tesznek le egy kottát?

– Saïd Tachiti:

Inkább megbeszéljük és játszunk. A folklór az ismétlésre épül.

– Magazin: Szerencse nem kell a teniszhez?

– Temesvári Andrea: Dehogynem. Az is fontos, hogy a szüleim sok mindent feláldoztak azért, hogy teniszező legyek. Most ugyanezt teszem a gyerekeimért. A 14 éves lányom, Tímea az egyik legjobb a korosztályában. A két fiam is szereti a teniszt, de közben fociznak, dzsúdóznak, próbálkoznak mással is. Gálfi Dalma (a juniorok között páros bajnok volt idén Wimbledonban és egyéni első New Yorkban – a szerk.) is a kezem alatt fejlődik, sok más tanítványt is oktattam. Boldogít, hogy továbbadhatom azt, amit a saját utam során megtapasztaltam.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

– Mit tart a legnagyobb sikerének a Roland Garros páros elsőségén kívül?

– Temesvári Andrea:

A szívem csücske nem ez, noha egy Grand Slam-versenyt megnyerni – Martina Navratilova oldalán Steffi Graf és Gabriela Sabatini ellen – emlékezetes. De arra, hogy hetedik voltam a világranglistán, nyertem Indiannapolisban és az Italian Openen egyéniben, szívesebben emlékszem. Rólam annak idején alig tudtak valamit. Mire észbe kaptak, már a TennisWorld Magazine címlapján virítottam.

– Hányan játszanak Magyarországon gembrin?

– Saïd Tachiti: Nem sokan.Marokkóban annál inkább. Mesternek lenni, ahhoz idő kell. Európában most gombnyomásra lehetsz sztár, de másnap már megint senki vagy. Erről én egészen másként gondolkodom.