galéria megtekintése

Bölcsőtől a sírig – az Orbán-kormány az egészségünkről is mindent tudni akar

14 komment


Danó Anna

A kormány megszüntetné az orvosi titoktartást, és egyetlen központi adatbankba tömörítené tízmillió magyar állampolgár teljes egészségügyi adattömegét bármiféle jogorvoslat lehetősége nélkül. A kötelező és totális, halálig tartó egészségügyi nyilvántartás ellentétes az európai joggal – állítja az adatvédelmi szakértő.

Nemzetközi bírósághoz fordul a Tisztességesadatkezelés.hu oldal üzemeltetője, Alexin Zoltán, amennyiben a tervezett formában fogadja el az Országgyűlés az egészségügyi adatok kezeléséről szóló kormánytervezetet. A múlt héten publikált rendelkezés lenne hivatott utat nyitni az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) használata előtt, amely valamennyi állampolgár egészségügyi adatát gyűjtené össze. Ezekhez pedig az összes egészségügyi kormányzati szerv és az összes orvos és egyéb egészségügyi dolgozó is hozzáférne. Az új informatikai rendszerben lenne lehetőség az úgynevezett e-recept és e-beutaló használatára, amikor a beteg azonosítása elegendő lehet arra, hogy a szolgáltató eldönthesse, a beteg jogosult-e az adott támogatott gyógyszerre, illetve vizsgálatra.

A kezelőorvosoktól elvileg elzárhatják majd a hozzáférést a betegek, de az állami szervektől nem. Bármikor, bárkit elővehetnek és születésétől a haláláig áttekinthetik mindenféle problémáját, a nemi életéről és a kiváltott gyógyszeréről szóló információkat, minden egyes ember ellátását.

Alexin szerint ezzel a kormány megszüntetné az orvosi titoktartást, és egyetlen központi adatbankba tömörítené a tízmillió magyar állampolgár egészségéről szóló adattömeget, mindenféle jogorvoslat és tiltakozás lehetősége nélkül.

 

A kötelező és totális, halálig tartó egészségügyi nyilvántartás ellentétes az európai joggal – állítja az adatvédelmi szakértő. Mint mondja: egyetlen mentséget lehet találni a létezésére, a teljes önkéntességet. Hozzátette azt is, hogy a kormány által tervezett arcképnyilvántartás kisded játszadozás ehhez képest.

A tervezett szabályozás után sem a bíróság, sem a NAIH nem avatkozhat bele az adatokkal végzett bűvészkedésekbe. Ez a szabályozási mód azonnal megsérti az Európa Tanács adatvédelmi egyezményének egyes rendelkezéseit, az unió adatvédelmi irányelvét, és természetesen az alapvető emberi jogokat leíró egyezményeket, köztük a Emberi Jogok Európai Egyezményét és az Alapvető Jogok Chartáját.

Alexin hozzátette, annak érdekében, hogy az adatbázist ne üresen kezdjék el építeni, a kórházaknak kellene húsz évnyi adatmennyiséget föltölteni.

A törvény hatálybalépése után az új adatbázisban már minden egyes laboreredmény, szöveges anamnézis, az összes képalkotó eljárással készült kép, a vizsgálatok összes megállapítása szerepelne. A kormányzati honlapon társadalmi vitára közzétett tervezet szerint a kórházak, klinikák csatlakozásának feltétele, hogy átadják a náluk 20 év alatt felhalmozott egészségügyi információk másolatát, köztük a zárójelentéseket, az ambuláns lapokat, leleteket, képalkotó diagnosztikai ellátásokat, műtéti leírásokat.

Az adatokat ebben a felhőalapú elektronikus térben az érintettek halála után öt évig őriznék meg a törlés lehetősége nélkül. Alexin a veszélyek között említi, hogy egyelőre azt sem tudni, kik kaphatnak adatokat ebből a rendszerből.

Hozzátette: a törvénymódosítás tartalmazza az önrendelkezési nyilatkozat fogalmát, amely elvileg szűkítheti az adatokhoz történő hozzáférés lehetőségét. A betegek azonban nem elektronikusan tilthatják le az adataikhoz való hozzáférést, hanem egy írásos nyilatkozattal, amit a rendszer tárolna. Az orvosnak ezt el kell olvasni és eldöntheti, hogy van-e joga az adatokat megtekinteni. A beteg tiltónyilatkozatát azonban fölülírják, ha úgynevezett életmentő beavatkozásokra van szükség.

Nem maradna titok
Nem maradna titok
Szabó Bernadett / Népszabadság/archív

Az új rendszer bemutatásáról szóló, múlt héten tartott sajtóeseményen az is kiderült, hogy amint az Országgyűlés elfogadja ezt a jogszabályt, tizenkét kórház teszteli az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret,

2017-től pedig minden egészségügyi adminisztráció elektronikusan működik majd.

A MedicalOnline beszámolója szerint az intézmények, az egészségügyi és informatikai szakemberek egyaránt nagyon várják, hogy élesben is elinduljon az EESZT, így a pilotprogramban részt vevő kórházakat, háziorvosokat és patikusokat sem volt nehéz rávenni az együttműködésre.

Az e-profilba egyébként olyan szakmai alrendszerek is tartoznak majd, amelyek lehetővé teszik például, hogy a szolgáltatók felajánlják szabad kapacitásaikat, ami az e-beutaló rendszerrel összekötve lehetővé teszi, hogy az orvos a CT-beutaló megírásával egy időben időpontot is foglalhasson a betegének. Az EESZT a kórházakban és gyógyszertárakban használt alrendszerek túlnyomó többségével kompatibilis.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.