galéria megtekintése

Még nincs lezárva a háború a Norvég Alap ellen?

7 komment

NOL

Nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában szüntette meg a nyomozást az adóhatóság a Norvég Civil Támogatási Alappal összefüggésben az Ökotárs Alapítvány, illetve az általa támogatott tizenhét egyesület és alapítvány ellen egy évvel ezelőtt – értesült a Magyar Nemzet. A lap információja szerint a Kehi panasszal élt a döntés ellen.

A norvég pénzeket elosztó Ökotárs Alapítvány ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október 7-én megszüntette a nyomozást, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) azonban panasszal élt a döntéssel szemben – értesült a Magyar Nemzet. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megerősítette: az V. és XIII. kerületi ügyészséghez beérkezett a nyomozást megszüntető határozat elleni panasz.

A korábbi sajtóhírekkel szemben a lap úgy tudja, hogy

a NAV nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában szüntette meg az eljárást, amit a Norvég Civil Támogatási Alappal (NCTA) összefüggésben az Ökotárs, illetve az általa támogatott tizenhét egyesület és alapítvány ellen indítottak egy évvel ezelőtt.


Az ügyben szerda este megszólalt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azt mondta, áttanulmányozta az ügy valamennyi dokumentumát, és ezek alapján meggyőződése, hogy az Ökotárs Alapítvány törvénytelenül működik. Szerinte az NCTA pénzei diszkriminatív módon, rendre ugyanahhoz a körhöz kerültek. A tárcavezető tisztában van azzal, hogy az adóhivatal milyen döntést hozott, ám a véleménye emiatt nem változott.

 

Az Ökotárs Alapítvány és a hozzá kapcsolódó civil szervezetek elleni adóhatósági eljárás költsége az RTL Klub riportja alapján hatszázezer forint, amit az államnak kell viselnie.

Lázár János magatartása egyébként azért meglepő – emlékeztet a Magyar Nemzet –, mert ő tavaly még úgy fogalmazott, hogy

„amennyiben a vizsgálatok tisztázzák a külföldi forrásokat osztó szervezeteket, akkor kénytelenek leszünk bocsánatot kérni".

De a szervezetek megkövetése ennek ellenére még várat magára – jelzik.

Ismert – emlékeztetnek rá –, hogy Lázár János 2014 áprilisában levélben fordult a norvég kormány fejlesztésekért felelős tagjához, sérelmezve, hogy az NCTA támogatásait egy szerinte az LMP-hez szorosan kötődő szervezet, az Ökotárs Alapítvány vezetésével osztják szét. A Miniszterelnökség májusban kérte fel a Kehit az alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára.

A Magyar Nemzet tavaly szeptemberben írta meg, hogy az addig lefolytatott Kehi-vizsgálat szerint az egyik szervezet hat év alatt csaknem százmillió forint kölcsönt adott 17 civil egyesületnek, illetve alapítványnak úgy, hogy erre nem volt engedélye. Az ügyben büntetőfeljelentés született, majd jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt rendőrségi nyomozás indult.

Házkutatás tavaly szeptemberben az Ökotárs Alapítvány irodáiban.
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ezután a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai házkutatást tartottak a támogató szervezetek budapesti irodáiban, majd kezdeményezték a pénzek elosztását végző konzorcium négy tagja esetében az adószám felfüggesztését.

A bíróság viszont úgy döntött, hogy a NAV e határozatainak végrehajtását felfüggeszti a per jogerős befejezéséig. A végleges Kehi-jelentésből kiderült, hogy a vizsgált 63 projektből 61-nél állapított meg szabálytalanságot a pályázati pénzek felhasználásában. Az 55 kedvezményezett közül pedig 21 szervezet esetében egyértelmű kapcsolat volt kimutatható a kedvezményezett és valamelyik lebonyolító szervezet munkatársai között – vélte a hivatal.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatta a budapesti norvég nagykövetet a vizsgálat eredményéről, Lázár pedig Magyarországra hívta Norvégia illetékes miniszterét. Ám a norvég kormány nem fogadta el a Kehi vizsgálatát. A jelentés nyomán viszont újabb feljelentés született, ezúttal hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt kezdett nyomozni az NNI.

A büntetőeljárás mellett az elmúlt év végén törvényességi ellenőrzés is indult, amelynek során a főügyészség azt vizsgálta, hogy a Norvég Civil Támogatási Alapból támogatott szervezetek működése a Kehi megkeresésében meghatározott körben megfelel-e a jogszabályoknak. Megállapították: az érintett öt szervezet közül háromnál érdemi ügyészi intézkedésre nem volt szükség, egy esetben jelzéssel éltek, egy másiknál keresetet nyújtottak be.

A vizsgálat eredményét a Kehi igyekezett másként láttatni a Magyar Nemzet szerint. Közleményük szerint „a támogatott szervezetek közül háromnak a működése nem felelt meg a jogszabályoknak, kettő megszüntetéséért pert indítottak, egy maga kezdeményezte megszüntetését, egynek pedig megszűnt a közhasznú jogállása".

A lap információi szerint ezek a megállapítások még a vizsgálat során merültek fel, amit részben meg is szüntettek. Vagyis – a főügyészség korábbi tájékoztatásának megfelelően –

a szervezetek többségénél nem volt szükség érdemi intézkedésekre, de a Kehi erről a közleményében nem tett említést.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.