galéria megtekintése

Segít egy bűnbánó maffiózó

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 24. számában
jelent meg.


Fekete Gy. Attila
Népszabadság

Információink szerint egy egykor kiterjedt alvilági kapcsolatokkal rendelkező tanú hónapokkal ezelőtt olyan új bizonyítékokat tett le a rendőrség asztalára, amelyek segíthetnek megoldani a 2002 januárjában tárnoki otthonából eltűnt Radics Attila ügyét és vele együtt a Seres-gyilkosságot is.

A bizonyítékokat átadó egykori maffiózó közvetítők útján megerősítette lapunknak, hogy a rendőrséghez eljuttatott információi segíthetnek tisztázni Radics Attila, valamint élettársa és hároméves kislányuk eltűnésének okait. Szerinte annak az ügynek a megoldása lehet az első lépés az 1999 áprilisában a Pest megyei Tahitótfaluban orvul meggyilkolt Seres Zoltán gyilkosainak és megbízójuknak az elfogásához. A két ügy ugyanis szerinte összefügg. Annak ellenére is, hogy a két esemény között több mint két és fél év telt el.

Bukósisakos gyilkosok

Seres Zoltánt, aki nem kis részben orosz maffiakapcsolatainak köszönhetően az alvilág első milliárdosa volt, vagy legalábbis bizalmasai ezt terjesztették róla, és ezt az állítást akkoriban a rendőrségi is osztotta, 1999. április 12-én ölték meg Tahitótfalu egyik kacskaringós útján. Olasz ügyfelével a település határában lévő lovarda felé tartott, amikor az egyik kanyarban motorkerékpárról két férfi Kalasnyikovokból tüzet nyitott rájuk. Csak a hátsó ülésen utazó tolmács élte túl a támadást, de az ő vallomásával nem sokra mentek a nyomozók; csak két bukósisakos férfit látott, majd sokkot kapott a lövésektől.

 

Két évvel korábban egyszer már megkísérelték megölni Serest. 1997 nyarán bombát raktak a Bentleyje alá, de az leesett, mielőtt működésbe hozhatták volna. Bár a hatóságok a pokolgép belsejében állítólag megtalálták a Magyarországon számos gyilkossággal megvádolt szlovák Jozef Rohác ujjlenyomatát, mire Rohácot elfogták, a hanyag bűnjelkezelés és az ügy elévülése miatt már nem tudták felelősségre vonni érte.

Seres Zoltánt 1999-ben Tahitótfaluban ölték meg, két motoros lelőtte a Bentleyjében
Seres Zoltánt 1999-ben Tahitótfaluban ölték meg, két motoros lelőtte a Bentleyjében
Gárdi Balázs / Népszabadság/archív

Ahogy az 1997-es merényletkísérlet után, Seres meggyilkolása után is számtalan feltételezés látott napvilágot arról, hogy kiknek lehetett érdeke az éjszakai életben igen befolyásos Seres kiiktatása. Voltak, akik tényként állították, hogy a motoros gyilkosok egyike Jozef Rohác volt. Mások a brutális végrehajtásból kiindulva az oroszokra gyanakodtak, s azt feltételezték, hogy Seres egy üzletben esetleg nem számolt el velük pontosan.

Alvilági háború

Szóba került még, hogy ez a gyilkosság is része a hamis gázolaj értékesítéséből hirtelen meggazdagodott és a hagyományosan a vendéglátásból (és persze a kábítószerüzletekből) élő alvilági csoportok 1996 óta tartó terület-újraosztó háborújának. Ezt a gyanút erősítette egy bűnbánó maffiózó korábbi vallomása is, aki a Portik Tamás köreihez tartozó B. Lászlóra terelte a gyanút a kiszivárgott hírek szerint. B.-t elfogták és letartóztatták, de tavaly a nyomozó hatóság megszüntette vele szemben az eljárást, mert semmi nem utalt arra, hogy ő követte volna el a gyilkosságot.

B. tetemes kártérítésre számíthat. B. László tagadta, hogy ismerte volna Portik Tamást, akit a rendőrség a Seres-ügyben is potenciális felbujtóként kezelt. Ismerőik korábbi nyilatkozatai szerint azonban kapcsolatban állt Radics Attilával, akit viszont egyértelműen Portik köreihez tartozónak számított.

Összefüggések keresése

Radics és élettársa, valamint hároméves kislányuk, Sára 2002. január 23-án tűnt el Tárnoki otthonából. Nagyobbik lányuk az iskolából hazatérve csak nyolc hónapos húgát találta otthon. Eleinte a rendőrség arról beszélt, hogy semmi nem utalt a házban emberrablásra, majd kiderült, hogy lőszerhüvelyeket és egy vödörnyi vért találtak odabent. Később a fővárosi éjszaka titkait ismerők körében az a hír terjedt el, hogy Portik áll a Radics család eltűnésének a hátterében. Radics túl sokat fecsegett, amivel veszélyeztette főnöke érdekeit.

Radicsék ebből a tárnoki házból tűntek el
Radicsék ebből a tárnoki házból tűntek el
Mediaworks/archív

Forrásunk szerint a rendőrség nem siet feldolgozni az új bizonyítékokat. Ami annyiból érthető, hogy a múlt megoldatlan alvilági gyilkosságaival foglalkozó nyomozók párszor megégették már magukat a bűnbánó maffiózók bizonyítékaival. Több esetben felmerült a gyanú, hogy a vallomástételt szimpla bosszúvágy motiválta, és a tanú valójában már újságokban is megjelent információkat próbált meg eladni a rendőrségnek.

Nyilván nem növelte a rendőrség munkakedvét az sem, hogy a hatóság egyszer már eredménytelenül vizsgálta a Radics-eltűnés és a Seres-gyilkosság összefüggéseit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.