Nick Thorpe: Talán gazdag és híres újságíró lettem volna, ha nem ragadok le Budapesten, hanem utazgatok, és a világ forró pontjairól tudósítok. De tudósítottam egész Kelet-Európában. A rendszerváltásról, Jugoszlávia széteséséről, a Közel-Keletről, Kambodzsából. Igaz, nem költöztünk országról országra. Nagy kérdés volt ez az elején, 1991 körül a feleségemmel, hogy menjünk, vagy maradjunk. Maradtunk, és született öt fiunk. Csak Isztambult sajnálom, hogy ott nem éltem.
D. Tóth Kriszta: Isztambul számomra is fantasztikusan izgalmas város! Mi végül azért jöttünk haza, mert itt volt a munkám. És mert a férjem nyitott és kíváncsi ember, aki szerette volna megismerni Magyarországot, a kultúránkat, gyökereinket.
Magazin: Huszonkilenc év után hogyan lát minket, magyarokat?
Nick Thorpe: A kilencvenes évek elején volt a legjobb itt élni. A rendszerváltás utáni idők hangulatát nagyon szerettem. Velem kedvesek voltak az emberek, most is azok.
Velem kedvesek, de egymással gyakran kegyetlenek és türelmetlenek. Rosszkedvűek, mert nem becsülik, sőt, alulértékelik magukat.
D. Tóth Kriszta: A legjobb tükör, ha interkulturális házasságban élsz. Más kultúrában nevelkedett emberen át látom magunkat. Az egyik fundamentális különbség a családunkban létező két kultúra között az, ahogy a hatalommal viszonyulunk. Nagy-Britanniában a hatalom van az állampolgárért, itthon mintha fordítva volna. Azt kell bizonygatnod, hogy nem vagy eredendően rossz.
Magazin: A BBC tudósítójának véleménye felér egy országimázskampánnyal. A mindenkori kormányok bizonyára igyekeztek jóban lenni önnel.
Nick Thorpe: Nem mindig. 1987-ben a külügyminisztérium sajtóosztálya behívott, és arról tájékoztattak, hogy a felső pártvezetésnek nem tetszik, amit írok, mondván, hogy az befolyásolja a magyar belpolitikát. (Az írószövetség kongresszusáról tudósítottam, és még a Népszabadságban is megemlítettek mint a BBC „szorgalmas” riporterét.) Kérdeztem, hogy a tényekkel van-e bajuk, amiről írok. Mondták: nem. Ha nem, akkor viszont a hatásért nem vagyok felelős – mondtam.
Udvarias viszonyban voltam és vagyok a mindenkori kormány politikusaival.
A mai miniszterelnököt is régről ismerem.
Magazin: Sok kritika éri a kereskedelmi tévéket a teljes elbulvárosodásért, a közszolgálatiakat meg az egyoldalú átpolitizáltságért. Mit néznek?
Nick Thorpe: Nincs tévénk, csak a munkámhoz szükséges anyagokat szoktam beszerezni. A most futó saját sorozatunkat viszont adásidőben, barátoknál szoktunk megnézni, mert érdekesek a reakcióik.
D. Tóth Kriszta: Az élő tévézésről már rég leszoktam, ami érdekel, felvételről nézem meg. Szakmai néző vagyok, a feldolgozás mikéntje érdekel. A híreket nem tévén követem.
|
| Fotó: Földi Imre / Népszabadság |
Magazin: Az internet a jövő biznisze.
D. Tóth Kriszta: Már a jelené.
Magazin: Legújabb vállalkozása egy online női magazin. Létezik még a médiapiacon rés?
D. Tóth Kriszta: A számok azt mutatják, hogy komoly igény van erre a fajta tartalomszolgáltatásra.
Szerettem volna szakítani azzal a felfogással, hogy egy nőt csak ez vagy az érdekel, csak ez vagy az lehet a véleménye.
Lehet nálunk életmódról, kultúráról, tudományról, társadalmi ügyekről, pszichológiáról, személyes történetekről olvasni, sőt, vitatkozni is. Sokan nem értették, mit szeretnék a Wmn.huval, mert nem tudtam itthoni példát mondani rá. De néhány hónappal a start után már naponta 25-30 ezer egyéni látogatónk van.
Magazin: Roma témában nehéz újat mutatni, az On The spot égisze alatt futó, a Duna TV-ben vetített Egy gádzsó utazása Romanisztánban című dokumentumfilm-sorozattal sikerült, amit eltervezett?
Nick Thorpe: Többségében pozitív visszajelzéseket kapunk. Az egyik legfontosabb munkámnak tartom. A romakérdés nagy kérdés ma nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. Az a különös, hogy ezek a filmek a cigányoknak is éppen olyan fontosak, mint az őket megérteni akaró nem cigányoknak.
A romák ma már nagyon keveset tudnak magukról.
Szándékosan nincs a filmben politika, talán ettől és ebben más, mint bármi ebben a műfajban. Az alapötlet a roma kultúra ünneplése volt, a kihívások és különbségek bemutatásával együtt. Úgy érzem, sikerült.
Magazin: Mindketten írtak már könyvet, sőt, könyveket. belső késztetést éreztek, vagy inkább üzleti vállalkozás volt?
D. Tóth Kriszta: A Lola-sorozat magától értetődően született meg, amikor anya lettem. Felnőttregényem, a Jöttem, hadd lássalak története volt fontos, 10–15 évig hordoztam magamban az édesanyámról.
D. Tóth Kriszta
Született: 1975. február 1-jén, Kaposváron. Foglalkozása:: író, újságíró, szerkesztő, televíziós műsorvezető. Dolgozott az RTL Klubnál, majd az MTV brüsszeli tudósítója volt. Kislánya ihlette könyvei a Lolával az élet, Lolamesék, Nagylánykönyv, első regénye a Jöttem, hadd lássalak. Az idén indította a www.wmn.hu online magazint. Budapesten él, ahol gyermekjogvédőként az UNICEF nagyköveteként is tevékenykedik. Férje Alex Poulson reklámszakember.
Magazin: Tévésként, vagyis ismert emberként könyvet írni – lássuk be – félsiker.
D. Tóth Kriszta: Írni csodálatos dolog, akárhonnan jössz. De az ismertség semmire sem garancia. Mindig egy történetet szeretnék elmesélni, és ennek számomra elsődleges módja az írott szó.
Ma már sokan tekintenek rám inkább íróként, mint tévésként.
Nick Thorpe: Nekem az ötlet volt előbb. Azért utaztam, hogy írjak, és nem fordítva. Az volt a szándékom, hogy leírjam, hogyan látják Európát az itteniek – kelet- és közép-európai népek. Mindezt a Duna mentén, az árral szemben, a történelem nyomvonalán haladva. Már megjelent a könyv lengyelül, és éppen fordítják német, orosz és héber nyelvre. A Scolar kiadó magyarul is megjelenteti hamarosan. Bízom benne hogy tetszeni fog a magyaroknak is.
Nick Thorpe
Született: 1960. február 3-án, Upnorban. Foglalkozása: író, tudósító, külpolitikai elemző, dokumentumfilmes. 1986 óta a BBC budapesti, 1996 óta közép-európai tudósítója. Könyvet írt Befejezetlen forradalom és Duna címmel. Kezdeményezője volt az angol mintára létrehozott magyarországi Börtönrádiónak. A romákról készített dokumentumfilm-sorozatának – Egy gádzsó utazása Romanisztánban – egyes részeit most vetíti a Duna TV. Felesége, Weichinger Andrea szülést segítő jógaoktató.
Magazin: Azt a fajta határtalan érdeklődést, nyitottságot és kísérletezőkedvet, ami mindkettejüket jellemzi, mennyiben határozta meg az iskola, vagy egy-egy tanár maga?
D. Tóth Kriszta: A szüleim népszerű pedagógusok voltak Kaposváron. Tanították és szerették a gyerekeket. Hozzájuk nem volt könnyű felnőnie a saját tanáraimnak, de azért volt, akinek sikerült. A mai oktatási rendszerrel kapcsolatban leginkább talán az bánt, hogy az állami iskolákban szinte csak a szerencsén múlik, hogy jó vagy rossz élmények érik a gyereket. Hogy milyen tanítót, igazgatót fogsz ki.
Nick Thorpe:
A brit oktatás legfőbb erénye, hogy azt tanítják: merj mindent megkérdőjelezni!
A saját véleményre adnak ötöst, nem a bebiflázott tananyagra. Ennek az attitűdnek az újságírói munkám során óriási hasznát vettem. Szerintem is fontos az iskola. Nagyon fontos.
D. Tóth Kriszta: Az UNICEF Ébresztő-óra! programjával járjuk az országot, gyerekjogi órákat tartunk. Játékosan tanítjuk a gyerekeknek a jogaikat, és azok viszonyát a kötelességekhez, próbálunk eszközt adni a kezükbe, hogy tudjanak segítséget kérni, ha baj van, érzékenyíteni őket mások sorsa iránt. Hihetetlen élmény látni, hogy a gyerekek mennyire fogékonyak a valódi tartalomra. És a kézzelfogható, hasznos tudásra.
